Antoni Rita szerint „felesleges cirkusz” a transznemű sportolók ügye

2021. augusztus 02. 14:46

Antoni szerint Hubbardot a jobb- és a baloldal is transzfób hangulatkeltésre használta fel.

2021. augusztus 02. 14:46
null

A feminista aktivista a Facebook-oldalán kommentálta a transznemű Laurel Hubbard kiesését, miután egyetlen gyakorlata sem volt érvényes.

Antoni Rita szerint Hubbard ügye egy hónapok óta tartó „transzfób hangulatkeltés”, és, mint írta, ő volt az első transznemű sportoló az olimpián. „Talán megértitek, hogy ettől sem térek meg abba a feminista szektába, melynek tanítása szerint a nők jogaira napjainkban a legnagyobb veszélyt a transzneműek jelentik”– fogalmazott. 

 – ígérte az aktivista. 

Laurel Hubbard olimpiai szereplésében a problémát az jelentette, hogy  férfiként nőtt fel, annak minden biológiai következményével: a kromoszómáit tehát nem tudja megváltoztatni,

emellett hosszabbak, erősebbek a csontjai, és nagyobb a tüdeje illetve a szíve is.

Ez pedig minden olyan nemi jellemzőkkel szerzett előny, amelyen nem változtat az, hogy orvosi módszerrel utóbb lecsökkentették a tesztoszteronszintjét.

Nyitókép: YouTube

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teringettét
2021. augusztus 03. 09:02
Arra kíváncsi lennék, hogy ilyen tehetségtelen senkiként hogy lehet tisztességes jövedelemre szert tenni? Ki, vagy kik fizetnek azért, hogy nulla hozzáadott érték mellett a pusztán a lényéből áradó kreténsége az összes "erénye"? És ugye a tehetségesebb feministák (már ha van ilyen halmazuk) is látják, hogy a Ritácskához hasonló elvetemült és féktelen vadbarmok lényegesen többet ártanak az ügyüknek, mint amennyi hasznot generálnak, merthogy az nagyjából nulla.
Pista6
2021. augusztus 03. 06:39
Felesleges cirkusz hogy elkezdődött a női sport tönkretétele?
Sincero
2021. augusztus 02. 23:42
Szerintem az összes "gender diszfóriával" küszködő személynek (he, she, it, X, Y, Z) Magyarországra kellene költöznie, mert a magyar nyelvben nincs nemi megkülönböztetés. Akkor aztán magukba zakkannának, mert nem tudnák mivel SZEMBEN meghatározni magukat... Még az is lehet, hogy a magyar nyelv kijózanító hatása miatt kigyógyulnának "diszfóriájukból"... ________________ Lehet, hogy a nemet megkülönböztető nyelvek felelősek a "gender-diszfóriák" kialakulása miatt?
írmag
2021. augusztus 02. 22:30
Mint "feminista aktivista" milyen munkából él? Társadalmi útonálló!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!