Növekszik a katolikus egyház: egyre több pap, szerzetes és hívő

2014. május 07. 19:44

Gyarapodott a katolikus hívek, papok és férfi szerzetesek száma 2012-ben, míg a szerzetes nővérek száma csökkent a Vatikán legfrissebb statisztikai évkönyvének adatai szerint. A világ népességének 17.5 százaléka katolikus,több mint ötezer püspök van, a papok létszáma 414 ezer felett van. A férfi szerzetesek száma 55 ezer, az apácáké 702 ezer. A papi hivatást választó egyházmegyés kispapok, illetve szerzetesnövendékek száma 2003 óta először fogyatkozott.

2014. május 07. 19:44

 A vatikáni statisztikák szerint 2012-ben gyarapodott a katolikus hívek, a papok, diakónusok és férfi szerzetesek száma szerte a világon, míg tovább csökkent a szerzetesnők száma – tájékoztat a Catholic Herald alapján a Magyar Kurír.

Az adatok a nemrég megjelent vatikáni statisztikai évkönyvből származnak, amely a 2012. december 31-én érvényes állapotokat tükrözi. 2012 végére a világ katolikus népessége elérte az 1,228 milliárd főt, ami 1,14  százalékos növekedést jelent, vagyis 14 millióval több hívőt. Ez valamicskével meghaladja a globális népességnövekedést, amit 2013-ban 1,09 százalékra becsültek.
 
A világ össznépességében a katolikus hívek aránya nagyjából változatlan: 17,5 százalék körül mozog. Az elmúlt években először mutatott csökkenő tendenciát a papi hivatást választók aránya. A püspökök száma lényegében változatlan: 5133 fő.
 
A legfrissebb vatikáni statisztikai évkönyv becslése szerint mintegy 4,8 millió katolikus maradt ki a felmérésből, mert olyan országokban élnek (Kínában és Észak-Koreában), amelyek nem tudtak pontos adatokkal szolgálni a Szentszéknek.
 
A katolikusok aránya az össznépességhez képest Észak- és Dél-Amerikában a legmagasabb: a kontinens népességének 63,2 százalékát teszik ki. Az arány Ázsiában a legalacsonyabb: mindössze 3,2 százalék.
 
A 2012-es naptári év során 16,4 millió gyermek-, illetve felnőttkeresztelőre került sor.
 
A papság összlétszáma 413.418 főről 414.313 főre emelkedett: enyhe növekedést mutat Afrikában, határozottabban nőtt Ázsiában, és enyhén emelkedett Amerikában, Európában és Óceániában. Ázsiában 2007 és 2012 vége között 13,7 százalékkal nőtt a papok száma.
 
Az állandó diakónusok száma (42.104 fő) 1100 fővel nőtt az előző évhez képest, és 17 százalékos növekedést mutat 2007-hez képest; túlnyomó többségük (97 százalék) Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európában él.
 
A férfi szerzetesek száma globális viszonylatban 0,4 százalékos növekedést mutat, 2012 végén 55.314 főt számláltak. Az enyhe gyarapodás mindenütt tapasztalható volt, kivéve az amerikai kontinenst. A szerzetes nővérek (apácák) száma továbbra is csökken: 2012-ben 702.529 ideiglenes vagy örökfogadalmat tett nővérről beszélhetünk, ami 1,5 százalékos visszaesést jelent az előző évhez, és 5,9 százalékos visszaesést 2007-hez képest.
 
A papi hivatást választó egyházmegyés kispapok, illetve szerzetesnövendékek száma 2003 óta először fogyatkozott. A 2011 végi 120.616 főből 2012 végére 120.051 fő maradt. Növekedés csak a hagyományosan hivatásokban gazdag kontinenseken: Afrikában és Ázsiában tapasztalható, bár ott sem jelentős mértékben.
 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2017. január 08. 00:37
Nem barátom! A tudomány viharsebesen igazolja a hit téziseinek tartalmát és a fiatalok, nem hatodik lenin összeséből merítik tudásukat...
Sulammit
2014. november 24. 16:13
Mikor szidtalak? Sosem, legfeljebb vitatkozunk, és fogunk is. De ez jó nem, mert mindannyian tanulunk belőle igaz? Egyenlőre annyit, hogy a büntetés előtt is dolgoztak.
Sulammit
2014. november 24. 16:13
Azt mondják pl. a paleolit táplálkozás (szendi Gábor), hogy a gabona egészségtele. Ezzel szemben ha a szájba kerül azonnal keményítővé alakítja át az a sok baktérium. Tehát nem lehet igaz, hogy az ősember nem élt vele. A gabonával kapcsolatban te sokkal többet tudsz én, csak hallok ezt azt. Például egy biológus feleségtől kérdezték, hogy mi a véleménye a férjének róla és azt mondta, hogy elítéli. Ez egy szórakoztató műsor volt és jót nevettek, hogy gabona én elítéllek. Szendi Gábor minden gabonát. Ábel...dehogynem. Olvasd el mind a két teremtéstörténetet, és mind a két vízözön elbeszélést. Látni fogod a különbséget.
Sulammit
2014. november 24. 16:13
Ha elolvastad, akkor, megint olvasd el, de már ne úgy, mint egy regényt, hanem, imádkozva, elmélkedj a mondatokon. A többit, majd később mondom. Persze, hogy elgondolkodtam azon amiket írtál. Az ember akár hányszor a kezébe veszi a Bibliát mindig talál olyan mondatokat, szavakat, összefüggéseket, ami újdonság a számára. Amit addig, ha hússzor elolvasta is, - most nem mondtam sokat - nem vett észre. Addig nézd meg, hogy hány féle növény és állat élt Palesztina területén. Ez a te témaköröd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!