A rendszerváltáskor a Fidesz is kapott Norvégiából pénzt

2014. december 28. 11:43

Kenedi János történész a Facebookon hozta nyilvánosságra, hogy háromezer dollárt kapott 1989-ben a civileket a külföldi finanszírozás miatt támadó Fidesz egy norvég alapítványtól. A párt egykori politikusa, Hegedűs István szerint a Fidesz akkoriban nemcsak elfogadta, de kérte is a külföldi forrásokat.

2014. december 28. 11:43

1989-ben a Fidesz is kapott Norvégiából pénzt, jelesül 3000 dollárt, derül ki a BM III/III. Csoportfőnökség 1989. október 4-i keltezésű napi operatív információs jelentéséből, amit Kenedi János történész osztott meg a Facebookon.

A Fideszfigyelő blog bejegyzése szerint Hegedűs István, a Fidesz akkori politikusa tisztázta is, hogy a bergeni egyetemhez köthető díjról van szó, amit a Fidesz egyik alapítója, a pártot azóta elhagyó Molnár Péter át is vett. Hegedűs szerint a párt akkor elfogadta, sőt kérte a külföldről származó pénzeket. 

A Fideszfigyelő emlékeztetett: Orbán Viktor nyári tusnádfürdői beszédében fizetett politikai aktivistáknak nevezte azokat, akik külföldi alapítványoktól kapnak pénzt.

Összesen 425 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2014. december 29. 14:50
csakafidesz 2014. december 28. 16:22 kétharmad hol? a parlamentben? és azon kívül hol?" Hát hol is..hadd gondolkozzam...hopp megvan, hát mindenhol elosztva az ország területén, az önkormányzatoknál...vagy úgy 90 %...
Papuska
2014. december 29. 12:08
Nem tudom, de nem lehetne elmagyarázni végre az embereknek, hogy a "Norvég alap" nem jótékonysági pénz. A Norvégok ezt azért fizetik, hogy vámmentesen és korlátozások nélkül, mint egy UNIÓ-s ország, használhassák a piacunkat. A másik fontos információ, amit jó volna, ha megértenének az emberek, hogy nem az egész "Norvég alappal" hanem annak egy kisebb, de lényeges szeletével, illetve az elosztó szervezet pénzügyi szabályosságával volt baj. Annak sem örült a kormány, hogy ez az államnak járó pénz érdekes módon jelentős részben a nem mindig legális kormányellenes megmozdulások finanszírozását szolgálta. Ha a fentieket, tehát azt, hogy ez nem adomány, hanem járandóság, megérti valaki, akkor meg kell értenie azt is, hogy a kormány joggal várja el azt is, hogy jogszerűen és szabályosan osszák el, valamint azt is, hogy mi köze van ehhez a pénzhez. Ha a Norvégok saját akaratukból, a saját rendelkezésű pénzükből támogatnának valakit, a dolog jellege is más lenne. Na itt van a csúsztatás. Úgy terjesztik, mint ha ez a pénz Norvég adomány lenne!
Tintamin
2014. december 28. 23:35
FÚJFÚJ NORVÉGIA! Csak azért adtak pénzt akkor, hogy később befeketíthessék őket, mint az amcsik Bayerzsolti 20.000 dolláros megrendelésével. Ezek a norvégok semmitől nem riadnak vissza!
tabakur
2014. december 28. 21:40
Most akkor hős vezérünk 1989-ben fizetett ügynök volt? Vagy csak megérezte,hogy van lé a politikában. Fejlődött is szépen. Van már egy saját focipályája meg egy ország aminek javait sajátjaként kezeli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!