Egyszerre rúghatja ránk az ajtót a covid és az influenza

2022. november 08. 18:00

Az augusztusi kisebb járványhullám miatt december-januárra várják a covid következő támadását, ám akkor jöhet az influenza hét éve nem tapasztalt rohama is.

2022. november 08. 18:00
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

„Vélhetően emelkedés látható majd az adatokban, de egyelőre nagyon nem vészes a helyzet, még nem beszélhetünk a járványhullám kezdetéről” – mondta a Mandinernek Rusvai Miklós. A virológus azért fogalmazott feltételes módban, mert a napi hosszú hétvége miatt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) egyelőre nem közölt pontos járványügyi adatokat. Azt ugyan nem tudjuk, hogyan változott a fertőzöttek, a kórházban és lélegeztetőgépen ápoltak száma, azt viszont igen, hogy a múlt héten enyhén emelkedett országos szinten a szennyvízben a koronavírus örökítő anyagának koncentrációja. Mint a virológus fogalmazott, „oldalaznak az adatok”, ami azt jelenti, hogy egyik héten egy kicsit kevesebb, másik héten egy kicsit több a fertőzött.

Szerinte az augusztusi kisebb hullám miatt decemberre-januárra tolódhat a következő etap, ami azért kockázatos, mert egymásba csúszhat a covid- és az influenzajárvány. Márpedig ez nagyon nem lenne jó, hiszen

mintha valaki külön kapja meg valamelyiket” – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, „azért aggódom amiatt, hogy most a koronavírus járványhullám egy kicsit várat magára, mert nem zárható ki, hogy influenza is lesz”. Legutóbb ugyanis hét éve, 2015-ben volt az utolsó nagyobb fertőzöttszámmal járó influenzajárvány, és mint Rusvai felhívta a figyelmet, minél tovább tart egy járványmentes periódus influenzából, annál nagyobb a valószínűsége, hogy előbb-utóbb újra jelentkezik.

Ha pedig ismét felüti a fejét, egészen biztosan jóval nagyobb számú megbetegedést okoz, mint a korábbi influenzahullámok. Ennek pedig az az oka, hogy az elmúlt években az emberek jelentős része, mivel nem fertőződött meg, nem is szerzett természetes immunitást sem.

Kombinált oltás, vagyis olyan, ami véd az influenza ellen és a covid ellen is, egyelőre még nincs, jó hír viszont, hogy a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalat elkezdte annak kifejlesztését. Addig amíg ezt nem dobják piacra, a szakértők ebben a szezonban a covid-elleni védőoltás mellett ajánlják felvenni az influenza ellenit is. Rusvai ennek kapcsán megjegyezte, hogy bár a protokoll lehetővé teszi a koronavírus és az influenzavírus elleni oltás egyidejű, de másik karba történő beadását, ő ezt immunológiai szempontból nem tartja jónak, így nem is javasolja. Szerinte ugyanis sokkal jobb, ha két hét eltelik a két oltás felvétele között, az immunrendszernek van ideje reagálni az immunizálásra.

Csakhogy, miután sokan már a negyedik-ötödik covidoltást is felvették, érthető módon már nem akarnak újabb adagot, jelentősen lecsökkent az oltási hajlandóság. Jó hír viszont, hogy

– hangsúlyozta a virológus. Az immunrendszer emlékszik, ha kapott korábban oltást, vagy átesett a fertőzésen, jellemzően öt nap alatt aktiválódik, és sikerrel veszi fel a harcot a kórokozóval. Emellett az is tény, hogy mivel a jelenlegi omikronváltozat jóval enyhébb lefolyású fertőzést okoz, mint az eredeti vuhani, az alfa vagy a későbbi delta, sokan úgy döntenek, oltás helyett bevállalják inkább az enyhe légzőszervi megbetegedést. „Megmondom őszintén, én is az utóbbiak közé tartozom” – árulta el a virológus. Augusztusban három oltást követően torokfájás és enyhe köhögés árán át is esett a fertőzésen, így covid ellen nem, de influenza ellen felveszi majd az oltást.

Ami a többi országot illeti, elmondható, hogy Európában jelenleg kontroll nélkül terjed a koronavírus, hiszen országos lezárás és korlátozás sehol nincs érvényben. Vannak olyan német tartományok, ahol elrendelték a kötelező maszkviselést, Rusvai szerint erre a későbbiekben nálunk is sor kerülhet. „Mindenkit bíztatok, hogy a bevásárlóhelyeken, tömegközlekedésen viseljen maszkot, hiszen az nemcsak a koronavírus, hanem az influenza ellen is véd” – tette hozzá.

Mindenesetre az európai esetszámok emelkednek, ami előrevetíti, hogy itthon is fognak előbb-utóbb. Sokan továbbra is tünetmentesen vészelik át a fertőzést, szerencsére jóval kevésbé veszélyes a vírus, mint akár egy vagy két éve.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RasPutin
2022. november 09. 08:24
El kéne engedni. Az influenza nem a földből jön elő. Majd ha Ázsiában Ausztráliában történik valami szóljatok.
fogas paduc
2022. november 09. 08:19
Van olyan, hogy vírusinterferencia. Ha megfertőződtél egy vírussal, akkor az általa kiváltott immmunreakció véd egy másik vírussal való fertőződéstől - 2 hétig kb. Ld interferonok....
sersem4
2022. november 08. 22:41
Látom, már kezditek kapisgálni, hogy anno átbasztak benneteket. A mandiner is megkapta a havi 50 millát a propagandára, a korpás noémi egész pereputtya ebből él, tán az elkövetkező száz évben is....
VDGy
2022. november 08. 21:55
Denis Rancourt professzor: A „covid” csak a szegényeket „ölte meg”, ami lehetetlen! A teljes magyarázata annak, hogy valójában mi történt. Szükségállapot- törvény, kötelező oltás, a média nyíltan elismeri az összeesküvést! https://www.bitchute.com/video/98RdUZmRJVy4/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!