Szijjártó: Magyarország energiaellátásának biztosítása a legfontosabb

2022. március 07. 16:48

A külügyminiszter szerint a magyar gazdaságra a legnagyobb veszélyt az energiaszektort érintő szankciók jelentik.

2022. március 07. 16:48
null

Az Ukrajnában zajló háború nyomán bevezetett európai és amerikai szankciós intézkedések rendkívüli bizonytalanságokat okoznak az európai gazdaságban. Ezek a szankciók a magyar gazdaságnak is komoly nehézségeket okoznak, így a forint is a brüsszeli szankcióknak az egyik áldozata – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Érden.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a forint árfolyamváltozása kapcsán kijelentette, hogy a szankciós intézkedések nyomán rendkívüli bizonytalanságok alakultak ki az európai gazdaságban, majd hozzátette, hogy a magyar gazdaságra az egyik legnagyobb veszélyt most az újabb, energiaszektort érintő szankciók jelentenék. „Nyilvánvaló, hogy aki a szankciók kiterjesztését kéri, az a magyar emberekkel, Magyarországgal akarja megfizettetni a szomszédságban zajló háborúnak az árát” – hangsúlyozta a miniszter.

Leszögezte:

a kormány semmilyen nemzetközi fórumon nem fog olyan intézkedéseket támogatni, amelyek veszélybe sodornák Magyarország energiaellátását.”

(MTI)

Nyitókép: AFP
 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sany Xepi
2022. március 07. 18:03
Helyes.
..--..
2022. március 07. 17:22
-zsoltkom- "Szijjártó: Magyarország energiaellátásának biztosítása a legfontosabb " Aztán, hogy jól lakjanak a Fidesz-keresztények... aztán hogy kényelmes legyen az ágyuk... Egyre előnytelenebb helyezést kap Isten. Látszik, hogy nem napi szinten van jelen a Teremtő. Szunya van Istennél is már minden nap neki vasárnap. Szijjártóék meg ezt látják... így lett az energialátás a legfontosabb.
Lauder Stenonis..
2022. március 07. 17:18
Muhaha. Eddig nem mehettek a fegyverszállítmányok át az országon. Most mehetnek. Eddig nem kellettek NATO katonák. Most nyugodtan települhetnek NATO egységek a Dunántúlra. A fidesz EP képviselői megszavazták az energetikai szankciókat is. Eltelik pár nap és vigyázzban állva fogjátok ezeket a szankciókat is aláírni. Slava Ukraini! Ceterum autem censeo 0rbán Viktor hazaáruló.
nyúlgerinc
2022. március 07. 17:16
Péter, ne haragudj, de én most inkább hallgatok. Pedig eszembe jutott egy cikk a Mandin, hogy görög kikötőből is érkezhet a környezetet hatalmas mértékben szennyezve kitermelt amerikai palagáz hozzánk...hurrá zőőődek. (Amúgy az is eszembe jutott, hogy csak nem a választási eredményt akarja a Zeu és az OTAN közösen befolyásolni azzal, hogy lehet Ukrajnába fegyvert is szállítani Magyarországon keresztül...gondolom mennyi magyar ember örül ennek....vagy tévedek?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!