Nem történt erőszak Körmenden a polgármester szerint

2016. május 06. 14:41

Az, hogy betört egy amúgy repedt ablak, ha esetleg nekitámaszkodott valaki, hogy lássa a bent edzést tartó lányokat, még nem nevezhető erőszaknak – mondta Bebes István, Körmend fideszes polgármestere. A politikus szerint az ATV internetes portálján megjelentek nem a valóságot tükrözik, csupán a szenzációhajhászást szolgálják.

2016. május 06. 14:41

Körmend polgármestere szerint a helyi rendészeti szakközépiskolában történtekkel kapcsolatban az ATV internetes portálján megjelent híradások nem a valóságot tükrözték, rémhírkeltőek voltak és alkalmasak arra, hogy a város jó hírét, valamint a körmendiek biztonságérzetét is rontsák. 

Bebes István (Fidesz-KDNP) erről pénteken rendkívüli sajtótájékoztatóján beszélt, amelyen felszólította a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot arra, hogy vizsgálja ki minden részletre kiterjedően mindazt, ami a helyi rendészeti szakközépiskolában történt; találják meg a tetteseket, de azt is derítsék ki, hogy ki lehetett a forrása azoknak „a valótlan tartalmú információknak”, amelyek a sajtó egy részében megjelentek.

Úgy fogalmazott: követeli, hogy a vizsgálat eredményéről az illetékesek tájékoztassák az önkormányzatot és a város lakosságát, mert csak így tudják elejét venni, hogy a megtévesztő információkkal egyesek félrevezessék a lakosságot. Bebes István leszögezte: a rendőrség Körmenden végzi a munkáját, megfelelően látja el a feladatait. 

Bebes: Inkább a holokauszt-emlékmű megrongálására kellene koncentrálni

Utalt arra, hogy az önkormányzat kérésének megfelelően a honvédség egy alakulata is megjelent a városban, segítve a rendőrök közterületi munkáját, és a helyi polgárőrséget is megerősítették. A polgármester jelezte azt is: a Belügyminisztériummal történt egyeztetések után megkezdődött a kamerarendszer bővítése Körmenden, szavai szerint olyan helyekre is jut kamera, ahová eddig nem.

Bebes István sajtótájékoztatóján az újságírók együttműködését kiemelve hangsúlyozta a tájékoztatás hitelességének fontosságát. „Sajnálatos módon olyan híresztelések jelentek meg az ATV internetes portálján, amelyek a valóságot semmiféleképpen nem tükrözik, sőt azzal teljes mértékben ellentétesek” – mondta. Szavai szerint a híradásból világosan látszik, hogy az írás készítője nem volt jelen Körmenden, nem volt helyismerete. 

Bebes elmondta: tájékozódott és számára világossá vált, hogy a női kézilabdacsapat edzésén nem történt semmiféle incidens, a lányokat nem bántották a migránsok; semmi nem utal arra, hogy erőszakos cselekmény történt volna. Az, hogy betört egy amúgy repedt ablak, ha esetleg nekitámaszkodott valaki, hogy lássa a bent edzést tartó lányokat, még nem nevezhető erőszaknak - fogalmazott.

A sajtónak vállalnia kell a felelősséget, ha a tüntetés erőszakba csap át

A polgármester szerint azoknak, akik „szenzációt keresnek”, inkább arról kellene írniuk, hogy Körmenden az elmúlt két hétben - még a tábor megnyitása előtt - ismeretlenek megrongálták a holokauszt emlékművet.

„Ha a ma estére meghirdetett felvonulás és tüntetés esetleg erőszakos cselekménybe is átcsap, azoknak a sajtótermékeknek is vállalniuk kell a felelősséget, amelyek rossz hírt keltettek és amelyek félrevezettek” - mondta Bebes István a Jobbiknak a tábor ellen szervezett demonstrációjára utalva. 

A polgármester elmondta: a rémhírkeltés miatt nem tesznek feljelentést, mert úgy tudja, hogy azt már valaki megtette, ő a történtek kivizsgálását kéri. Hozzátette: az emlékmű megrongálása miatt viszont feljelentést tesznek. Azért csak most, mert eddig békésebb eszközökkel próbálták meg a helyzetet rendezni, de most már indokoltnak látják a feljelentést.

ATV: A migráns berúgta az ablakot

Az atv.hu csütörtökön azt írta, hogy szerdán a befogadóállomáson – amelynek egyik oldala közvetlenül szomszédos a rendészeti szakközépiskola sportcsarnokának üvegfalával – migránsok „a junior-serdülő leánycsapat edzését kezdték el tanulmányozni, az iskola ügyeletes tisztje kiment hozzájuk, és távozásra szólította fel őket, amelynek eredményeként az egyik férfi berúgta az ablakot”.

A Vas megyei rendőrfőkapitány csütörtök délután, rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta, nem történt semmiféle, a migránsokkal összeköthető erőszakos cselekmény Körmenden, alaptalanok azok az állítások, amelyek egy internetes hírportálon megjelentek.

Tiborcz János közölte: betört a rendészeti szakközépiskola egyik ablaka, de arra nincs semmiféle bizonyíték, hogy migránsok törték volna be és szándékos rongálás történt volna. Szabálysértési ügyben folyik a rendőrségi vizsgálat ismeretlen tettes ellen –fűzte hozzá.

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. május 25. 08:54
Nem nevezhető erőszaknak csakugyan. A buszon a szoknya alá fényképezés sem az, de büntetik. Az ügyből okulni kell és vigyázni a lányokra, elzárni tőlük a migránsokat. Ez a polgármester dolga is! Ezen buzgólkodjék!
száraztészta-tüzifa
2016. május 07. 17:21
Nem igazán érted mire gondolok... Nem a migrókkal van a gond, ők azt adják amit adni tudnak, se többet, se kevesebbet. A gond inkább a folyamatos kettős beszéd... Vízválasztó lesz ez az év; nyilatkozat aláírás, TTIP tárgyalások... Az idén tető alá hozzák... Ősszel, és nahát, pont akkor lesz egy népszavazás, aminek a zaja elnyom majd minden mást... Ügyesen csinálják, meg kell hagyni, de ahogyan ez nem ment a végtelenségig a szociknak, úgy a fidesznek sem fog menni. És ha valamikor lesz egy jobbik, vagy valami egyéb más kormány, ami nem a kijelölt '89-es kerekasztal mögül nőtt ki, annak sem fog menni a folyamatos kettős játék...
száraztészta-tüzifa
2016. május 07. 17:21
Laza struccstratégia... Ám azért nem árt készülni a következő bolhákra is, mert pár még előugrik az idén. A valóság lényegesen máshogy néz ki, mint amit láttat veletek a nektek beállított és titeket kondicionáló média...
Rézvirág
2016. május 07. 17:21
Ne velem vitázz, ha rajtam múlna, tűzparancs lenne a határon. De nem rajtam múlik. És nem is a kormányon. Ez a nyugati közvéleményen múlik. De azt tessék megérteni, hogy az asztalt hiába csapkodjuk. Amennyi erőnk van, az lepkefing. Nincs ütőképes hadseregünk, a rendőrség létszáma sem elég... Ameddig elmehettünk, addig elmentünk. Van kerítés, van határőrizet, a szökdösőket összefogdossák, táborba viszik, a lehető leggyorsabban lefutják a kötelező köröket, aztán elutasítják a kérelmüket és próbálják kitenni őket valahová. A cél persze az, hogy minél kevesebb jusson be, és szerintem ezért a jelenlegi lehetőségek között a kormény mindent megtesz. Abban szerintem mindenki egyetért, higgyen bármelyik teóriában, hogy itt nem emberségről, meg demokráciáról szól a sztori. Ha a nyugati közvélemény torkán le tudnák tolni, itt már nem csak "hadgyakorlat" címén lennének idegen hadseregek. Csak az tartja őket vissza, hogy nem tudnák otthon megmagyarázni egy szuverén EU-s ország megtámadását + körbe vagyunk bástyázva a saját szemét szerződéseikkel, és azok is védenek. Elvégre egy EU és NATO tag országot azért mégis hogyan? Ebben a cirkuszban az győz, akié a nyugati közvélemény szimpátiája. Tekintve agymosottságuk szintjét, ez nem lesz egyszerű. Fel kell őket rázni, meg kell őket nyerni. Ehhez _EGY_ eszköz, hogy egy rekordmagas részvételű népszavazáson elsöprő többséggel szavazzunk a kvóta ellen. Ez bekerülne a hírekbe, ezt a demokráciásdit játszó politikusok nem söpörhetnék félre, ezzel kezdeniük kellene valamit. Az alkotmánymódosítást fél kézzel lekommunikálnák, hogy a gazfasisztadktátor Orbánbasi nyomta át a parlamenten. Tatikázni kell. Erőből nem megy. HA a nemzetközi szerződések (a látszatra valamilyen szinten adniuk kell) és a nyugati közvélemény engednék, már lenyomtak volna minket. Ezért kell maradni az EU-ban, NATO-ban, ezért nem lehet lövöldözni a határon és ezért kell felemelni a seggünket, és elmenni szavazni. Az sem old meg mindent, de sokat lökne rajtunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!