Ne gyújts rá csütörtökön!

2020. november 18. 23:10

Dohányzásmentes világnap lesz november harmadik csütörtökjén.

2020. november 18. 23:10
null

Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a "Ne gyújts rá!"-világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat – legyenek hagyományos cigaretta, e-cigaretta vagy hevített dohánytermék-használók –, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá, és kipróbálják, le tudnának-e mondani a nikotinról – közölte Országos Korányi Pulmonológiai Intézet szerdán az MTI-vel.

Közleményükben a csütörtöki világnap alkalmából emlékeztettek: a nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született, amikor az egyesült államokbeli Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakosait, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására.

A kezdeményezés nagy sikert aratott, öt évvel később már az Amerikai Rákellenes Liga hirdetett füstmentes napot, amelyhez egymillió ember csatlakozott.

Magyarországon idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzási szokásokat vizsgáló országos reprezentatív felmérése, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság csaknem 30 százaléka volt aktív dohányzó (beleértve az e-cigaretta-használatot is).

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzás-leszokást támogató központja napi 24 órában hívható a 06 80 44 20 44-as számon.

A közleményben idézték Cselkó Zsuzsát, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezetőjét, aki ismertette: míg 2003-ban 34 százalék volt a dohányzók aránya, napjainkban a lakosság 27,3 százaléka napi rendszerességgel, 2,3 százaléka pedig alkalmanként dohányzik vagy használ dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt. Felhívta a figyelmet arra: sok, alternatív eszközt használó nincs tisztában azzal, hogy a nikotin akkor is káros és ugyanúgy függőséget okoz, ha nem a dohányfüsttel kerül az emberi szervezetbe.

A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják, hanem sok esetben családtagjaik egészségét is: a felmérés szerint a dohányzók 72 százaléka kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzik otthonában, sokan zárt térben, 29 százalékuk pedig az autójában is. A dohányzó a cigaretta füstjének csupán 15 százalékát szívja be, a többi a levegőbe kerül és mások is belélegzik, akik így passzív dohányzóvá válnak – olvasható a közleményben.

A megkérdezett dohányzók több mint negyede már próbálkozott a leszokással, önerőből vagy szakember segítségével.

Kitértek arra is, hogy a dohányzás jelentős szerepet játszhat a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés kialakulásában. A „Ne gyújts rá!"-világnap jó alkalom arra, hogy a dohányzók ezen a napon kipróbálják, milyen az élet cigaretta nélkül és végiggondolják, tudják-e folytatni cigaretta nélkül, vagy kérnének-e támogatást vagy segítő gyógyszert a leszokáshoz – írták, megemlítve, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzás-leszokást támogató központjában a dohányzók nemcsak tanácsot, hanem lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a teljes leszokáshoz.

(MTI

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Learten
2020. november 20. 04:35
"A kávéfogyasztás ráadásul, valószínűleg a benne lévő polifenolok miatt, kismértékű védőhatással rendelkezik a daganatos betegségekkel szemben, ami a cigire nem igazán jellemző..." Ne hasonlíts össze két közel sem azonos dolgot. Azért a füstölés akkor is fertőtlenítő hatású, ha ezt egyesek vitatják. Ettél már füstölt húst, ami sem megfőzve, sem más módon nincs tartósítva (bár ez már megint messzire kanyarodik, csak felemlítve a szusit /mármint az eredetit, nem a divatos mait!/)? Évekig ehető. Tudom a füst nem megoldás szinte semmire, de azért van hatása mind vírusokra, kórokozókra.
Nannyó
2020. november 19. 13:07
45 évig dohányoztam. Pontosan egy hónappal ezelőtt gondoltam egyet, hogy leteszem a cigit. Eddig ez soha nem jutott eszembe, mindig azt hittem, hogy életem végéig dohányozni fogok. Semmiféle pótszert, gyógyszert, semmit nem használok, csak az agyamat kellett az első néhány napban elzsibbasztani, arra meg egy török krimisorozatot használtam, ami volt vagy 70 részes. :) Szurkoljatok, hogy végleg sikerüljön lemondani. Azt mondják, hogy akkor szoktam le, ha már egyáltalán nem jut eszembe. Hát ezzel azért még várni kell... :) 35 évig kávéztam, imádtam a kávét, napi 5-6 meg se kottyant. :) 8 évvel ezelőtt letettem, egyik napról a másikra. Itt sem volt semmiféle leszokási fázis. Letettem és kész. :) Elnézést kérek a hozzáértő szakemberektől, hogy nem foglalkoztatom őket a káros szenvedélyek megszabadulásával kapcsolatban. :)
sagirdilsiz
2020. november 19. 12:19
Tudok egy motiváló eszközt a leszokáshoz. A komoly elhatározás után elővenni egy nagyobb befőttes üveget kivágni a kupakon egy perselynyi rést, utána pillanatragasztóval ráragasztani az üvegre a kupakot,----- végül hogy motiváltabb legyél rögtön az üvegben landoltatni az egy havi cigaretta árát, aztán vérmérséklettől függően napi, heti, vagy havi rendszerességgel.
atila68
2020. november 19. 09:25
Ez olyan mint a száraz november.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!