„Beteg demokrácia”: Jaksity György a Corvinus diplomaosztóján agitált az Orbán-kormány ellen

2022. július 26. 22:00

A közgazdász a fiatalok előtt tartott előadásában élesen bírálta – többek közt kleptokráciának is nevezte – a jelenlegi politikai berendezkedést.

2022. július 26. 22:00
null

A 444.hu számolt be arról, hogy Jaksity György közgazdász is beszédet mondott a Budapesti Corvinus Egyetemen.

A szakértő felszólalásának elején felsorolta karrierje legfontosabb állomásait: részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, aminek később elnöke is lett, majd 1993-ban létrehozták az azóta általa irányított Concorde Értékpapír Zrt.-t – idézte Jaksityt a portál.

„Számunkra és sok, hozzánk hasonló idősebb vagy akár minket követő generáció képviselői számára lezajlott a rendszerváltás. Cégeinkben, társadalmi és civil, illetve tudományos tevékenységeink révén minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy Magyarországon modern, jól szabályozott, szabad versenyes piacgazdaság és demokrácia legyen. De nem így történt.

A szocialista tervgazdaság és a haveri kapitalizmus sajátos keveréke jött létre, és illebrálisnak mondott demokráciánk van” – folytatta a közgazdász.

„Magyarország »ill« demokrácia”

Ezt követően pedig arról fejtette ki a véleményét, hogy jelenleg milyen állapotban van az ország:

„Hogy liberális vagy éppen illiberális egy demokrácia, az ízlésbéli kérdés. Az viszont, hogy valóban demokrácia vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokrácia, bizony, elég nagy különbség. Magyarország nem annyira illiberális, mint ildemokrácia. Vagy még inkább az angol »beteg« szó jelentésével élve ill demokrácia.”

Jaksity György felidézte, hogy nekik a tanáraik a '80-as évek végén azt mondták, hogy ők „a válság és a szükséges reformok generációja”. Majd e gondolat mentén a végzősöknek elmondta,

A beszédről készült felvételt ITT tekinthetik meg.

Nyitókép: Youtube

Összesen 218 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Scouser
2022. július 27. 19:31
24 órán belül leváltani. Eltávolitani. Ennyi.
Nemtudommegállni
2022. július 27. 13:56
Mi a baj tankérem? Most nem lehet a pénz közelében. Más szelek fújnak? Azonnal megbetegszik ez a fránya demokrácia. Fecóéknál még " az év üzletembere"
nyugalom
2022. július 27. 13:23
Ki ez a barom? Hogy tanithat? Ez kormanyellenes hergeles! Nem büntethető?
fogas paduc
2022. július 27. 10:47
Hogy ki a zsidó, azt Göring mondta meg. Hogy mi a demokrácia, azt meg ez az idióta?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!