Megrázó videón, ahogy egy nagy sebességgel tolató teherautó elgázol egy recski nőt

2023. december 16. 10:24

Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

2023. december 16. 10:24
null

Közzétette annak a május 21-i balesetnek a felvételét a Heves Vármegyei Főügyészség, amelynek során egy tolató teherautó gázolt el egy nőt Recsken.

Az áldozat 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 A gyanúsított tolatása során figyelmetlensége miatt nem észlelte a mögötte a járda helyett szabálytalanul az úttesten gyalogló nőt, akit a járművével fellökött. A sértett elesett, a férfi a járművel továbbhaladt, de - szerencsére – annak kialakítása miatt a sértett felett haladt, majd a nő kiabálására állt meg úgy, hogy a sértett még a jármű alatt tartózkodott.

A sofőr beismerte a bűncselekményt. Mivel meg is bánta tettét, és vállalta a sértett felé jóvátétel teljesítését, ezért az Egri Járási Ügyészség az eljárást felfüggesztette. Ezután közvetítői eljárásra került sor, mely során a sértett és a gyanúsított megegyezésével és a kért jóvátétel teljesítésével zárult, ezért az ügyészség az eljárást – tevékeny megbánás folytán – megszüntette.

Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas felvételek!

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GrumpyGerald
2023. december 16. 15:20
Jöjjön már a busz/kamionsofőrös csürhe, aki előadja, hogy a fagyiskocsist fel kell kötni az első lámpavasra! Amúgy itt megint az van, hogy gázolni nem ér, ha úttesten van a gyalogos, ha nem. Főleg, ha itt nincs járda, akkor pont hogy a gyalogosnak is az úttesten kell közlekedni (más kérdés, tudja-e a delikvens, hogy az útirány melyik oldalán szabályos?) Viszont ezeken a fostalicskákon általában pittyeg a rükverc, elég hangosan... plusz azért a dízel is hörög egy 70 decibellel. Kicsit furcsa, hogy ez se volt elég, hogy arrébb ugorjon a zombiként járókelő? Szóval mi a f@ folyik itt gyöngyösön?
Globalfake
2023. december 16. 13:51
egybként gondolom senki nem arra kiváncsi hogyan megy át rajta az autó arra hogy miért vagytok ilyen szánalmas szarevő csicskák. Ennyire kell a katiintást?? Gyertek át bazmeg, adok enni!
Roadkill
2023. december 16. 13:37
igazán megrázó, hogy ezek a family frostosok milyen ügyesen tudnak tolatni, buzik.... amúgy miért bűncselekmény ha valaki tolat az úttesten és elüt egy ott szabálytalunl tartózkodó gyalogost?
Globalfake
2023. december 16. 13:02
mi van csicskák, kommenteket törülgettek??? Szánalmas csürhe
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!