Nagy István: Több mint 450 milliárddal támogatják a magyar gazdálkodókat idén

2020. január 12. 17:17

Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában; ahogy Nagy István agrárminiszter vasárnap a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján elmondta.

2020. január 12. 17:17

A miniszter ismertette, a magyar gazdálkodóknak idén több mint 450 milliárd forintot fizetnek majd ki különböző terület- és állatalapú támogatási jogcímeken a tavasszal benyújtandó támogatási kérelmeik után.

A vidékfejlesztési program keretében beérkezett kérelmek folyamatos elbírálásával és a kifizetések további gyorsításával folytatódik a nyertes pályázatok kihirdetése. Még a mostani program keretében új pályázatokat hirdetnek meg idén a termelői csoportok újabb támogatására, az öntözési közösségek együttműködésének és a csemetekertek gépbeszerzésének támogatására.

Emellett, bár a program jelenlegi, mintegy 1400 milliárd forintos kötelezettségvállalása meghaladja a keret 100 százalékát, a maradványösszegek és az esetlegesen visszahulló források figyelemmel kísérésével új pályázatokat is meghirdetnének idén. Nemzeti forrásokból 2020-ban is 100 milliárd forintot fordítanak agrártámogatásokra, kiemelten fókuszálva az állattenyésztésre - tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István kiemelte, hogy idén a többi között támogatják az öntözésfejlesztési beruházásokat, folytatják a vidékfejlesztési programot, és folytatódnak a közös agrárpolitika (KAP) reformjára vonatkozó tárgyalások is.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2020. január 13. 02:46
Így lopta szét a Fidesz az országot – teljes lista. Kormány igy lopott , akkor a gyurcsány kormány klán mennyit lophatott mikor nem dolgoztak éjjel nappal loptak semmit se csináltak ,országot eladósították csődbe kormányozták. https://ezatuti.blogstar.hu/2017/11/13/igy-lopta-szet-a-fidesz-az-orszagot-teljes-lista/44722/?utm_source=blog_reszletes&utm_medium=kedvencek_lista
szajnyalogatoviktor
2020. január 12. 21:41
ebbol 449 milliard miertszaros es picsanyi elvtarshoz kerul..
Rony Tronco
2020. január 12. 21:29
Örültem volna ha ez a kakukkmadár megemlíti, hogy a feldolgozatlan termékek kiárusító exportja helyett a HANGYA RT. újjászervezése lenne a cél. Ez a kakukk nem tanul. Vízfelületről a Balaton jut eszembe, ez lehet sokak veszte.
Valodi
2020. január 12. 20:53
„A magyar paraszt mindent kibírt az elmúlt ezer évben, a földesurát, a török hódoltságot, éhínségeket, háborúkat; de azt nem bírta ki, hogy elvették a földjét. Hogy elvették léte, kultúrája alapját, mindenét.” - írta ezt Oravecz Imre, a kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alkotója. Ezt meg Bogár László írta: "Ángyán József a magyar nemzet mint közösség számára az anyagi-fizikai élettér szempontjából legdöntőbb területen, a földművelés és vidékfejlesztés terén kezdett az átfogó, hosszú távú stratégia megalkotásába, majd a valóra váltás megszervezésébe. Ez a stratégia először tett kísérletet arra, hogy a kérdés minden elemét együtt kezelve adjon világos képet a helyzetről, a szükséges és a lehetséges teendőkről. Minden jel arra utalt, hogy a magyar vidéki társadalom hosszú évtizedek után először kap valós esélyt arra, hogy alávetett helyzetéből kikeveredjék. Éppen ezért igazán megrendítő, hogy Ángyán József e stratégia végrehajtásának kezdetén indoklás nélkül a felmentését kérte, amit a miniszterelnök minden ellenvetés nélkül el is fogadott." https://flagmagazin.hu/politik.. Aki képes rá, gondolja csak tovább ezt a két idézetet....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!