Ezt kellene tennünk a virológus szerint, hogy elkerüljük a mostani járványt

2024. január 07. 08:59

Rusvai Miklós szerint a légzőszervi megbetegedésekkel március végéig számolnunk kell.

2024. január 07. 08:59
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Egyre komolyabb a covid-helyzet Nyugaton, az Egyesült Államok több kórházában állították vissza a maszkhasználati kötelezettséget a koronavírus, a szezonális influenza és más légzőszervi megbetegedések számának növekedése miatt, de például a spanyol egészségügyi miniszter is azt javasolja, hogy a magas esetszámok miatt az intézmények tegyék kötelezővé a maszkhasználatot.

Megkérdeztük Rusvai Miklós virológust, mit gondol a fejleményekről és a hazai helyzetről. A szakember elmondta: október óta folyamatosan növekedett a légzőszervi megbetegedések száma, amelyek csak ennek a hétnek az elején kezdtek először csökkenni. A csúcsot körülbelül heti 300 ezer megbetegedés jelentette karácsony előtt. 

A korlátozott számú mintavételből – amely nagyjából 300 mintát jelentett hetente –  a pozitívnak bizonyult minták nyolcvan százaléka ugyanakkor koronavírus megbetegedést mutatott ki. Ez alapján elmondhatjuk, hogy 

a betegek döntő többsége koronavírus-fertőzött volt.

„Az utóbbi két-három hétben feljövőben van az influenza, de még mindig messze elmarad a covidtól, ahogy a többi, most szintén jelen lévő vírus okozta légzőszervi fertőzés is” – tette hozzá a virológus. 

A maszkviselésről Rusvai elmondta: az USA-ban a napokban hozott intézkedéseket mi már korlátozottan, de korábban bevezettük, több egészségügyi intézményben újra kötelezővé tették a maszkviselést. A szakember ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a karácsony előtti nagy bevásárlási lázban nagyon kevés ember hordott maszkot, pedig szükség lett volna rá. 

Ezzel ugyanis az összes légzőszervi vírusfertőzés terjedésének bizonyos mértékben gátat lehetett volna szabni. Ennek elmaradásával azonban egy nagyon intenzív fertőzés-hullám vette kezdetét. 

A virológus a kötelező maszkviselést nem tartja szükségesnek, de az önkéntest nagyon pártolná, elsősorban a tömegközlekedésben, bevásárlóközpontokban. 

Rusvai szerint március elejéig velünk maradnak a légzőszervi megbetegedések, de ezekkel alapvetően novembertől tavaszig számolni kellett a covid előtti években is. Eddig azonban csak az influenzát kísérte fokozott figyelem, az emberek meg is tanultak ezzel együtt élni. Most annyi történt, hogy eggyel több ilyen kórokozó van jelen az életünkben. Ugyanakkor a jelek szerint már ezzel is megtanulunk együtt élni, „beáraztuk a betegséget”. 

A többség, ha csak kicsit érzi betegnek magát, ugyanúgy kimegy az utcára vagy elmegy dolgozni és terjeszti a betegséget, mert nem vesz fel maszkot. 

Rusvai Miklós is megerősítette, hogy a koronavírus mostani variánsával járo tünetek, utóhatások és szövődmények kis mértékben mások, mint korábban. Az első variánsok esetében tipikus tünet volt ez íz- és szaglásvesztés, az omikron variáns és annak változatai azonban már nem okoznak ilyen tüneteket, ugyanakkor – elsősorban külföldi beszámolók alapján – megjelentek a pszichés tünetek, elsősorban a szorongás és a depresszió.

A virológus összegzésképpen elmondta: a spanyolnátha 1918-as megjelenése óta velünk van az influenza, minden évben jelentkezik, új és újabb variánsok formájában. A koronavírussal is ugyanez lesz a helyzet. 

Nyitókép: illusztráció/GettyImages

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48-2
2024. január 07. 16:54
Miért nem azt mondja,mivel márciusig kitartanak a légzőszervi problémák,addig nem kell lélegezni?Fel kellett vennem három oltást a munkahelyem miatt.Addig az influenzát sem ismertem védőoltás nélkül!Elkaptam a Covid-ot és azóta fél évente előjön egy influenza szerű valami ,ami láz nélkül ugyan,de 2-3 hétig tart.
Megtalálta
2024. január 07. 13:41
Én is lebetegedtem december elején, és ilyen hosszú ideig még sosem voltam lázas. Nekem a covid tesztem ugyan negatív lett (lehet, hogy influenza volt, nem tudom), de ettől függetlenül megfogadtam, hogy ha legközelebb repülőre ülök, maszkot fogok használni, mert tuti ott szedtem össze valami szart a tömegben.
2024. január 07. 13:21 Szerkesztve
Hazug álhírterjesztő szarok! Méghozzá a legfelsőbb körökben! A VILÁGON SEMMIT NEM ÉR A MASZKHASZNÁLAT A COVID ELLEN!!! AZ N95 SEM!!! "Wearing masks in the community probably makes little or no difference to the outcome of influenza‐like illness (ILI)/COVID‐19 like illness compared to not wearing masks" "The use of a N95/P2 respirators compared to medical/surgical masks probably makes little or no difference" Az eddigi legszélesebbkörű metaanalízis is bizonyítja, ami a tudományos bizonyosság arany sztenderdje. https://www.cochranelibrary.com/cdsr/doi/10.1002/14651858.CD006207.pub6/full
Zolotarjov
2024. január 07. 12:17
Én az első hullámban voltam covidos. Nem oltattam be magam. Azóta még megfázva sem voltam..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!