Tárgyalással kéne rendezni a még mindig szükségben lévő devizahitelesek helyzetét

2015. május 19. 08:33

Banki Hitel Károsultjainak Egyesületének szakértője szerint még mindig mintegy 100 ezer olyan adósról tudnak, akik a kormányzati intézkedések ellenére sem képesek hitelük törlesztésére. Galcsikné Erdős Éva szerint a bank és az ügyfél közötti tárgyalással kellene rendezni ezt a helyzetet.

2015. május 19. 08:33

A bank és az ügyfél közötti tárgyalással kellene rendezni azon devizahitelesek helyzetét, akiknek egyik kormányzati mentőcsomag sem jelentett segítséget - fejtette ki a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szakértője kedden az állami hírtévé műsorában. Galcsikné Erdős Éva emlékeztetett arra, hogy még mindig mintegy 100 ezer olyan adósról tudnak, akik a kormányzati intézkedések ellenére sem képesek hitelük törlesztésére, illetve sokan nem akarnak fizetni. Utóbbiak jellemzően azért, mert az ingatlan piaci értéke alacsonyabb mint a tartozásuk összege – tette hozzá.

Úgy vélte, ebben a helyzetben az lehet a megoldás, ha a pénzintézet egyéni tárgyalásokat folytat az ügyféllel a hitel visszafizetéséről, mert egy árverés esetén se a bank, se az ügyfél nem jár jól. Ugyanakkor ehhez változnia kellene a hitelezők hozzáállásának, mert a bankok nagy többsége egyelőre nem hajlandó a párbeszédre – mondta a szakértő.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. május 19. 09:20
A csaló bűnözőkkel nem tárgyalni kell.
kukagyerek
2015. május 19. 09:18
A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete nem egyéb mint egy sóhivatal, ami a gőzleeresztést szolgálja. Eddigi nyálas tevékenykedésük - legalább is - ezt igazolja. Kérdés, kinek a megbízásából. (Egyet lehet találgatni!)
Dénia
2015. május 19. 09:09
Milyen tárgyalással? A bankok a kiszabott törvényeket sem hajlandóak rendesen betartani.
Csigorin
2015. május 19. 08:58
jellemzően azért, mert az ingatlan piaci értéke alacsonyabb mint a tartozásuk összege – tette hozzá. Na ez az az eset akinek nem szabadott volna hitelt adni. Itt vigye a bank a lakast es az legyen eleg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!