Olasz apácákat erőszakoltak és gyilkoltak meg Burundiban

2014. szeptember 09. 09:19

Ismeretlen tettesek megerőszakoltak és brutálisan meggyilkoltak három idős olasz apácát a hétvégén az afrikai Burundi északnyugati részében – közölték egyházi és rendőrségi források hétfőn.

2014. szeptember 09. 09:19

Vasárnap délután két apáca holttestét fedezte fel egy harmadik társuk a burundi főváros közelében fekvő Kamengében.

A szintén ezen a településen szolgálatot teljesítő Mario Palcini atya arról számolt be, hogy a harmadik áldozat, Bernadette Boggia nővér éjjel telefonált neki és elmondta: hangokat hallott kintről és attól fél, hogy a támadók még mindig a zárda területén rejtőzködnek. Pulcini atya helyi idő szerint hajnali 3 óra körül érkezett a helyszínre, ő találta meg a szobájában az őt értesítő, 79 éves apáca lefejezett holttestét. A támadás idején két másik nővér is aludt a zárdában, ők azonban nem hallottak semmit.
 
A burundi rendőrség szóvivője szerint a támadók mindhárom asszonyt megerőszakolták. A tájékoztatás szerint az elkövetők késsel támadtak a nővérekre. A rajtaütés oka egyelőre ismeretlen, a pármai egyházmegye szerint, amelyhez a három apáca tartozott, rablás történt, a helyi hatóságok azonban azt közölték, hogy nem tűnt el semmi a zárdából.
 
Az olasz külügyminisztérium is megerősítette a vérengzésről szóló híreket, a tárca azonban nem közölt részleteket. Ferenc pápa táviratban nyilvánított részvétet Bujumbura érsekének, amelyben hangsúlyozta, hogy „rendkívüli szomorúsággal értesült a három jámbor és odaadó nővér meggyilkolásáról”.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!