A pakisztáni külügyminiszter szerint a Nyugat nem hagyhatja magára Afganisztánt

2021. augusztus 31. 12:52

Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter kedden felszólította a Nyugatot, hogy működjön együtt a tálibokkal Afganisztánban.

2021. augusztus 31. 12:52
null

Ne ismételjük meg a múltban elkövetett hibákat - mondta Kuresi azt követően, hogy Iszlámábádban találkozott a német diplomácia vezetőjével, Heiko Maasszal.    

A pakisztáni külügyminiszter azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy bízzanak a tálibok ígéreteiben.    

Kuresi rámutatott: Afganisztánnak fejlesztési és gazdasági segélyekre van szüksége. Hozzátette: a nemzetközi közösség nem hagyhatja magára az országot, és nem engedheti meg gazdaságának összeomlását, hiszen azt senki érdekét sem szolgálja. Pakisztán 2450 kilométeres határon osztozik Afganisztánnal. A pakisztáni miniszterelnök kiemelte: országa több mint hárommillió menekültet fogadott be Afganisztánból. El kell kerülni szerinte a további elvándorlást, de ehhez szükség van az afganisztáni helyzet megnyugtató rendezésére.    

Maas és Kuresi azzal számol, hogy a tálibok a napokban kormányt alakítanak.

A német külügyminiszter szerint ekkor derül majd ki, hogy Afganisztán új vezetői valóban készek-e az ország egész lakosságának képviseletére. A nemzetközi haderő kivonulását követően a nyugati államok kénytelenek együttműködni a tálibokkal annak érdekében, hogy kimenekítsék az országban rekedt állampolgáraikat és a menedéket kereső afgánokat. A radikálisok megígérték, hogy biztosítják ennek lehetőségét. Maas megjegyezte: a következő napokban, hetekben kiderül, hogy hagyatkozhatnak-e a tálibok ígéreteire. Németország még több mint negyvenezer ember távozásában segédkezne közúton vagy levegőben. Berlin emellett pénzügyi segítséget és támogatást ajánlott fel Afganisztán szomszédjainak a határellenőrzésben és a terrorizmus megelőzésében.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Andzsum Navíd

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2021. augusztus 31. 15:32
Beszélje meg Sadiq Khannal, ő majd elmagyarázza, milyen az a part and parcel. Akár urduul is.
iIonah
2021. augusztus 31. 14:28
Egy nagy lószart!
pollip
2021. augusztus 31. 14:24
Az usa-nak lenne helyreállítási dolga bőven.
szemlelo
2021. augusztus 31. 14:24
A pakisztáni vezetés helyzetében nekem is tele lenne a nadrágom!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!