A beavatkozást támogató Republikánus Párt a múlté – Putyinról vitáztak az MCC Feszten!

2022. július 30. 16:42

Putyin olyan, mint Hitler? Keményebb szankciók kellenek, vagy belefárad a nyugat a bojkottba? Erről is vitáztak az MCC Feszten!

2022. július 30. 16:42
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Az emberiség jövőjéről vitatkoztak az MCC Feszten, a beszélgetésen Patrick Deneen konzervatív amerikai filozófus és Radek Sikorski, az EU-USA európai parlamenti delegációjának elnöke, korábbi lengyel külügyminiszter (egyben Anne Applebaum írónő férje) vettek részt, a moderátor Kálnoky Boris, az MCC Média Iskola vezetője volt.

A liberalizmus megítéléséről szólva Deneen kijelentette, hogy a liberálisok az új arisztokraták, és egy új elitet védenek. A kezük önkéntelenül maguk felé hajlik. Nem lenne szabad, hogy a munkahelyünk vagy a politikai álláspontunk határozza meg, lehet-e családunk, és hogy el tudjuk-e tartani őket. Deneen szerint a Titanichoz hasonlít a helyzet. A liberálisok remekül érzik magukat, akik pedig kívül állnak ezen a rendszeren, azok „elsüllyednek”. A liberalizmus azért bukott el, mert nyert – azok fordultak ellene, akik kimaradtak a nyertesek köréből, és ők sokkal többen vannak.

Sikorski azzal lőtt vissza, hogy a Wall Street jobbra szavaz.

A konzervativizmus Sikorski szerint nem a régi rend védelme, hanem egy vérmérséklet. A konzervatív eredetileg annyit tesz, hogy valaki szkeptikus az ideológiákkal, a változással szemben. De manapság sokan inkább egy olyan rendet akarnak visszahozni, amely talán sosem volt. Sikorski szerint ezzel tönkreteszik a társadalmakat. A wokeness egy lincsre kész tömeg, nem a baloldal.

Deneen szerint az európai országok eltérőek, eltérő nyelvük, kultúrájuk van. Ha Európa nem akar úgy járni, mint Amerika, melyet végletesen megoszt például az abortusz kérdése, el kell kerülnie a föderális modellt. Sikorski egyetért vele, hogy a döntéseket lehetőleg a legközelebb kell meghozni a választópolgárokhoz. Sikorski kritizálja, hogy Lengyelországban szigorúbb az abortusztörvény, mint Iránban, ez elképzelhetetlen lehetne Hollandiában. Sikorski szerint gazdasági kérdésekben olyan szoros mára az összefonódás, hogy az együttműködés elkerülhetetlen.

Deneen szerint Amerikában erősen kritikusak a hatalom egy helyen való koncentrálásával szemben. Az EU ma viszont pont úgy kezeli Magyarországot, hogy meg akarja mondani, mit tanítsanak itt a gyerekeknek. Amerikában a bíróságok elkezdték felváltani a politikusokat a törvényalkotás terén, ezt az EU-ban el kell kerülni, különben olyan feszültségek lesznek itt is, mint Amerikában.

A háborúra vonatkozó kérdésre Sikorski kiemelte, hogy Oroszország a Szovjetunió visszaállításán dolgozik. Nem tudjuk, kit támadnak meg legközelebb. Sikorski Hitler példáját hozta fel, aki egy zászló alatt akarta egyesíteni a németeket. De a kisebbségek megvédése nem lehet casus belli – véli a politikus. Ha minden ország megtámadná egymást, amelynek vannak kisebbségei diaszpórában, mindenki háborúzna mindenkivel.

Szerinte Putyinnak jogi eljárást kellett volna kezdeményeznie,

ha úgy érzi, hogy az oroszok érdekei sérülnek Ukrajnában. „Nem lehet tankokat küldeni, az teljesen verboten!” – fakadt ki Sikorski.

Deneen szerint a háború addig tartható, amíg a nép tolerálja azt. Amerikában például eleinte sokan pártolták Ukrajna támogatását, de már egyre kevesebben vannak, mert érzik a költségeket. Deneen úgy véli, a republikánusok egyre kevésbé fogják helyeselni Ukrajna korlátlan támogatását, mivel az emberek egyre inkább ellene lesznek a pénzköltésnek.

Sikorski nemrég Washingtonban volt, és nagyon elégedett volt azzal, hogy az elit támogatja Ukrajnát. A háborúnak akkor lesz vége, ha Putyin rájön, hogy nem hódíthatja meg Ukrajnát. Szerinte az amerikai pénzügyi támogatással Ukrajnának van esélye Oroszország ellen. Az oroszoknak nincs elég emberük, demoralizáltak. Ukrajna nem adhatja meg magát, Zelenszkij előtt ez nem opció. Béke csak úgy lesz, hogy Ukrajnát eléggé segítjük ahhoz, hogy Putyin rájöjjön: amit tesz, abban nem nyerhet. Az ukránok a mi harcunkat vívják – konkludált Sikorski. Szerinte a szankciók mindig két oldalnak ártanak, a lényeg, hogy az oroszoknak fájjon. Sokkal korábban és sokkal erősebben kellett volna szankcionálni Oroszországot.

Deneen megjegyezte, hogy Nyugat-Európa és Amerika lakossága rövidesen bele fog fáradni a háború következményeibe. Rövidesen választások lesznek Amerikában, ez sokat fog változtatni. A republikánusok arra fognak szavazni, aki nyitottabb lesz arra, hogy korlátozni kell Ukrajna támogatását. Ebben már most eltérés van a szavazók és az elit között, és ha elég nagy lesz a távolság, lesz egy jelölt, aki lecsap erre. Sikorski egyetért azzal, hogy a demokraták keményebbek Oroszországgal, mint a republikánusok.

„Kérem vissza Reagan pártját!” – nevetett. „Annak vége” – jegyezte meg Deneen.

Fotó: MCC

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tölgy
2022. július 30. 19:37
Sikorski a véresszájú bolsevik agitátor tipikus példánya. Ámerikai "demokrata" kötődésűnek látszik, ám valójában annak a hatalomnak a kifutófiúja, szolgája, akiket nem nevezünk a nevén. Ostoba, háborúpárti mondatai hiteltelenek, papagáj módjára ismételgeti bolsi gazdái által kitalált szövegeket.
amca
2022. július 30. 18:38
Sikorski 1 idióta. Ebből nagyon sok kell,mert a kevés nem ér semmit.
korona.2.0
2022. július 30. 18:24
Ajánlom a kovetkező filmet? IDIOKRÁCIA AVAGY A HÜLYÉK BIRODALMA https://videa.hu/videok/film-animacio/idiocracy-magyar-felirat-sci-fi-LTsyZAxKR0LEOgHM
Gèbi
2022. július 30. 17:40
Sikorski semmi mást nem csinál csak az éppen aktuális angolszász és ukrán propagandát szajkózza minden alap nélkül. Hitelessége erősen kérdőjeles, mivel egy oroszfóbiás lengyelt tisztelhetünk a személyében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!