Kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben

2022. március 31. 12:57

Az ismert baloldali aktivista, Parászka Boróka lakhelyétől nem messze kidobva találtak 25-30 szavazólapot. Az ellenzék most erre hivatkozva megsemmisítené az összes, vélhetően 90 százalékban Fideszre érkező külhoni magyar szavazatot, a kormánypárt szerint viszont a baloldal áll az akció mögött.

2022. március 31. 12:57
null

Az erdélyi Jedd mellett – az ismert balos aktivista, Parászka Boróka lakhelyéhez közel – találták a kidobott szavazólapokat, félig elégve – erről az Átlátszó erdélyi oldala számolt be. Több szavazólapon ellenzéki szavazatok látszanak. Érdekesség, hogy csak szavazólapokat és borítékokat találtak, a választópolgárt azonosító kitöltött íveket és népszavazási szavazólapokat nem. Azonosító nyilatkozat nélkül egyébként egyetlen külhoni szavazat sem érvényes. 

A baloldal alig pár perccel a hírek megjelenését követően egyből közleményeket adott ki, és csalást emlegetve jelezték: az eddig beérkezett összes, mintegy 150 ezer levélszavazatot meg kell semmisíteni.

A baloldal csalást kiált, minden külhoni szavazatot megsemmisítenének

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Gyurcsány Ferenc szerint csalás történt. Gyurcsány Facebook-posztjában az összes külhoni magyar szavazat megsemmisítését követeli. Ez szinte kizárólag a Fidesznek fájna, hiszen a külhoniak 90 százaléka a jelenlegi kormánypártokat támogatja.

A hírek szerint egyébként eddig mintegy 150 ezer levélszavazatot adtak le, de ez a szám a következő napokban még nőni fog. Gyurcsányhoz felzárkózott a baloldal jelöltje, Márki-Zay Péter is, aki szintén az összes külhoni magyar szavazat megsemmisítését követeli.

Fidesz: A baloldal 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat

A Fidesz szerint a baloldal gyújtotta fel a szavazólapokat, és erre hivatkozva kérik most az összes levélszavazat megsemmisítését. A kormánypárt szerint „a baloldal kétségbeesésében mindenre képes. A baloldal a magyar rendszerváltás óta éppen a legsúlyosabb választási csalásokat követi el a Bajnai-féle teljesen illegális DatAdat adatbázissal, és most a külhoni magyarok szavazatainak megsemmisítését akarják elérni.

Nincs két baloldal, egy baloldal van, a Gyurcsány-Bajnai-féle baloldal minden aljasságra képes, 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat”

– írják.

Külhoni magyar politikus: Egyértelmű provokáció

A hírrel kapcsolatban megszólalt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki Facebook-bejegyzésében azt írta: „az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó”.

Antal Árpád felhívta a figyelmet egy fontos dologra a szavazólapok kapcsán: 

minden lezárt borítékban van azonosító nyilatkozat. Anélkül nem érvényes a szavazat!

– hangsúlyozta a polgármester. 

Nyitókép: YouTube

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aragorn
2022. március 31. 16:45
Az első két választáson szavazóköri delegált voltam. Nem számított, hogy ki melyik párt delegáltja. Nagyon jó hangulat volt, kínálgattuk egymást étellel-itallal, a dohányosok (én is) időnként nyugodtan kimentünk rágyújtani, amikor gyérült kicsit a szavazók tömege, és nem volt se hőbörgés, se gyanakvás, se hiszti - pedig reggel hattól éjfélig tartott a meló. A számlálás simán ment, ha a második számolásnál gikszer, eltérés volt, akkor az előírások szerint újraszámoltunk, jegyzőkönyveztünk, és kész. Aztán irány a központ, hivatalos formaságok, majd ki-ki ment a sajátjainak az eredményváró bulijába. Igaz, az első egy kis faluban volt, a második alkalom meg egy nem túl nagy megyeszékhelyen... Istenem, visszaadod még valaha azokat az időket? Amikor még volt bizalom, feladattudat és természetes együttműködés a hétköznapi emberek között??? Amikor a politikai nézeteink még nem határozták meg ilyen förtelmes agresszivitásba torkollóan az egymásközti viszonyunkat??? Add, hogy még megérhessem...
GordonJVance
2022. március 31. 15:42
A székházat a békés kopasz tüntetők gyújtották fel, kb utasításra...
Zod
2022. március 31. 14:11
Az utolsó napokban lesz még néhány ilyen balos provokáció és rágalom. Babist is megvádolták pár nappal a választások előtt. A választást követő napon már senkit sem érdekeltek a vádak. Ez van erre kell készülni, el kell menni és a Fideszre kell szavazni, plusz elvinni a családot is.
A ráció prófétája
2022. március 31. 14:06
"A baloldal csalást kiált, minden külhoni szavazatot megsemmisítenének" Akkor javaslom, hogy a DatAdat csalás miatt pedig az összes Összefogásos szavazatot is dobjuk majd ki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!