Orbán: Brüsszelben olyan kormányt akarnak, amely nem okoz problémát azzal, hogy kiáll a nemzeti érdekekért

2021. december 21. 12:12

A kormányfő ezt a brüsszeli helyreállítási alap kapcsán mondta a Kormányinfón a Mandiner kérdésére.

2021. december 21. 12:12
null

A magyar kormányfő a rendkívüli Kormányinfón a Mandiner kérdésére a balkáni helyzetéről is beszélt. Orbán Viktor szerint a térség stabilitása kulcskérdés biztonságpolitikai szempontból, ezért Magyarország célja, hogy a balkáni terület stabilitását összeurópai érdekké tegye. „Hídként kell működni” – fogalmazott a miniszterelnök. 

Helyreállítási alap, avagy az EB politika játszmája

Kérdésünkre Orbán Viktor kifejtette: az Európai Uniónak nincs jogalapja arra, hogy megtagadja a helyreállítási alapban való részvételt akár Magyarországtól, akár más tagállamtól. Aláhúzta: a helyreállítási alap egy hitel. „Az Európai Unió az összes tagállam nevében hiteleket vesz fel, amelyeket utána kihelyez programokba a tagállamokban” – ismertette, hozzátéve, hogy ennek egy részét aztán a tagállamok hitelként kapják meg, másik részét támogatásként.

A miniszterelnök leszögezte: az, hogy ebből a forrásból Magyarország nem kap, a „legbrutálisabb szabotázs” az Európai Unió jövőjére nézve.

Hogy fogunk ezután megbízni a Bizottságban? Hogy fogunk egyhangú döntéseket hozni?”

– vetette fel.

„Rövidlátó, ideológia által vezérelt, pártpolitikai befolyás alatt álló döntés született” – összegzett a kormányfő, hozzátéve ugyanakkor, hogy meglátása szerint a helyreállítási alapot pont azért meg fogja kapni Magyarország, mert nincs jogalapja az uniónak a visszatartására. 

Eszköz a magyar ellenzéknek

A helyreállítási alappal kapcsolatban Orbán Viktor azt is elmondta: azt egy eszköznek tekinti, amivel Brüsszel a magyar ellenzéket támogatja. Brüsszel szándékairól szólva elmondta, szerinte

olyan kormányt akarnak, amely nem nemzeti alapon áll, nem okoz nekik annyi gondot, hogy folyamatosan kiáll a nemzeti érdekek mellett.”

Hozzátette azt is: hatástalannak tűnik az EU játszmája, ugyanis a negyedik negyedévben 1,4 milliárd euró utalás érkezett az unióból Magyarországra. 

A főpolgármester bátorsága

A Mandiner a Városháza-ügyről is kérdezte a magyar kormányfőt. Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrségi házkutatások kapcsán Karácsony Gergely – saját elmondása szerint – „ordítozott” a Pintér Sándor belügyminiszterrel. A történteket Orbán Viktor úgy kommentálta:

Nagyra értékelem a főpolgármester úr bátorságát, én '96 óta dolgozom együtt a belügyminiszterrel, de még a hangomat se mertem fölemelni a társaságában.”

***

Tudósításunkat a rendkívüli Kormányinfóról ide kattintva olvashatja el.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. december 22. 14:26
5/4 ,én nyertem!
kulszek
2021. december 21. 17:31
Túlkapás csak ott történik, ahol a törvény laza, megkerülhető és nem tartatják be! Viszont ott holt-biztos hogy megtörténik! A törvényhozásnak SOKKAL gyorsabban kell alkalmazkodnia az új helyzetekhez. Ilyen kérdés pl hogy mi legyen akkor ha már másik EUs ország polgáraként érkezik turistaként 6 hónapra az a személy akit nem akart ez az ország befogadni? Minden igazhitű azzal védekezik alkalomadtán, hogy ők aztán tisztelik Jézus-Márja és minden ilyet, hiszen az ők Kuránjukban is benne van ez mind! Nem kell tehát szégyelni számonkérni tőlük ezt a nagy tiszteletet! Mutassák meg, mutassák ki a közös szentek, a közös kultúra iránti tiszteletüket! Ne csak üres szóbeszéd legyen az! Akár adománnyal is! Bolond tehát az aki az iszlám miatt akarja eltörölni a Karácsonyt és Máriát! Mert az az Iszlám része is!
Salamander
2021. december 21. 14:40
"Brüsszelben olyan kormányt akarnak, amely nem okoz problémát azzal, hogy kiáll a nemzeti érdekekért". Igaz! Ezek a szemtelen bürokraták túl messzire mentek. Persze kit érdekel mit akar Brüsszel? Nincs semmilyen lehetősége egy brüsszeli eurokratának egy szuverén és autonóm állam választásába (belső ügyeibe) beleugatni. Ezt mellesleg az ENSZ 1945 Alapokmánya is rögzíti - ha már a regionális EU szerződések nem számítanak.
olajfa1
2021. december 21. 13:44
Vagyis... Brüsszelben HAZAÁRULÓ KORMÁNYT AKARNAK! Úgy mégis... Brüsszel mire menne egy gazdasági csődbe jutó országgal? Egy becsődölt orszég miért lenne jó Brüsszelnek? Brüsszelnek jó volt az amikor fizetésképtelenné vált Magyarország 2007-ben... a világválság elött egy évvel??? EZ MIÉRT ÉRNÉ M,EG BRÜSSZELNEK?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!