Nézze meg, hogy térítenek a szabad keresztények Budapesten!

Egy kapucnis pulóverébe burkolózó nő akkurátusan leterített egy takarót az eső áztatta betonon. Mellette méretes cserepes páfrány(?) és egy elakadásjelző. A nő hasra fekszik, egy kék kabátos, középkorú férfi pedig szenvedélyes szónoklatba fog mellette. 

Messziről azt is hihetnénk, hogy a rögtönzött előadás a hajléktalantörvény elleni tiltakozás különös formáját jelenti, ám mint kiderül, egyáltalán nem erről van szó. Egy szórólapot osztogató srác elárulja, hogy ez egy kötetlen evangelizáció, ami a Felházból nőtte ki magát. Tulajdonképpen egy bibliodráma, amely Jézus kereszthalálát és feltámadását hívatott bemutatni. A prédikátor pedig egyenesen Svédországból érkezett, ahogy társa fogalmaz: „egy szabad keresztény felekezet tagjaként”. Ennél közelebbit nem tudunk meg, de a szónoklat valóban a feltámadás örömhírét sulykolja a gimnáziumból épp kilépő diákoknak. 

Ők vagy szeppenten, vagy kissé cinikus vigyorral figyelik az alakítást, miközben a szórólapos srác odasúgja, hogy

S valóban: a földön fekvő nő felpattan, diadalmasan magasba emeli kezét, a szónok pedig széles gesztusokkal hálát ad.

A szórólap egyébként önmagában is érdekes, egy fikciós képregény, amely a Tízparancsolatot kéri számon a főhősön, aki arra hivatkozik az isteni ítélőszék előtt, hogy voltak nála rosszabbak is: e képkockán pedig Hitler, Szaddám, Bin Laden és egy Ku Klux Klan-tag látható. A képregény narrátora pedig a történet egy pontján felveti, hogy mit szólt volna a főszereplő, amennyiben minden bűnét egy moziteremben a szerettei előtt levetítenék. A szoftos bűntudatkeltés végén pedig az örömhír terjesztésére szólítják fel az olvasót.

Távoztomban a szórólapos evangelizátor mosolyogva megjegyzi, hogy a város több pontján is előadják a performanszt, én pedig bólogatok, hogy feltétlenül megírom.