Elhunyt Zlinszky János jogász professzor, volt alkotmánybíró

2015. június 18. 12:22

Életének 88. évében meghalt Zlinszky János jogász professzor, a rendszerváltás után felállított Alkotmánybíróság első öt tagjának egyike, a Pázmány jogi karának első dékánja. A múlt rendszerben kitiltották az összes egyetemről, így ácsként dolgozott, míg végül meg nem engedték, hogy római jogot oktathasson.

2015. június 18. 12:22

Elhunyt Zlinszky János professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának első dékánja csütörtökön – közölte Igazságügyi Minisztérium, valamint az egyetem a honlapján. 87 éves volt.

Az IM megrendüléssel értesült Zlinszky János professzor, volt alkotmánybíró, a római jog kiváló szakértőjének haláláról. Méltatása szerint a jogtudomány területén maradandót alkotó Zlinszky János példaként szolgál a következő jogásznemzedékek számára.

Azt írták, Zlinszky János pályafutását a bolsevik diktatúra igyekezett megtörni, de az ország valamennyi egyeteméről történt kitiltása és a kitelepítés ellenére kitartó szorgalmával felülemelkedett a nehézségeken. Munkájában a tökéletességre törekedve ácsként, később vállalati jogászként és ügyvédként dolgozott, majd 55 évesen kapott lehetőséget a római jog oktatására.

Kiemelkedő egyetemi oktatóként és vezetőként diákok ezreinek jövőjére volt hatással. Több mint háromszáz tudományos közlemény szerzője, számos tudományos társaság tagja és kitüntetés birtokosa volt.

Alkotmánybíróként elévülhetetlen érdemeket szerzett az új magyar demokratikus jogállam megszilárdításában és az alkotmányos kultúra megteremtésében, a magyar magánjog megújítását pedig az új polgári törvénykönyvet megalkotó kodifikációs szerkesztőbizottság tagjaként mozdította elő.

Zlinszky Jánosnak a római jog kutatása és megismertetése terén játszott kiemelkedő szerepéért, az erkölcs és jog összhangja érdekében végzett munkásságáért, valamint iskolateremtő szerepvállalásáért Deák Ferenc-díjat adományoztak. „A jogállamiságról, az emberi jogok tiszteletéről, valamint a jog és az erkölcs kapcsolatáról vallott nézetei alapvetően befolyásolták az Alkotmánybíróság gyakorlatát” – írja honlapján az AB.

Fotó: Védegylet

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2015. június 18. 17:07
Isten nyugosztalja békében. Őszintén remélhetjük, hogy élete példája nem volt hiábavaló!
2015. június 18. 16:00
Azon tudósok közé tartozott, akiknek a tudása mellett a jelleme is mindvégig sziklaszilárd maradt. Sit tibi terra levis.
packó_
2015. június 18. 16:00
Őszinte részvétem a Tanár Úr családjának! Nagy embert vesztettünk. Csak az lehet a vigasz, hogy odafönn mástól még egy nagy ember képviseli Magyarországot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!