Elképesztő katonai fejlődés idehaza: Szlovákia, Horvátország, Szerbia, de még Ausztria is Magyarország mögött kullog

2024. január 14. 19:56

Kezd beérni a Magyar Honvédség 2016 óta tartó koncepciózus fejlesztése.

2024. január 14. 19:56
Magyar Honvédség
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Továbbra is Magyarországé Közép-Európa egyik legütőképesebb hadereje, derült ki a nemzetközi fórumokon is sokszor hivatkozott Global Firepower (GFP) 2024-es indexéből, és amelyet most tette közzé. Kezd tehát beérni a Magyar Honvédség 2016 óta tartó koncepciózus fejlesztése, amiről legutóbb például ITT írtunk.

Ezt is ajánljuk a témában

Magyarország ugyan maradt a vizsgált száznegyvenöt országból az ötvennegyedik helyen,

s még mindig előzi Szerbiát (56.), Bulgáriát (62.), Horvátországot, Szlovákiát (69.), Ausztriát (71.), Szlovéniát a régiónkból

(ne feledjük, Belgrád és Zágráb szintén haderőfejlesztési programot visz véghez, de Pozsony és Ljubljana is szerzett/szerez be új harci eszközöket – a szerk.).

Mindazonáltal ezen index alapján Magyarország jobban áll mások mellett Moldovánál (144.), Montenegrónál (129.), Bosznia-Hercegovinánál (116.), Észak-Macedóniánál (110.), Lettországnál (99.), Írországnál (94.), Albániánál (90.), Litvániánál (88.), Észtországnál (87.) és Belgiumnál (70.).

Ki előzi Magyarországot a régióból?

Románia mindenképpen, keleti szomszédunk a 47. helyen áll, illetve Csehország a negyvenhatodik pozíciójával. Egy évvel ezelőtt Finnország is Magyarország mögött állt, ám idén az ötvenedik helyre rangsorolták őket. Svájc (43.), Norvégia (41.), Hollandia (40.), Portugália (38.), Görögország (32.), Svédország (29.), Lengyelország (21.) szintén előz, értelemszerűen.

A GFP indexe alapján az Európai Unió katonailag legerősebb állama Olaszország 2024-ben, Itáliát követi Franciaország, Németország, Spanyolország, és már az ötödik helyen áll Lengyelország – olyan katonailag kifejezetten erős államokat előzve, mint Svédország és Görögország. Bármennyire is furcsa ezt látni, de a közösség tizedik legerősebb állama Csehország, előzve Romániát, Dániát és Finnországot. Magyarország e tekintetben a tizennegyedik helyen áll.

Ezt is ajánljuk a témában

Mit vizsgál a GFP index?

Sorra veszi az adott ország népességét, természeti adottságát, erőforrásait, földrajzi helyzetét és költségvetését; valamint számításba veszi az államok hivatásos (plusz tartalékos) katonai humánerőforrásait, szárazföldi, légi és vízi eszközállományait. Ezekből képeznek egy mutatót, ahol a nulla az elméletileg lehetséges legjobb értéket jelenti. Érzékeltetésként: Magyarország „powerindexe” 0,8478; Romániáé 0,7712; Csehországé 0,7706; Lengyelországé 0,2917; Ukrajnáé 0,2598; Olaszországé 0,1863;

a világ második legerősebb hatalmának, Oroszország indexe 0,0702; az Egyesült Államoké pedig 0,0699.

Mint azt korábban bemutattuk, a Honvédség annyira leépült a 2010-es évek legelejére, hogy Szlovákia, Horvátország, Szerbia, de Ausztria is Magyarország elé került.

Ezt is ajánljuk a témában

Gyurcsányék nem akartak több katonát látni Magyarországon

Brutális pusztítást végeztek a szocialista, liberális kormányok a Magyar Honvédségben; az egyetlen szerencsénk az volt, hogy éppen akkor nem volt háború a térségben. Megszűntették a tüzérséget, eladtak, elkótyavetyéltek hulladékvas áron még bőven használható haditechnikákat; egyszóval: volt honnan (vissza)építeni a Honvédséget.

Sikeres eszközbeszerzések után sikeres toborzás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról tájékoztatta a távirati irodát 2023 végén, hogy tavaly négyezer új katona csatlakozott a Magyar Honvédséghez. A tárcavezető közölte, az esztendő kiemelkedő eseményei közé tartozott az augusztus elejétől szeptember közepéig tartó időszak, amikor mintegy 1500 új katona csatlakozott a honvédséghez.

Az „Embert a vasra!” kampány sikerét bizonyítja, hogy ezen időszakban, szeptember 11-én és 12-én több mint 500 újonc vonult be, elsősorban a Lynx harcjárművekkel felszerelt MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz, továbbá Önkéntes Katonai Szolgálatra és a más helyőrségekben szervezett alapkiképzésekre, tette hozzá.

Ajánljuk seregszemléinket, melyeket Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész jegyez.


 

Cikksorozatunkban Lengyelország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Románia, Szlovákia, Szerbia, Finnország, Ausztria, Törökország, Izrael, Svájc, Svédország, s az USA haderejéről is írtunk.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook


 

Összesen 227 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2024. január 15. 20:43
Az ukrán propaganda oldalnak az örömteli hír nem kellene elhallgatnia, hogy jó eséllyel zalaegerszeg is ukrajnának gyárt.
Hekimeki
2024. január 15. 19:58
Egy nagy büdös lófasz ütöképes 😂😂😂😂😂10 perc alatt oda az egész szarhalom🤮🤮🤮🤮🤡🤡🤡🤡🤡
zsolt196969
2024. január 15. 17:54
A csonka pici megmondta a tutit. Olvassátok el
Osztap_Bender
2024. január 15. 17:50
( 30 000 körüli) zsoldossal, 1 (egy) zászlóalj páncélossal, 1 (egy) század vadászrepülővel, rakétatüzérség, vegyvédelem, utászok, hidászok, stb. nélkül országot védeni? Talán a felújított, aktualizált Háry János című daljátékban lehetséges. A "hadseregünk fejlesztése" csakis a zsebre vágható jutalékokról szól. Az új "farkasmihályunk" nagy szakember lehet ebben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!