Novák Katalin: Nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk

2022. augusztus 28. 20:37

Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban tartott beszédet.

2022. augusztus 28. 20:37
null

Az államfő kiemelte: szeretné, ha Magyarországon az egyetemek fő célja a versenyképes tudás átadása mellett a gondolkodásra tanítás, a kritikus szemléletű gondolkodásra való ösztönzés lenne.

–  kérte Novák Katalin a hallgatóktól.

A köztársasági elnök rámutatott: nem békeidőben vagyunk, hiszen a szomszédunkban háború zajlik, ezt megelőzően pedig járvány söpört végig a világon. Emiatt nehezebb gazdasági helyzet köszöntött be mindenhol, nem csak a háború sújtotta övezetben. Energetikai nehézségekkel, ellátási problémákkal kell szembenéznie számos országnak, így Magyarországnak is.

– sorolta. 

Novák Katalin azt mondta: ezekre a kihívásokra ott van a válasz a különböző egyetemi szakokon, ezekre a kérdésekre kapják meg a hallgatók a választ a megfelelő tudás megszerzésével az egyetemi évek alatt. Emlékeztetett, hogy a Corvinus egyetem az egyetemi átalakítások úttörője volt, az első olyan egyetem, amely megújult formában működhet.

– fogalmazott Novák Katalin.

Takáts Előd rektor arról beszélt, hogy az igazi sikernek három pillére van: a tehetség, a lehetőség és a felelősség. A Corvinusra felvett hallgatók nemzetközileg elismert tudást szerezhetnek és minden lehetőség adott a számukra, hogy tehetségüket kibontakoztathassák - mutatott rá. Felhívta a figyelmet továbbá a felelősség fontosságára, amelynek szellemében elindították - többek között - az Illyés Gyula-programot, hogy tehetséges, hátrányos helyzetű diákokat készítsenek fel sikeres egyetemi karrierre.

(MTI)

Nyitókép: Bruzák Noémi/MTI

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holi holi
2022. augusztus 29. 21:43
Gondolom kritikus gondolkodású neres fiatalokat akar a szobalány, aminek a metszete az üres halmaz.
illibernyák
2022. augusztus 29. 18:38
A főispánok világában fontos a kritikus szemlélet.
ohassa
2022. augusztus 29. 13:44
"A leggazdagabb magyarok jelentős része egykori állami vagyon romjain vagy a jelenlegit megcsapolva és EU-s támogatásokkal felturbózva éli felhőtlen vagy még inkább felelőtlen életét. Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése. Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése. VALÓS DEMOKRÁCIA KIHARCOLÁSA ÉS MEGTEREMTÉSE. Az ország dohos, áporodott, betegségeket hordozó levegőjének megtisztítása, kiszellőztetése, a XX. század szégyenteljes ideológiai gúnyáinak szemétdombra vetése, elégetése. MAGYARORSZÁG KOMPJÁNAK A MODERN EURÓPAI CIVILIZÁCIÓ PARTJÁHOZ VALÓ VÉGLEGES KIKÖTÉSE." Jaksity György a Corvinus diplomaosztóján pontosan megfogalmazta, mit kell tenniük a mai fiataloknak. Veresné Kati asszony tejbegríz, nem érzékeli a problémákat.
benedek77
2022. augusztus 29. 11:54
Katika megint szépen felolvasta amit elé tettek:) Dehogy van nektek szükségetek ilyen fiatalokra, jobbágyokra annál inkább. S mivel a szavazótáborotok 90 százaléka genetikusan alattvaló ember, 10 százalék cinkos, és ezzel sikert sikerre halmoztok, nincs szükségetek változásra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!