Afrikában katasztrófával fenyeget a több országot is érintő háború

2021. március 31. 18:35

Egyre súlyosabb, több országon átívelő konfliktus eszkalálódik Közép Afrikában, jelentős kockázatokat jelentve a kontintens egészének biztonságára, és a háború kiváltotta népvándorlás miatt további kockázatokat rejtve Európa számára is.

2021. március 31. 18:35
null

Lapunk már januárban megírta, hogy a helyzetre Franciaország is reagált, lévén az érintett térség többsége korábban francia gyarmat volt. A konfliktus központjában itt is elsősorban vallási ellentétek állnak, bár a helyzet ennél jóval bonyolultabb. 

A Közép Afrikai Köztársaságban tavaly december 27-én elnök- és parlamenti választásokat tartottak, amelyek első fordulóját 53 százalékkal Faustin-Archange Touadéra hivatalban lévő elnök nyerte. 

A hírekbe azért is került be közvetve ez az esemény, mert januárban kiderült: az újpesti Jobbik két tagja is magánrepülőn utazott az országba orosz pénzen, hogy megfigyelőként vegyen részt a vitatott választásokon, melyet aztán fegyveres felkelés követett. A felkelők ugyanis nem fogadják el az eredményt, különböző településeket támadtak meg és eltorlaszolták a főútvonalakat, megpróbálták elszigetelni a fővárost, Banguit, de a kormánycsapatok és az ENSZ-békefenntartók visszaverték őket. A lázadók azóta fokozatosan kiszorultak az általuk ellenőrzött területekről. A helyi kormányt 12 ezer ENSZ-békefenntartó, valamint orosz és ruandai harcosok százai támogatják, miután Oroszország februárban katonákat is vezényelt a térségbe.

Orosz zsoldosok kegyetlenkedéseiről érkeztek beszámolók

ENSZ-szakértők egy csoportja szerdán azonban Genfben arról számolt be, hogy az

orosz zsoldosok megsértették az emberi jogokat a Közép-afrikai Köztársaságban.

A zsoldosok az oroszbarát kormány oldalán vesznek részt a felkelők elleni harcokban, és korlátozott létszámban az ENSZ békefenntartóit is támogatják – tették hozzá a szakértők. A jogsértések között tömeges kivégzések, önkényes őrizetbe vételek, kínzás, civil létesítmények elleni önkényes támadások és humanitárius dolgozók elleni atrocitások szerepelnek.    

Az elkövetők közé tartoznak a Sewa Security Services, a Wagner csoport és a Lobaye Invest Sarlu fizetett harcosai.    

Az aranyban és gyémántban gazdag, 4,7 milliós Közép-afrikai Köztársaság politikai rendszere az etnikai és vallási feszültségek miatt ingatag. A vallási hátterű konfliktusban a Seleka nevű muszlim lázadószervezet tagjai 2013-ban megbuktatták Francois Bozizét, az ország keresztény elnökét, a keresztény milíciák fegyveresei pedig válaszul megtámadták az országban élő muszlim közösséget. A vérengzések mindkét oldalon folytatódnak: hétfőn lázadó milicisták válogatás nélkül mészároltak le több falut. 

mely szintén saját válságával küzd. Az ország a koronavírus mellett az ebola és pestis megfékezésével, valamint politikai krízissel is harcol, melynek tavalyi véres epizódjáról szintén beszámoltunk.

A Száhel-térségben is egyre rosszabb a helyzet

Mindeközben Nigerben Mohamed Bazoum, új elnök elleni puccskísérletet hiúsítottak meg szerdán a hatóságok tűzharcot követően az elnöki palota közelében a fővárosban, Niameyben. 

Az ellenzék korábban békés tüntetésre szólította fel az embereket Bazoum győzelme ellen, akit pénteken iktatnak be tisztségébe. 

Az új nigeri elnököt a héten azután iktatják be tisztségébe, hogy szintén hétfőn jöttek értesülések arról, hogy több településen legkevesebb 137 civilt gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek Niger nyugati részén, a Burkina Faso – Mali – Niger alkotta hármashatár mentén, ahol immár az egymás ellen fordult iszlám milicisták egymást is gyilkolni kezdték.

Egyelőre még azt sem tudni, hogy kik is állnak pontosan a puccskísérlet mögött, s hogy jelenleg merre vannak, de a puccsról beszámoló forrás az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, hogy hajtóvadászat indult a támadók után, akik között vannak katonák és civilek is.

A február 21-i elnökválasztást Bazoum nyerte a szavazatok 55,66 százalékával. Ellenfele, Mahamane Ousmane elutasította a voksolás eredményét és önmagát kiáltotta ki a választás nyertesének.

A puccskísérlet helyi idő szerint hajnali három körül kezdődött, heves tűzpárbaj alakult ki az elnöki palota közelében, ami csaknem fél óráig tartott a környékbeliek szerint.

A hatóságok leállították a távolsági közlekedést, fokozták a biztonsági és közúti ellenőrzéseket a fővárosban, az elnöki hivatal pedig páncélozott járműveket küldött az ország legnagyobb, Niameyben található légi támaszpontjához, ahol a Száhel-övezetben folytatott terrorellenes harcban részt vevő francia katonák is állomásoznak. A járművek később visszatértek állásaikra, amit annak jeleként értelmeztek, hogy a kormány ura a helyzetnek.

segítve az itt állomásozó francia katonákat. Mint a külügyminiszter akkor elmondta, annak érdekében tesszük ezt, hogy ezáltal csökkenjen a szubszaharai térségből kiinduló migrációs nyomás. 

Fotó: MTI/EPA/Adrienne Surprenant

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2021. április 01. 07:04
'civil létesítmények' és 'humanitárius dolgozók' :D)))
rovan
2021. április 01. 03:02
Ne csak védjék meg őket, hanem teremtsenek civilizált élhető életet számukra.
rovan
2021. április 01. 02:50
Nem érdekel mibe kerül, prioritást élvez, hogy segítsünk rajtuk.
rovan
2021. április 01. 02:46
Ez a lehetőség arra, hogy Magyarország megmutassa, hogy mit tehet Afrikáért. És azért tegyen meg mindent, amit csak tud.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!