Csád alaposan ráijesztett az Egyesült Államokra
Kellemetlen levelet kapott a Csádtól az USA, ami után elképzelhető, hogy Washington ebből a közép-afrikai országból is szedheti a sátorfáját. Franciaország felkészül?
Putyin eközben bejelentette, hogy lecseréli eddigi védelmi miniszterét.
A súlyos sérülés után visszatért kapus a napokban lépett a 35. életévébe. Az utolsó hazai meccs után nyilatkozott a jövőjéről.
Más európai országok is fontolóra vették ezt a lépést.
Beszélt már olyan termékről, aminek a hirdetését utána feldobta a mobilja? Ezért történhetett!
Egy Bulava interkontinentális rakéta milliók életét tudná kioltani egyetlen becsapódással.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete Európa napi rendezvényen járt és lángost majszolt.
„A helyzet nehéz” – vallott az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.
A szakértő szerint az energiahatékonyság növeléséhez nem elegendő pusztán a megfelelő szigetelés.
Marija Zaharova szerint „az Eurovízió felülmúl minden orgiát, kovent vagy rituális szentségtörést”.
A demokrácia kizárólag az emberek közti kompromisszumra hivatkozva igazolható. Pedig innen van a demokratikus politika olykor teljes hitelességi zűrzavara is.
Szalai Piroska elemző szerint „ideje véget vetni a pazarlásnak. Jobb vezető kell a városnak!”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza párt alelnöke „abban is hazudott, hogy ők gyűjtötték össze elsőként az aláírásokat”.
Közben a francia elnök nyugati erők ukrajnai bevetéséről delirált legutóbbi online kampánybeszédében.
Egy új bizonyítékot emlegetnek. Gyárfás Tamás ügyvédje, Zamecsnik Péter nem szeretné lelőni a poént. Még.
„Tolcsvay László messze minden földit meghaladva, egészen csodálatos színpadi zenét szerzett, nekem meg mintha valaki vezette volna a tollam a dalszövegek írásakor" – mesélte Müller Péter Sziámi a Mária evangéliuma születéséről. Az 1991-bemutatott rockopera Juronics Tamás rendezte új változata pünkösdvasárnap a Margitszigeti Színházban látható.
Az európai közösség tagjának lenni nem dicsőség, ünneplendő tény, hanem magától értetődő joga az ezer éve Európa közepén élő magyarságnak. Rajcsányi Gellért írása.
Semmi sem alázza meg jobban a tehetségteleneket, mint az, hogy isteni csodaként bánnak velük, néhány pszichiátriai betegség miatt.
Miközben tejbetökként mosolyog, Gyurcsány jól ismert emberei kilopják alóla a Városházát.
Rogán és a Pintér intézték a mágneses vihart, hogy a seggfej ne tudjon élőzni.
Ahogy hallom, egy nembináris nyerte a hipergagyi nótaversenyt.
Ez az álmoskönyvek szerint nem jót jelent.
Az amerikai nagykövet vacsoravendégei együttes erővel indítottak támadást Dancsó Péter ellen.
Elnyomásban élni annyit jelent, hogy elhisszük: az Antifa „jót” akar.
A magyar gazdák nem tudnak versenyezni a nemzetközi oligarchák ukrán gazdaságaival.
Dobrev Klára azzal kérkedik egy mai dollármédia-interjúban, hogy ők mennyit tesznek azért, hogy ne jöjjenek Magyarországra uniós pénzek.
A magyarok érdeke az, hogy a főváros jövője ne a tagadásra, hanem a cselekvésre, a nemek helyett az igenekre épüljön.
Persze az is kiváló kérdés, hogy vajon a kocsmába vagy egy komolyan vehető államférfi-aspiráns szónoklatába illik-e egy „Frász Ágoston Sámuel” jellegű óvodás csúfolódás.
Keleten nem lehet a keleti hatalmak politikája ellen, és lám, már nálunk sem.
Az életszínvonal és az elégedettség mértéke is sokkal magasabb Magyarországon.
Milyen lehetőségeket rejt a magyar-kínai kapcsolatok erősödése, Hszi Csin-ping látogatása? Nevezhető még Európa világhatalomnak? Megkérdőjeleződik Putyin és Zelenszkij legitimitása?
A hidegháború vége óta elfelejtettük az atomháború veszélyét. Mi lehet a cél az atomfegyverkezéssel: elrettentés vagy háború? Eközben Oroszországban beiktatják Vlagyimir Putyint.
Mi az EP-választások tétje? Kitől vesz el szavazatokat a Tisza Párt? Kioktathat-e minket az USA demokráciából? Heti világmegfejtés a Fidesz kommunikációs igazgatójával, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.
Robbantás történt Esztergom külterületén 2023. szeptember 20-án. Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd
Kellemetlen levelet kapott a Csádtól az USA, ami után elképzelhető, hogy Washington ebből a közép-afrikai országból is szedheti a sátorfáját. Franciaország felkészül?
Megérint mélyen, ott, ahol az emberben elveszett az Éden. Kovács Gyula gyümölcsész és Ambrus Lajos író kézikönyve, a Gyümölcsök és praktikák az Tündérkertből költőien tudományos kisokos azoknak, akik a szabványosított import gyümölcsök és a tujákkal teleszórt egyenkertek korában keresik a világromlás-álló minőséget.
Megérint mélyen, ott, ahol az emberben elveszett az Éden. Kovács Gyula gyümölcsész és Ambrus Lajos író kézikönyve, a Gyümölcsök és praktikák az Tündérkertből költőien tudományos kisokos azoknak, akik a szabványosított import gyümölcsök és a tujákkal teleszórt egyenkertek korában keresik a világromlás-álló minőséget.
Hagyomány és megújulás, évszázados tudás és innovatív megoldások meg egy vadonatúj zenei és művészeti fesztivál. Dr. Cseri Miklós főigazgatót a Kandela fesztivál mellett arról is megkérdeztük, mit adhat a múlt a ma emberének, és hogyan segíthet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a történelmi és társadalmi traumák oldásában.
A szocializmus által ellehetetlenített házasságok, mérgező féltékenység és Füst Milán világhírű regényének monumentális feldolgozása. A Filmion számos olyan alkotást találni, amelyek a párkapcsolatok árnyoldalait mutatják be.