Közelebb került a megvalósuláshoz a Budapest – Varsó gyorsvasút

2020. október 22. 16:49

Egy 300 kilométeres óránkénti sebességű vasút építése megtérülő lenne a térség számára – véli Szijjártó Péter.

2020. október 22. 16:49
null

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszterrel aláírták a Budapest és Varsó között tervezett gyorsvasútról „azt a koncepcionális dokumentumot, amelyet majd benyújtanak az uniós támogatás megszerzése érdekében” – számolt be az MTI.

Szijjártó Péter megerősítette, hogy a gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmánya magyar részről a jövő év elejére elkészül. „A köztes dokumentumokból világosan látszik, hogy egy 300 kilométeres óránkénti sebességű vasút építése megtérülő lenne a térség számára, biztosítaná egyrészt az észak-déli összeköttetést, valamint kapcsolódást a nyugat-európai gyorsvasúti rendszerhez is” – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.    

Szijjártó Péter lengyelországi útja során, ma délelőtt Magyarország főkonzulátusát is megnyitotta Gdanskban. A miniszter tegnap  Varsóban tárgyalt Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel, melyen megerősítették közös állásponjukat, miszerint az uniós források mindkét országnak járnak. A miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Varsót és Budapestet zsarolással megpróbálják rávenni arra, hogy akár migrációs, akár más politikájukat megváltoztassák.  Mindkét ország elutasítja az Európai Bizottság új menekültügyi paktumát is, amely a tárcavezető szerint „ugyanazt az elvet képviseli, mint amit a bizottság az elmúlt öt esztendőben képviselt”

A fehéroroszországi helyzetet illetően a két miniszter megállapodott abban, hogy Magyarország segítséget nyújt Lengyelországnak, hogy amíg a lengyelek nem tudják helyreállítani minszki képviseletüket, Magyarország vízumokat ad ki Lengyelország nevében is. Szijjártó és Rau megállapodtak a keresztényeket támogató politika folytatásában, mely során Jordániában működő keresztény kórházaknak egészségügyi felszerelést szállítunk, hogy szíriai menekülteket tudjanak ellátni.

(Forrás: MTI. A fotó illusztráció.)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Camael
2020. október 27. 11:43
ez így addig nagyszerű hogy Bp.-ig eljön ,akkor itt most ágazzon el nyugatra délre és keletre
BőröndÖdön
2020. október 22. 20:48
Aha,a Bp-Belgrád is 300 év alatt térül meg,és kínai igába hajt bennünket...köszi,fidesz!
tacsi90
2020. október 22. 20:14
Tömegek fogják Varsót választani nyaranta a horvát-olasz-spanyol-görög tengerpartok helyett.
tacsi90
2020. október 22. 20:13
Kell, mint egy falat kenyér...majd 300 év múlva plusszos lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!