Környezetromboló gazdák, a húsfogyasztás mint bűn, féktelen pazarlás – ki vagy mi felelős a klímaváltozásért?

Az unió tizenöt tagállamában tüntettek az előző hónapokban a mezőgazdasági termelők. A múlt héten több országból is Brüsszelbe mentek traktoraikkal, mert az EU intézkedései és elképzelései miatt a jövedelmüket, a megélhetésüket féltik.

A demonstráció elsősorban az unió zöldterve, a European Green Deal, valamint az annak részeként tervezett stratégiák megvalósítása ellen szól. A gazdák féltik a versenyképességüket, mivel az egyre szigorodó szabályozás az unión kívül már nem érvényes, így a harmadik országok jóval olcsóbban tudnak termelni, az olcsó import pedig egyre nagyobb mennyiségben érkezik az Európai Unióba. Kimondottan igaz ez Ukrajnára, amelynek célpiaca a nélkülöző országok helyett ma már az EU. Hiába kérik a közép-európai kormányok és a dühös gazdák Brüsszelt, az EU nem hajlandó megvédeni saját piacait.

Nem jobb a helyzet Nyugat-Európában sem, ott a francia és belga gazdák tiltakoznak a leghevesebben. A zöldintézkedések, a kiskereskedelmi láncok erőfölénye és az ezáltal nyomott árak mellett ugyanaz a problémájuk, mint közép-európai társaiknak, csak épp nem Kijev élelmiszerdömpingjétől féltik megélhetésüket, hanem az EU-nak a dél-amerikai országokat tömörítő Déli Közös Piaccal (Mercosur) kötött szabadkereskedelmi megállapodásától és annak mezőgazdaságot érintő részétől: több százezer tonnányi marha- és baromfihús érkezne vámmentesen a világ másik végéről, ahol az állatjóléti szabályok meg sem közelítik az európai normákat. Ez azt jelenti, hogy a francia gazda hátrányba kerül a dél-amerikaival szemben az uniós piacon.

Az európai termelők a brüsszeli intézkedések mellett amiatt is el vannak keseredve, hogy az utóbbi években indokolatlanul megbélyegzik őket elsősorban a zöldpárti és baloldali politikusok, s hadjáratot indítottak főleg az állattartók ellen a baloldalhoz köthető civil szervezetek is.

Az uniós politika ráadásul 2030-ig és 2050-ig olyan intézkedések elfogadását tervezi, amelyek jelentősen növelik az amúgy is egekbe szökő termelési költségeket, és sok közülük gyakorlatilag megvalósíthatatlan hozamcsökkenés nélkül. A gazdák nem értik, miért érdeke az Európai Uniónak, hogy élelmiszer-exportőr nagyhatalomból behozatalra kényszerüljön, és feladja élelmiszer-önellátását.

Az ngó-k propagandájának hatása alatt álló nagyvárosi fiatalok már „tudják”: a húsfogyasztás felelős a klímakatasztrófáért, az egyre terjeszkedő növénytermesztés és állattartás miatt veszélybe kerül a biológiai sokféleség, a szarvasmarhatartás pedig szinte bűncselekménnyel ér fel, hiszen a tehenek jelentősen hozzájárulnak a metánkibocsátáshoz. Mi igaz ebből, mennyivel kerül közelebb az ENSZ éghajlati céljaihoz a világ, ha az Európai Unió lehetetlen helyzetbe hozza a gazdákat?

Az Eurostat adatai szerint az EU által kibocsátott üvegházhatású gázok (ühg) jelentős része a légi és közúti közlekedésre, a szállításra és a tömegközlekedésre vezethető vissza, ez a teljes emisszió 28 százalékát adja. Szintén több mint negyedrészben, 26 százalékban járul hozzá az energiatermelés, és nem sokkal marad el az ipar 22 százalékkal. A klímaváltozásért tehát legfőképpen e három terület felelős. A lakosság és a szolgáltatások 13 százalékos részaránnyal megelőzik a kibocsátás 12 százalékáért felelős mezőgazdaságot. Az utóbbi aránya ráadásul még kevesebb, ha beleszámoljuk az erdők és a természeti területek 7 százalékos emissziócsökkentő hatását – ezek a területek szintén a gazdálkodók munkájának tulajdoníthatóan segítenek a káros anyagok megkötésében.

Közelebbről megvizsgálva tehát látható, a gazdákra nehezedő politikai és klímanyomás valóban túlzó, mivel az ipar és a közlekedés területéről nem érkeznek hasonló beszámolók, és jelentős korlátozásokat sem helyezett kilátásba Brüsszel.

Szemben az egész világgal

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) évente készít objektív, valós adatokon és nem ideológiákon alapuló előrejelzést a mezőgazdasági termelésről. A szervezet várakozásai szerint 2032-ig 7,5 százalékkal nő a mezőgazdaság globális károsanyag-kibocsátása, s közben ennél nagyobb arányban, 13 százalékkal bővül a termelés. Az ühg-kibocsátás növekedésének 80 százalékáért az állattenyésztés felelős.

Az élelmiszer-előállításban az állattartás, elsősorban a szarvasmarhatartás a szennyező, de a növénytermesztés is jelentős szereplő a műtrágyahasználat miatt, valamint 
a rizsföldek metánkibocsátása is számottevő.

A várakozások szerint nagymértékben az alacsony és közepes jövedelmű országokban nő a mezőgazdasági termelés, kiemelten az állattenyésztés. A bővülésnek leginkább a népességnövekedés az oka, de jó hír, hogy már elsősorban nem a termőterület és a legelő terjeszkedése adja a változást, hanem az intenzívebb termelési gyakorlatok. Igaz, ezek jóval nagyobb környezetterhelést is jelentenek.

Afrikában a növényi termékek 69 százalékából lesz élelmiszer. Ez az arány várhatóan csökken, mivel az állatlétszám növekedése növeli a takarmányigényt. Ezzel szemben Észak-­Amerikában és az Európai Unióban az arány mindössze 20 és 30 százalék között alakul, a többi növényi termék nagy részéből takarmány, kisebb részéből bioüzemanyag készül. A magas jövedelmű országokban már a technológia és az állattenyésztés, vagyis az állatok kondíciójának fejlődése emeli a hozamokat. Az állattenyésztés, ezzel a legelőterületek aránya a következő tíz évben egyedül az EU-ban csökken. Észak-­Amerikában a tejtermelés 20 százalékos növekedésével számol az OECD, ami a szarvasmarhák számának gyarapodását jelzi előre.

Az EU-ban a szántók és legelők területe évek óta csökken, s a károsanyag-kibocsátás is mérséklődik az 1990-es évek óta. Az OECD rámutat: ha az unió nem változtat a szakpolitikákon, akkor 2032-re további 4 százalékkal csökken tovább, elsősorban az állatállomány várható szűkülése miatt. Minden újabb intézkedés csak fokozza a mérséklődést. A világszervezet azonban nem számít az állattenyésztés érdemi visszaesésére Európában sem, továbbra is megmarad exportőrszerepünk. Ez azt jelenti, hogy kevesebb állatra lesz szükség, ám azok több húst és tejet adnak. Az Európai Unió lakossága a globális átlagot jelentősen meghaladó húsfogyasztónak számít, és az igény várhatóan tovább nő.

Mindez azt mutatja, hogy az EU klímacéljaihoz, vagyis 2050-ig az 55 százalékos teljes kibocsátáscsökkentéshez a mezőgazdaságnak is hozzá kell járulnia, ám nem akkora mértékben, mint amennyi figyelem jut az ágazatra. Európa a világ egyetlen régiója, ahol valóban mérséklődik a szennyezés a környezetbarátabb, fenntartható termelési technológiáknak és az új gyakorlatoknak köszönhetően. A mérséklődésben kisebb részben szerepet játszik az egészség- és klímatudatosabb táplálkozás is, ami által csökken a vörös húsok iránti kereslet az EU-ban, kiemelten Nyugat-Európában. Ez viszont nem jelent egyértelmű klímaelőnyt, mivel az OECD szerint a zöldség- és gyümölcsfélék iránti kereslet intenzívebb termelést eredményez, ami nagyobb vízigényt és fokozottabb vegyszerhasználatot jelent. A vörös húsok helyett sokan baromfiféléket fogyasztanak. A baromfi­tartás és a tojástermelés jóval fenntarthatóbb, és a szakemberek szerint ez lesz a jövő fehérjeforrása.

Brüsszeli mesterkedés

Az uniós döntéshozók – vélhetőleg gazdasági érdekből – vonakodnak kiterjeszteni a világ legszigorúbb uniós állatjóléti és élelmiszer-­biztonsági követelményeit azokra az országokra, ahonnan alapanyagot vagy élelmiszert importál az EU. Ukrajna erre a legjobb példa, főleg a háború kitörése óta, mivel 2022-ben az Európai Unió felfüggesztette az ukrán termékekkel szembeni vámokat és behozatali kvótákat. Ez az oka annak, hogy a kelet- és közép-európai uniós országokat, köztük Magyarországot is elárasztják az olcsó ukrán termékek, kiszorítva a helyi terményeket a piacról.

Ukrajnában – és az összes többi nem EU-s államban – sokkal megengedőbbek az élelmiszer-biztonsági előírások, így jóval olcsóbb a termelés. Noha Francia­ország vezetésével több tagállam szeretné elérni, hogy az unió vagy terjessze ki a szigort az importra termelő gyártókra, vagy vonja ki a kereskedelempolitikai megállapodások hatálya alól a mezőgazdaságot.

Ennek hiányában az az abszurd helyzet áll elő, hogy aki ukrán vagy dél-amerikai alapanyagokból készült termékeket vásárol, gyakorlatilag olyan élelmiszert fogyaszt, amelyet az unióban tilos elő­állítani. Ukrajnában például olyan növényvédő szerek is használatban vannak, amilyeneket az EU-ban már évtizedekkel ezelőtt betiltottak.

Az uniós mulasztás mögött az állhat, hogy sok német és holland vállalat vitte el harmadik országba a termelést, főként Ukrajnában szereztek érdekeltségeket. Az Európai Bizottság sok döntése mögött gazdasági érdekek és lobbisták tevékenysége sejthető.

Az európai versenyhátrány a klímacélokat is hátráltatja. Az OECD arra figyelmeztet, azzal, hogy az EU nem hoz piacvédő kereskedelmi szabályozást, lényegében kiszervezi az ühg-kibocsátást a harmadik országokba. Ez azt jelenti, hogy nálunk hiába csökken a mezőgazdasági környezetszennyezés, ha a világ más részein részben az európai vállalatok és a globális agrárcégek tevékenysége hozzájárul a növekedéséhez.

A francia gazdák napjainkban főként azt üzenik demonstrációjukkal az uniós döntéshozóknak, hogy tönkreteszi őket a ratifikálás előtt álló, bár egyre kisebb eséllyel megvalósuló EU–Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény.

A Brüsszelt érő kritikák szerint a harmadik országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodásokkal az EU „csereáruként” tekint a mezőgazdaságra, vagyis ipari alapanyagok kedvezményes beszerzéséért cserébe kitárja a közös élelmiszer­piacot a hazaiakhoz képest silány minőségű termékek előtt.

Gazdasági helyett politikai érdekek

Az EU gazdálkodói tehát részben a jólét, részben gazdasági érdekek, részben pedig politikai célok áldozatai. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden termelő fenntarthatóan műveli a területét, nem juttat ki a kelleténél több vegyszert, és nem pazarol. Fontos megjegyezni azonban, hogy a termelők első vonalbeli elszenvedői a klímaváltozásnak, és ezzel tisztában vannak. A rekordot döntő 2022. nyári aszály például a legelők kiszáradását okozta, ezért több takarmányra volt szükség, ami jókora költségnövekedést jelent. Emellett a tejtermelésre is negatív hatással volt a szárazság és a forróság, ráadásul a kertészetekben és a szántókon is katasztrofális pusztítást végzett a szélsőséges időjárás.

A realitásokat persze gyakran felülírja a politika. A European Green Deal egyik fontos része, a Farm to Fork stratégia olyan előírásokat tartalmaz, amelyek a gazdálkodók és a szakemberek szerint irreálisak. A programot bemutató Frans Timmermans holland baloldali politikus rendszeresen hangsúlyozta, hogy radikális intézkedésekre van szüksége az EU-nak a klímacélok eléréséhez. Feltűnő azonban, hogy a radikális agrárintézkedések bevezetésének jelentős részét a tagállamok minisztereinek kellett megakadályozniuk, az iparban vagy a közlekedésben – vagyis a leginkább szennyező ágazatokban – viszont gyakorlatilag semmit nem sikerült végrehajtani.

A húsfogyasztás kriminalizálása, a gazdák környezetrombolóként való beállítása a nagyvárosiakat megszólító politika része lett a szélsőbaloldali zöldpártoknál és a hagyományos baloldali frakcióknál is. A politikai hozadék, vagyis a félelemkeltés, majd az arra adott megoldási javaslat növeli a népszerűségüket, de sokszor gazdasági érdekek állnak a lépések mögött. A politikusok nagy része elitista, elveszítette a kapcsolatot a vidékkel, és nem ritka, hogy lenézi a mezőgazdaságban dolgozókat.

Az Európai Unióban a 2024-es EP-választás közeledtével visszaszorultak a radikális zöldintézkedések, ám a gazdák türelme elfogyott. A koronavírus-világjárvány, az orosz–ukrán háború okozta áremelkedés és az elmúlt évtizedek pozíciójukat romboló politikája a megbélyegzéssel és a szigorodó szabályokkal odáig vezettek, hogy több országból is Brüsszelbe vonultak a termelők, hogy az EU végre megértse: ha a globális népesség nő, a jövedelmi helyzet javul, akkor nem szűkíteni kellene az európai előállítás lehetőségeit.

Azok a forgatókönyvek, amelyek a European Green Deal végrehajtását próbálják előre jelezni, egyöntetűen azt hangsúlyozzák: nagymértékben visszaesne az európai termelés, emiatt az élelmiszerárak jelentősen emelkednének, és egyre nagyobb mennyiségben jelenne meg a rossz minőségű olcsó import. Ráadásul a környezeti előnyök sem lennének érdemiek, mivel az itt elért kibocsátás­csökkentés áttevődne a világ más régióira, a szigorú európai szabályozás pedig értelmét vesztené a megfizethetetlen árak mellett.

Ez nem jelenti azt, hogy ne kellene tenni semmit az európai élelmiszertermelés fenntarthatóságáért. A lakos­ság például a pazarlás, a szemétbe dobott élelmiszer mennyiségének csökkentésével és a helyi termékek előnyben részesítésével tud érdemben tenni az uniós és a nemzeti gazdálkodókért.

A vegán húspótlók vagy a laboratóriumi hús nem jelent alternatívát, és a környezeti előnyük is megkérdőjelezhető. A fenntarthatóság a jó gyakorlatokkal és a technológia fejlesztésével érhető el, vagyis a nem pazarló és nem túlzásba vitt húsfogyasztásról annak sem kell lemondania, aki jobban aggódik a környezetéért, és klímatudatosabban szeretne élni.

Nyitóképen: Az EU mezőgazdasági politikája ellen tiltakozó gazdák traktorjai eltorlaszolnak egy utcát az Európai Parlament brüsszeli épülete közelében 2024. február 1-jén. Fotó: MTI / AP / Geert Vanden Wijngaert