Az MSZP sem vesz részt az alkotmánybíró-jelölés folyamatában

2016. január 15. 14:44

Tóbiás József pártelnök közölte: az MSZP nem jelöl alkotmánybírót, nem vesz részt a folyamatban és nem is támogatja azt. Helyette olyan javaslatot nyújtanak be, amellyel garantálni szeretnék a testület függetlenségét és szakmaiságát. Úgy véli, az elmúlt években a tagokat nagy mértékben pártpolitikai alapon választották ki.

2016. január 15. 14:44

Az MSZP nem jelöl alkotmánybírót, nem vesz részt a folyamatban és nem is támogatja azt - jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialisták elnök-frakcióvezetője. Tóbiás József közölte, ehelyett olyan javaslatot nyújtanak be, amellyel garantálni szeretnék a testület függetlenségét és szakmaiságát.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az elmúlt években az Alkotmánybíróság szakmai tekintélye jelentősen csökkent, a tagokat nagy mértékben pártpolitikai alapon választották ki.

Az MSZP törvényjavaslata helyre akarja állítani a testület szakmai és „politikától mentes” függetlenségét - mondta Tóbiás József. A szocialisták azt indítványozzák, hogy ezentúl az alkotmánybírák maguk választhassák meg az Ab elnökét; a testület létszámát 11 főben, az alkotmánybírói életkort pedig 70 évben maximalizálnák - ismertette.

Kollaboránsok és ellenállók

A DK és az Együtt már korábban jelezte, hogy nem kívánnak részt venni az alkotmánybíró-jelölésben. Gyurcsány Ferenc egyenesen kollaboránsnak nevezte azon ellenzékieket, akik a Fidesszel tárgyalóasztalhoz ülnek, Szigetvári Viktor pedig nyílt levelet írt Schiffer Andrásnak, számonkérve, hogy az LMP jelezte, élnek az együttműködés lehetőségével. 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2016. január 16. 13:47
Szoktatják magukat a parlamenten kívüli dolgokhoz. Nagyapám szomszédja megcsináltatta magának a koporsót magának és felrakta a padlásra. Nyári délutánonként abba járt aludni. Amikor megkérdezte nagyapám, hogy miért csinálja azt mondta szoktatja magát ha végleg ez lesz a helye.
Vörös Gyuláné
2016. január 16. 13:27
Lesz idő, amikor semmiféle parlamenti folyamatban nem kell majd résztvenniük !
Szvidrigajlov
2016. január 16. 08:32
Kedves MSZP! Ez olyan igazi zsidósra sikeredett. Kirekesztjük magunkat, aztán majd visítozunk, hogy ki vagyunk rekesztve.
moricka13
2016. január 16. 07:40
Tóbiás Elvtárs! Ha akarnak még egyáltalán valamit, próbálják az MSZP-t helyreállítani, vagy legalábbis kezdeni vele valamit és utána kezdeni a lantok pengetésibe!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!