„Egy évtized alatt sikerült eljutniuk Gyurcsánytól Gyurcsányig” – Megadja Gábor a Mandinernek

2021. június 16. 07:00

Egyre gyakrabban halljuk az „Orbán-korszak” kifejezést. Valóban új fejezetet nyitott az elmúlt 11 év Magyarország rendszerváltás utáni történetében? Az M5-ön futó Kommentár Klub új adásának témáiról ezúttal Megadja Gábor eszmetörténészt, a Kontra főszerkesztőjét kérdeztük.

2021. június 16. 07:00
null
Kemenes Tamás
Kemenes Tamás

Mennyire tartja fontosnak az „Orbán-korszak” kifejezést? Miért lehet érdemes ezen a fogalmon keresztül tekintenünk a Fidesz-KDNP mostanra már 11 éve tartó kormányzására?

Annyiban érdemes, hogy radikálisan megváltozott az az általános keret, amelyben a politikai ügyeinkről gondolkodunk. Immár bő egy évtizede komoly többséget élvez az a nézet, hogy

a nemzeti lét megtartása és a keresztény kultúra megőrzése fontos.

Az e nézeteket vallók a 2010-et megelőző évtizedekben inkább kisebbségben voltak. Itt tehát nem pusztán egyik vagy másik csapat kormányzásáról van szó, hanem magáról a gondolati keretről – ezért érdemes korszakról beszélni. 
 
Mit hoz (és netán mit visz vagy vihet) ez a keretezés kommunikációs szinten?

Nem tartom különösebben fontosnak, hogy az értelmiség meg az újságírók mit hova tesznek a serpenyőben. A fontos az, hogy ténylegesen ebben a koordináta-rendszerben gondolkodnak az emberek. A kommunikáció csak reflektál erre. 

Mészáros Lőrinc milyen mértékben emblematikus figurája ennek a korszaknak?

Felőlem lehet emblematikus, de akkor

a 2010-et megelőző korszak emblematikus figurája az a nyugat-európai vállalkozó, aki teljes iparágakat vásárol meg.

Deal?

Egy korszak létrehozásához (demokráciákban) értelemszerűen nagy és stabil tömegbázisra van szükség. De vajon a „tömegízlés” (konkrétan pl. Kis Grófo) kvázi-politikai képviseletére is feltétlenül szükség van hozzá?

Nem vagyok híve a kulturális elitizmusnak, akkor sem, ha a hajdani SZDSZ-től, és akkor sem, ha jobbról érkezik. Hozzám például egyáltalán nem szól Kis Grófo, de kit érdekel, hogy hozzám szól-e? Nekem vagy bárki másnak kéne eldönteni, kire vagy mire van szükség? Kell egy kulturális direktórium?

Tehát nincs értelme ezeknek a vitáknak?

Nincs, hiszen a tömegkultúra kereteit nem Kis Grófo barkácsolja, sőt nem is itthon barkácsolják azokat.

A tömegkultúra menthetetlenül amerikai, és senki sem tud vele versenyre kelni,

még a nagyobb nyugat-európai országok sem. Kulturálisan ők is amerikaiak. 20 év múlva meg lehet, hogy kulturálisan kínaiak lesznek. Mindenesetre a Netflix és a TikTok jobban alakítja ma a tömegkultúra jövőjét, mint a mulatós – esetleg a mulatós már felköltözött a TikTokra.

Érdekes jelenség ugyanakkor, hogy ebből a „korszakból” a film felől nézve szinte semmi se látszik. Egyszerűen nem készülnek el azok a magyar mozifilmek – mondják sokan –, amelyeken keresztül a „korszak” mintegy hangulatilag-érzelmileg is tartósan átélhető, felidézhető lehetne.

Ismerem ezeket a panaszokat, ám ezek rendre vagy a jobboldali értelmiség, vagy pedig a jobbos kemény mag irányából érkeznek. Nincs ezzel gond, részükről jogos is, csak átfogó hatást ne várjunk ettől. Ha már film, én a „dicső korszakok” felidézése helyett tolmácsolnám azt az ötletet, amit az egyik barátom mondott:

miért ne lehetne mondjuk a posztkommunista korszak magyarországi maffiájáról egy jó sorozatot készíteni?

Alapanyag van hozzá bőven. Az a széles közönség számára is átélhető lenne, ha profi munka van mögötte, és olyan kulturális és dramaturgiai kódokkal lenne tele, amiket nem csak egy politikailag elkötelezett oldal ért. Ha akarjuk, tekinthetjük ezt is „történelmi” alkotásnak, nem?

Szóval nem kellenek „nagy történelmi mozifilmek”?

A vesszőparipám, hogy a popkultúra egyik messze legsikeresebb alkotása a South Park volt. Néhány hasonló alkotással együtt egy teljes generáció számára tette nevetségessé a politikai korrektséget. Én úgy érzem, az ilyesmi felér száz történelmi filmmel. 

Mit gondol G. Fodor Gábor nemrég megjelent Orbán-könyvéről? Sikerült minden szempontból érvényesen megragadni benne az „Orbán-korszak” lényegét?

Igen.

Szükség lenne még hasonló munkákra?

Hogy van-e szükség hasonló munkákra, azt én nem tudom megmondani, aki libidót érez magában, az persze, írjon. 

A rendszerváltás óta eltelt időben talán sohasem volt olyan „éhes” a politikai ellenoldal, mint éppen most, 11 év megszakítatlan Fidesz-KDNP kormányzás után. De kik ők valójában? Hogyan határozná meg a jelenlegi (egyesült) ellenzék lényegét – nagy vonalakban?

Megújulniuk nem sikerült az utóbbi bő egy évtizedben, az biztos. A Jobbik úgy döntött, hogy saját magában éleszti föl a Szabad Demokraták Szövetségének szellemét és árulását, és tartós otthont rendezett be Gyurcsány Ferenc cselédszobájában – a többi statiszta pedig majd elfogadja, amit Frank Underwood kínál.

Egy évtized alatt sikerült eljutniuk Gyurcsánytól Gyurcsányig.

És nagyjából ennyi is a lényegük: ezek ugyanazok.

 

Összesen 242 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valeri Anna
2021. december 16. 11:59
A proli /ateista meghasonlott/ 1919 óta maradt proli, gazdagon is, proligőgje, gátja fejlődésüknek. "a múltat végkép eltörölni".... és a 2002 óta mszp EGYENLŐSÉG TESTVÉRISÉGÉVEL milliárdosuk, röhög a markába összefogott birkáin, ma is -13 havijukkal milliárdosként dolgozatva őket milliárdjainak védelmében, akár a -12 havijukért cserébe. Javaslom régóta nekik. amnéziásan keresik magukat, az OPNI-t bezárták, miért is? Induljanak egy mekkai zarándokútra, és a Kába-kőnél, győzzék meg az ottaniakat  - vallásszabadságról,  - női egyenjogúságról,  - női kvótáról  - demokráciáról! Ajánlóíveket kérjük itthon bemutatni! Ennek alapján kapják majd a pártpénzeket! (...) Ászja Bibi 47 éves, ötgyermekes keresztény édesanyát 2010-ben ítélték halálra káromlás hamis vádjával. Kilenc év börtön után, idén október 31-én mentette fel a pakisztáni legfelsőbb bíróság a vád alól, de nem tudta azonnal elhagyni a börtönt, mert muszlim radikálisok követelésére az ügyét újra megnyitották.(...)   http://m.cdn.blog.hu/tr/trolldemokracia/image/feminacikoszontes.jpg  
ipekakuana
2021. június 16. 15:25
"Üres lelátós stadionok építésével." Pl. tegnap telt ház volt. A többi, nem sporteseményeket sem üres lelátókkal rendezték meg, gondolj a jegybevételekre. "orbitkánk hagymázos álmaira nem kötelességünk rábólintani" Mielőtt kimécc tüntikézni, fejtsd már ki, mik ezek a hagymázos álmok. "A közpénz nem az övé." Ez így van. 2020-ban a portfolio.hu számításai szerint enyhe plusszal, 50 millió forintos pozitív egyenleggel zárták az évet "Puskásék". Ráadásul minden beruházás értékének a 38%-a még a legkonzervatívabb számítások szerint is visszamegy adók és járulékok formájában a magyar államhoz. De hogy necsak a Puskásról legyen szó, pl. a Groupama Arénát az állam gyakorlatilag ingyen építette fel, sőt keresett még további 8 milliárd forintot rajta (értsd: az építkezéshez kapcsolódó ingatlanüzletekkel az építési költségeket visszahozta már a nyitónapra). Az utsó megjegyzésed szóra sem érdemes.
olajfa1
2021. június 16. 15:19
Hát... igen! nagy utat járt be a "liberálbolsi ellenzék" a Gyurcsány hátától a Gyurcsány elejéig...
Pelso j.
2021. június 16. 15:19
Van a ner-nek valamilyen izé, szóval minőségirányítási-ellenőrzési rendszere, amely pl az efféle interjúkkal foglalkozik?:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!