Tényleg szarok én arra, mit ír rólam a Bohár meg a Bayer, az írásaik következménye üt szíven olykor

2023. december 12. 18:31

Ma már nem állnánk szóba egymással. Megbocsáthatatlan, amit ezzel az országgal tett. Interjú.

2023. december 12. 18:31
null
Farkasházy Tivadar
Farkasházy Tivadar
24.hu

„Miközben a valóság?

Miközben a valóságban mindketten kínban voltunk, hebegtünk-habogtunk.

Ma már magázódnának.

Ma már nem állnánk szóba egymással. Megbocsáthatatlan, amit ezzel az országgal tett. És részemről az is megbocsáthatatlan, amit velem tettek az emberei, különösen a magát véleményvezérként bemutató, rendezvényeken a miniszterelnököt felkonferáló Bohár Dániel. Ő az ellenem folyó karaktergyilkosság motorja, rendszeresen hív, így tett tavaly nyáron is, a wolverhamptoni meccs után, és szokása szerint megkérdezte, kinek drukkoltam. Hetvennyolc éves vagyok, tavaly hetvenhét voltam, elég komoly bajokkal küzdök, akkor sem a legkönnyebb napjaimat éltem, egész máson járt az agyam, nem voltam akcióképes, szó nélkül letettem. 

Másnap megjelent a cikk, hogy nem válaszoltam, hozzá egy rettenetes fotó rólam azzal, hogy Farkasházy mindig boldog, ha kikap a magyar válogatott. Délután az IKEA-ban vásároltam, aztán ittam egy kávét a büfében Mimivel, a feleségemmel, amikor nekem esett egy vadidegen, üvöltve lehordott mindenféle hazaárulónak, döbbenten bámultak az emberek. Ott határoztam el, hogy bíróságra megyek. Este kiválasztottam négy cikket a rengetegből, és beadtuk a keresetet. Elsőfokon már győztem, amikor a válogatott megverte a szerbeket, és ismét hívott Bohár, ismét kérdezte, kinek szurkoltam. Képtelen helyzet, hiszen, ha olyat mondok, ami neki jó, lehozza, ha olyat, ami neki rossz, akkor nem hozza le, vagy kiemel belőle valamit úgy, hogy az neki legyen jó. Mégis szóba álltam vele, annyit mondtam: »Nézze, most az egyszer válaszolok, de csak ha megfelel egy kérdésemre. Ön köztudottan hazafi, biztos tudja a választ. Kérem, sorolja fel az aradi tizenhármat!« Csönd, csönd, csönd. Aztán kibökte, hogy ő kérdezni szokott, nem válaszolni. Én meg azt mondtam magamban, hogy ez egy rossz válasz, és letettem a telefont.

A nemzeti tizenegy következő győzelme után újfent hívott, én újfent kérdeztem, tudja-e már az aradi tizenhármakat. Mire visszakérdezett: »Az ajadi tizenhájmakat?«

Pedig szokott ám válaszolni, például október huszonharmadikán, amikor vele készítettek interjút, arról érdeklődött, hogy az újságíró szerint ő vajon »egy köztiszteletben álló polgár«-e. Szóval humorláda is Bohár.

Miért annyira érdekes ez az ember?

Maga Bohár nem érdekel. Ha legközelebb hív, majd azt a kérdést teszem fel neki, hogy mikor volt az 1526-os mohácsi vész. Azt viszont nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy rengeteg embert elérnek a tartalmai a közpénz százmilliókból finanszírozott hazug Facebook-hirdetéseknek köszönhetően.”

Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Temeráf
2023. december 14. 08:44
Figyelj román drukker téged ne a következmények üssenek, hanem egy 400 kilós barna medve! Előtte azért jó lenne ha megnyúzna még élsz, te büdös hazaáruló..
zakar zoltán béla
2023. december 13. 20:22
Humor nyumor
nnjohn
2023. december 13. 13:29
Schiffer majdnem megsajnálta Farkasházyt, de aztán eszébe jutott, hogyan karaktergyilkolta a Hócipőben a balliberális kánon ellenfeleit a Heti Hetes-szereplő
nnjohn
2023. december 13. 13:28
Na de Fajkasházy !!! KI NEM SZARJA le, hogy te kit szarsz le éppen !!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!