Mutatjuk, miről szól az uniós gázfogyasztás-csökkentési rendelet, és mi vele a gond

2022. július 26. 19:10

Kedden egy politikai megállapodás született Brüsszelben az európai gázfogyasztás csökkentéséről. A fogyasztáscsökkentés első körben ugyan önkéntes alapú, azonban néhány tagállam kezdeményezésére vagy egy brüsszeli döntés nyomán a gáztartalékok kritikus szintre csökkenése esetén mindenkire nézve kötelezővé tehető. Pócza István elemzése.

2022. július 26. 19:10
null

***

A brüsszeli beszámolók szerint ugyan több kiskaput is beépítenek, amelyek a tagállamok egyedi helyzetét hivatottak biztosítani.

Ez több tagállam számára jelentene mentességet, Magyarországot azonban kihagyták ebből

– s ez akár télen veszélybe sodorhatja a hazai gázellátást is. A tervezet egyelőre nem került elfogadásra, a szöveg részletei kidolgozás alatt vannak, de annak elkészültét követő szavazás inkább formális lesz, az elfogadás nem kétséges.

A tagállamok többsége elfogadta a fogyasztáscsökkentési javaslatot

Az Európai Unió energiaügyi miniszterei többségi szavazás útján elfogadták azt a javaslatot, hogy előkészítsenek egy tervet az európai gázfogyasztás csökkentésére. A politikai megállapodás a földgázigény 15%-os önkéntes csökkentéséről szól erre a télre vonatkozóan: egészen pontosan arról, hogy

a tagállamok 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználásukat

az elmúlt 5 év azonos időszakainak átlagához képest.

A jogalkotás minimum problémás

A nemzeti energiamix meghatározása a vonatkozó uniós jogszabályok alapján a tagállamok hatáskörébe tartozik. A mostani javaslat – még ha kerülőúton is, de – lényegében beleszólást engedne más tagállamoknak ebbe az alapvetően nemzeti döntésbe. Ezzel egyrészt sérülhet a tagállami szuverenitás, másrészt az Európai Unió intézményei az energiaellátás területére – a különleges helyzetre való hivatkozással –

ki tudnák terjeszteni a hatáskörüket szerződésmódosítás nélkül.

Brüsszel kötelező fogyasztáscsökkentést is elrendelhet

A megállapodásról szóló tanácsi rendelet lehetőséget biztosít az ellátás biztonságával kapcsolatos „uniós riasztás” indítására is. Uniós riasztás esetén a gázkereslet csökkentése már nem önkéntes döntés lenne, hanem minden tagállam számára kötelezővé válna. Az elképzelés stratégiai célja az, hogy a tagállamok csökkentsék az orosz gázszállításokból eredő kockázatokat.

Az indítógomb a Bizottságnál lesz

A tagállamok megállapodtak abban, hogy növelik a Tanács szerepét az „uniós riasztás” elindításában. A figyelmeztető jelzést végeredményben a Tanács végrehajtási határozata aktiválná – a Bizottság javaslata alapján. Így tehát

a Bizottság feladata és hatásköre, hogy az „uniós riasztási” folyamatot elindítsa.

A folyamat elindítására a tagállamoknak is van lehetőségük: ha öt vagy több tagállam, amely nemzeti szinten riasztást hirdetett, arra kéri a Bizottságot, hogy indítsa el a folyamatot.

Egyelőre nem tisztázott kérdés és komoly gondot okozhat, hogy mi történik akkor, ha öt vagy tíz tagállam valóban bajban van, de van egy-két, vagy akár több, ahol nincsenek ellátási problémák. A jelenlegi információk alapján ugyanis a riasztás mindenkire vonatkozna, vagyis azoknak az országoknak is csökkenteniük kellene a gázfogyasztásukat, amelyekben semmilyen ellátási probléma nem jelentkezett. Ez a pont komoly kérdéseket vet fel, s a javaslat eléggé elsietettnek és nem megfelelően előkészítettnek tűnik.

Egyelőre csak egy évre szól

A rendelet kivételes és rendkívüli intézkedés, amelyet korlátozott időre terveztek. Ezért egy évig érvényes, és a Bizottság 2023 májusáig felülvizsgálja annak meghosszabbítását, tekintettel az általános uniós gázellátási helyzetre. Egy biztos: a döntés addig is számos politikai és jogi vita középpontjában fog állni.

Kiskapuk, de nem mindenkinek

A Tanács nyitott néhány kiskaput:

meghatározott néhány mentességet és lehetőséget a kötelező csökkentési céltól való eltérésre.

A döntés kommunikációja szerint mindezt annak érdekében tették, hogy figyelembe vegyék a tagállamok sajátos helyzetét és biztosítsák, hogy a gázcsökkentés eredményes legyen az ellátásbiztonság szempontjából is.

Ennek jegyében azok a tagállamok, amelyek nem kapcsolódnak össze más tagállamok gázhálózataival, mentesülnek a kötelező gázcsökkentés alól.  Ezt azzal indokolták, hogy nem tudnának jelentős mennyiségű vezetékes gázt felszabadítani a többi tagállam javára.

Az európai szigetországok, Írország, Málta és Ciprus földrajzi okokból ilyenek,

de Spanyolország rendszere sincs rákötve a kontinentális hálózatra.

Emellett pedig azok a tagállamok, amelyek villamosenergia-hálózatai nincsenek szinkronban az európai villamosenergia-rendszerrel, és amelyek villamosenergia-termelésük során nagymértékben a földgázon alapszik, szintén

mentességet kapnak a villamosenergia-ellátási válság kockázatának elkerülése érdekében. Ezek a balti államok.

A tagállamok úgynevezett eltérést kérhetnek keresletcsökkentési kötelezettségeik kiigazításához, ha korlátozott rendszer-összeköttetéseik vannak más tagállamokkal, és bizonyítani tudják, hogy rendszerösszekötői exportkapacitásaikat vagy hazai LNG-infrastruktúrájukat a gáz más tagállamokba történő teljes átirányítására használják fel.

Azok a tagállamok is kérhetnek eltérést, amelyek túllépték a gáztárolók feltöltési célját,

ha nagymértékben függenek a gáztól, mint a kritikus iparágak nyersanyagától, vagy ha gázfogyasztásuk legalább 8%-kal nőtt az elmúlt évben az fentebb említett öt éves átlaghoz képest.

A jelenleg ismert és véglegesítés alatt álló szövegtervezet, amelynek összefoglalóját a Tanács oldalán elérhetővé tették, viszont nem szól arról a helyzetről, hogy mi történik akkor, ha egy tagállamban biztosított a földgázellátás. Jelen helyzetben ugyanis úgy tűnik, hogy nem mentesül a kötelező fogyasztáscsökkentés alól. Ez magyarra lefordítva azt jelentené, hogy

ha több nyugati országban ellátási problémák alakulnának ki, de Magyarországon rendben menne a szállítás, a gázfogyasztást itthon is korlátozni kellene.

Egyelőre tehát inkább több a kérdés és inkább aggodalmakra ad okot a javaslat.

--

Nyitókép: Az Északi Áramlat 1 gázvezeték fogadóállomása a németországi Lubminban július 11-én.

Fotó: MTI

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kubota
2022. július 27. 06:44
És még ránk mondják, hogy diktatúra...
bagira
2022. július 27. 04:28
Ursula gázért Moszkvába követet küldött. Putyin a gázt addig mérsékli elzárja még az eu az embargót nem szünteti meg. https://oroszhirek.hu/a-nemetek-schroder-volt-kancellart-kuldtek-oroszorszagba-gazert/
bagira
2022. július 27. 04:09
Medvegyev: az EU orosz politikája az arrogáns bunkóság és a primitív ostobaság undorító koktélja Az egész jelenlegi európai politika Oroszországgal szemben az arrogáns bunkóság, a kamaszos infantilizmus és a primitív ostobaság undorító koktélja – írja Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács helyettes vezetője a Telegram-csatornáján. Először is bejelentették, hogy szigorúan büntetni akarják Oroszországot azért, mert az meg akarja védeni a szenvedő embereket és biztosítani akarja hosszú távú érdekeit. Szokás szerint úgy döntöttek, hogy darabokra tépik az orosz gazdaságot. Megfosztják az energiaexportból származó bevételétől. És totális szankciókkal sújtani mindent, ami éghető. Na tessék! – folytatta. Nem számít, hogy Európának hatalmas ipara van, fejlett mezőgazdasága, és az EU polgárai meleg vízzel ellátott otthonokban akarnak élni. A lényeg, hogy az oroszok szenvedjenek. Aztán eszükbe jutott, hogy a telet senki sem törölte el, és hogy az alternatív gáz-, olaj- és szénellátás drága vagy egyszerűen irreális. Rájöttek, milyen nehéz három székre ülni. Mintha mi segítenénk Ukrajnának és ártanánk Oroszországnak, de a saját gazdaságunk és népünk sem idegen – írja a volt orosz elnök. Általánosságban elmondható, hogy ez nem sikerült túl jól. A Zsovto-Blakitnaja (sárga-kék) hisztéria súlyos hasmenést idézett elő a félelemtől, hogy megfagynak a hideg lakásokban, és a fagyos ablakon kinézve a hanyatló iparágakat nézik. Igaz, az európai okos fiúk a hasmenésre bevált gyógymódot javasolnak: a kijevi rezsim fegyverellátásának növelése és a végsőkig tartó háború. Lám, lám. Hamarosan jön a hideg idő – zárta bejegyzését Medvegyev. https://internetfigyelo.com/medvegyev-az-eu-orosz-politikaja-az-arrogans-bunkosag-es-a-primitiv-ostobasag-undorito-koktelja/
mokány
2022. július 27. 00:08
Churchill : A kezdet vége , elkezdődött .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!