Úgy tűnik, tényleg lezárult a nyugat-balkáni migránsútvonal

2016. március 09. 10:51

A kedd hajnalban zárult EU–török-csúcstalálkozó óta egyetlen migráns sem lépett be Szerbiába vagy onnan át Horvátországba. Sem Szerbiába, sem Horvátországba, sem Szlovéniába nem léphetnek be olyan migránsok, akik nem rendelkeznek megfelelő okmányokkal és vízummal.

2016. március 09. 10:51

Kedd hajnal óta egyetlen migráns sem lépett be Szerbiába, és Szerbiából sem lépett át Horvátországba, valamint Macedóniából is hétfőn indult el az utolsó vonat Szerbia felé 437 bevándorlóval – számolt be róla a térség sajtója szerdán. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerbiai képviselete szerint ugyanakkor Szerbiában közel ezren, Macedóniában pedig mintegy 1500-an vannak még, akik ezekben az országokban rekedhetnek az új tiltások miatt.

Szlovénia éjféltől szigorított az illegális bevándorlók beengedésének szabályain, és csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek, menedéket kérnének Szlovéniában, vagy akik „humanitárius okokból” menekülnek az országba. Belgrád pedig bejelentette, hogy ezentúl hasonló korlátozásokat léptet életbe Macedóniával és a Bulgáriával közös határán, mert – a belügyminisztérium megfogalmazás szerint – Belgrád nem engedheti meg, hogy a migránsok „befogadóközpontjává” váljon, de minden lépést egyeztetnek az Európai Unióval.

Lezárult az útvonal

A szigorítások gyakorlatilag azt jelentik, hogy lezárult a nyugat-balkáni migránsútvonal, a bevándorlóknak ugyanis általában nincsenek dokumentumaik, de ha esetleg egyeseknél lenne is útlevél, érvényes vízumot nem tudnak szerezni, emellett pedig – az utóbbi fél év tapasztalatai alapján – menedéket sem kérnének Szerbiában, Horvátországban vagy Szlovéniában.

Az Európai Unió és Törökország közötti hétfői brüsszeli csúcson ugyan nem hangzott el hivatalos bejelentés a nyugat-balkáni migránsútvonal lezárásáról, de a korlátozások arra utalnak, hogy mégis vége a Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián át Európába irányuló migrációnak. Egyes beszámolók szerint az embercsempészek Görögországban már Bulgárián, Románián és Magyarországon át vezető útvonalakat ajánlanak fel a bevándorlóknak, míg szintén lehetséges útvonalként emlegetik az Albánián és az Adriai-tengeren keresztül vezető utat. Ez utóbbit viszont a bevándorlók többsége - korábbi tengeri átkeléssel kapcsolatos tapasztalatai miatt - veszélyes útvonalnak tartja.

A horvátok is lezárták a határt

Noha Horvátország nem tartozik a schengeni övezethez, Szlovéniához és Szerbiához hasonlóan éjféltől csak érvényes dokumentumokkal és vízummal engedi be területére a migránsokat – közölte szerdán a Vecernji List című horvát napilap. Vlaho Orepic belügyminiszter kedden este a RTL kereskedelmi televízió Direktno című műsorában arról beszélt, hogy a szlovén intézkedések tükrében éjféltől Horvátországba is csak érvényes dokumentumokkal és vízummal lehet belépni. Horvátország nem tagja a schengeni övezetnek, és bár csatlakozása folyamatban van, gyakorlatilag nincs különbség a horvát vagy a szerb eljárás között – hangsúlyozta. Orepic kiemelte: Horvátország felkészült minden eshetőségre, és a tényleges helyzet alapján fog intézkedni.

A horvát belügyminisztérium adatai szerint az elmúlt két napban egyetlen migráns sem érkezett az országba. A bródi (Slavonski Brod) tranzitállomáson jelenleg 380, Közel-Keletről érkezett bevándorló tartózkodik, őket a szlovén hatóságok toloncolták vissza Horvátországba. Szlovénia eddig 662 illegális bevándorlót küldött vissza Horvátországba, Zágráb közülük 342-őt toloncolt vissza Szerbiába.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szúnyog
2016. március 18. 01:08
Az eddigi tapasztalatok birtokában megfogható a horda Bulgáriában, de legkésőbb Romániában. A Dunán összesen két híd megy át, ott nem fognak átjutni.
Dénia
2016. március 11. 09:45
Végre. Már egy évvel ezelőtt ezt kellett volna tenni, betartnai a törvényeket, meg a nemzetközi egyezményeket. És nem a szerencsétlen Macedónoknak, akik nem schengen tagok. Kezet csókolhat nekik az egész eu. Ha egy évvel ezelőtt mindenki éppeszűen állt volna a kérdéshez, akkor nem jött volna másfél millió ember Európába, meg nem fulladt volna sokezer ember a tengerbe. Hanem lehetett volna ott segíteni, a menekülttáborokat támogatni Szíria szomszédos országaiban. Nem elvenni a pénzt? Ki az, aki nem fizette be az ensznek az erre szánt pénzeket és miért? Ez a mai napig nem derült ki. Az önkéntesek is mehetnének oda ezer számra segíteni.
Dénia
2016. március 11. 09:45
A keresztények ottmaradtak harcolni az iszlám állam ellen.
ValamiFantázadús
2016. március 10. 10:56
Ez nagyon is reális... Láttunk már kompos sztrájkot is "véletlen" kitűnően időzítve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!