Peking támogatja Észak-Korea megbüntetését, de enyhébb szankciókkal

2016. január 15. 14:42

Támogatja Peking, hogy az ENSZ szankciókat vezessen be Észak-Koreával szemben a kísérleti atomrobbantások miatt, azonban ellenzik azokat a szigorú szankciókat, amiket Dél-Korea, az USA és Japán alkalmazni szeretne. Vang Ji kínai külügyminiszter „világos és következetes” irányt szeretne.

2016. január 15. 14:42

Peking támogatja, hogy Észak-Koreával szemben az ENSZ megadja a „szükséges” választ a múlt héten végrehajtott kísérleti atomrobbantása miatt, ám a jelek szerint a szankciók mértékében nincs azonos állásponton Dél-Koreával – derül ki pekingi és szöuli hírügynökségi jelentésekből.

Vang Ji kínai külügyminiszter szerint a nukleáris kísérlettel Észak-Korea megsértette a vonatkozó ENSZ-határozatokat, a robbantás ellentétes a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének céljával. Úgy fogalmazott, Kína támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát, amelynek állandó tagja, hogy választ adjon Phenjan lépésére. Egyúttal a külügyminisztérium honlapján közreadott nyilatkozat szerint a világszervezet szerepének fontosságát hangsúlyozta a kérdésben, továbbá védelmébe vette az atomfegyverek elterjedését megakadályozó rendszert.

Vang szerint a nemzetközi közösségnek „világos és következetes” irányt kell szabnia a kérdésben, és vissza kell térni a Koreai-félsziget leszerelését célzó hatoldalú tárgyalásokhoz. „Ez nem a konfrontáció kiprovokálását, hanem az atommentesítés céljainak határozott elérését szolgálná” – mondta. Hozzátette, a hosszan tartó stabilitás tervének keresésével a káosz kialakulását akadályoznák meg a félszigeten.

Kína kevésbé lenne szigorú, mint Dél-Korea, az USA és Japán

Kína és Dél-Korea észak-koreai ügyekben megbízott képviselőjének találkozóján ugyanakkor dél-koreai sajtójelentések szerint a kínai fél jelezte, hogy Peking ellenzi azokat a szigorú szankciókat, amelyeket Szöul, valamit Washington és Tokió szeretne alkalmazni Phenjannal szemben. Vu Ta-vej kínai megbízott kifejezésre juttatta, hogy kormánya nem szeretne a többi ország által javasolt nagyságrendű fellépést.

Sajtóértesülések szerint egy Észak-Koreával kapcsolatos határozat elfogadására kész a BT mind a 15 tagállama, ám a részletekről még folynak az egyeztetések. Úgy tudni, egyfajta szövegtervezet már elkészült, de ennek tanulmányozása kiterjedtsége és a sok intézmény, valamint a magánszféra érintettsége miatt hosszabb időt fog igénybe venni Peking számára.

Phenjan január 6-án bejelentette, hogy kísérleti robbantást hajtott végre hidrogénbombával, de az Egyesült Államok és számos szakértő ezt kétségbe vonta. Álláspontjuk szerint az észak-koreaiak a 2013-ban végrehajtott föld alatti kísérleti robbantáskor használt atombombához hasonlót robbantottak fel ismét.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. január 16. 09:24
Kinanak sem erdeke Eszak teljes fuggetlensege, neki egy taviranyitott Phenjan tetszene de azt Kim nem hagyja.
berzsian56
2016. január 15. 16:50
Évtizedek óta nem értem hogyan maradhatott hatalomban ez a dinasztia. Akár az orosz, akár az amerikai, kínai vagy más képzett titkosszolgálatnak egy ujgyakorlat lenne eltüntetni ezt a gépezetet, mégsem teszik meg. Mindenki a demokráciáért aggódik, miközben tűrik és hagyják, hogy egy diktátor milliók életét tegye tönkre. Nagyon úgy tűnik ,ezt helyzetet mindenki a másik ellen fordítva szeretné felhasználni valamire.
heep
2016. január 15. 15:20
Azért ritka aljas a kínai politika is. Inkább haljanak meg ezer meg tízezer számra az Észak-Koreaiak a Kim dinasztia genetikailag örökölt elmebaja miatt mint, hogy egyesüljön a két Korea és egy erős iparral, hadsereggel, nemzeti érzéssel rendelkező ország jöjjön létre. Csak mert azok Japán mellett az ellensúlyt tudnák képviselni a kínai hegemón törekvések ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!