Németország Európa labilis embere

Révész Béla írása a Mandiner hetilapban.

Két hónapja így fogalmaztunk a globális hatalmi változások kapcsán: „A Pax Americana vége nem Japán és Németország öntudatra ébredésével kezdődik, de mindenképpen a leglátványosabb példája annak, hogyan fog átrendeződni az a világrend, amelynek egy részét az USA a saját elvei szerint irányította. Bár rövid távon úgy tűnik, az egyes országok még inkább elköteleződnek az Egyesült Államok külpolitikája, hatalmi törekvései mellett, és bővítik az eddigi szövetségesi kereteket, a német és japán védelmi politikában bekövetkező változások hosszú távon egészen más eredményekkel fognak járni. Két olyan országról beszélünk, amely több évtizeden keresztül elfüggönyözte nagyhatalmi, domináns múltját, most viszont – sokak megelégedésére – öntudatra ébredt, és kész ellensúlyozni Washington gazdasági és katonai erejének befolyását.”

Igen, nem, mégis, hátha, esetleg, talán

Az azóta történt németországi fejlemények azonban ennek az ellenkezőjére utalnak. Bár Olaf Scholz kancellár hangosan kiabál egészen addig, amíg ígéretekről van szó, tettei messze nem állnak összhangban szavaival. Berlin a kezdetektől viszolygott az Ukrajnába tartó fegyverszállítmányok kérdésétől, konkrét felajánlások helyett inkább a közép- és kelet­-európai szövetségesek által adományozott fegyverek pótlására tett ígéreteket – amelyekből aztán szintén nem sok valósult meg. Később – amerikai és brüsszeli nyomásra – nagy nehezen beleegyezett német nehézfegyverek Kijevbe küldésébe, ám a tudatos időhúzás, a nem várt technikai és jogi problémák ezt igen nyögvenyelőssé tették. Olyannyira, hogy a Panzerhaubitzék érkezése a szó szoros értelmében meglepetés volt az ukránok számára.