A kultúra történelmi feladat

2023. november 01. 07:02

A nemzeti szuverenitás előfeltétele az állami szuverenitás, amely viszont egy szuverén kultúrán nyugszik.

2023. november 01. 07:02
null
Békés Márton
Békés Márton
Látószög

„A progresszív értelmiség által időről-időre megvívott szezonális kultúrharcok állításával szemben valójában a politikánál, sőt magánál a kultúránál is többről van szó, mégpedig a történelemről. Ideje hát a fejetetejéről a talpára állítanunk az egész kérdést! Kezdjük onnét, hogy Hegel erőteljes megfogalmazása szerint »az állam egy nép közvetlen valósága«, ezért a nemzet történelmi kibontakozása egy valóságos állam keretei között, annak segítségével megy végbe. Innen már nem nehéz belátni, hogy a magyar nemzetállami erők megőrzését, sőt fejlesztését célul kitűző történelmi erő ma kizárólagosan a hazai nemzeti-konzervativizmus. 

Sőt egyesegyedül ez érdemes e névre, hiszen a másik jelenlévő politikai-kulturális erő, azaz a globális-progresszív irányzat, voltaképpen a magyar államiság feladását, pontosabban a külföldnek való kiszervezését vagy euroamerikai beolvasztását tűzi ki célul.

A mai magyar belpolitikában kizárólag a kormánypártoknak és a mögöttük tornyosuló szellemi fölépítménynek van történeti tudata és képzete a történelemről.

Az állam ebben a nagy nemzeti feladatban az egyik fontos, de nem az egyedüli szereplő. Az államhatalom alrendszerei (fegyveres testületek, igazságszolgáltatás, közigazgatás, önkormányzatok) és a legitimációját demokratikus döntéshozatalnak köszönhető többségi párt eszközrendszere (kormányzat, törvényhozás) mozgatja a modern polgáriállam roppant szerkezetét. 

Ez kiegészül egy másik szereplővel, amely létét és energiáit társadalmi kezdeményezésnek köszönheti és állampolgári részvételnek, civil kurázsinak, közéletnek nevezhető. Utóbbihoz tartoznak a (valóban) civil szervezetek, alapítványok és egyesületek, helyi és országos mozgalmak, valamint a szellemi tevékenység minden rendű-rangú elemei (folyóiratok, iskolák, klubok és körök, kiadók és könyvek, műsorszolgáltatók és tartalomgyártók).

Dékány István társadalomtudós 1928 végén recenziót írt Kornis Gyula Kultúra és politika című könyvéről (a kötet szerzője nem mellesleg az évszázados kihatású kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó mögött álló eszmeadó államtitkár volt). Dékány úgy fogalmazott, hogy míg az állam szerkezet, addig a kultúra szervezet, és »ily módon az állam fő problémája az aktuális hatalom megtartása, a kultúra fő problémája a potenciális hatalom kiterjesztése« (Protestáns Szemle, 1928/december). 

Nem sokkal később, egy másik írásában, melyben az előbbiekben már megpendített »kultúrpolitikai államnak« kívánt társadalomfilozófiai alapot vetni, úgy fogalmazott, hogy elsődleges tényező »az állam társadalmi háttere […] egy primer-természeti társulás, rokoni és helyi közösség, nemzet- és kultúrközösség« (Társadalomtudomány, 1929/1). Napjainkban különösen aktuális, amikor – ismétlem: közel száz évvel ezelőtt – leszögezte, hogy egyfelől »nálunk a nyugati keresztény kultúrközösség« biztosítja a társadalom szellemi-erkölcsi alapjait, másfelől pedig »családot és nemzetet nem lehet szervezni« mesterségesen, hiszen azok szerves közösségek. Röviden összefoglalva tehát 

a nemzeti szuverenitás előfeltétele az állami szuverenitás, amely viszont egy szuverén kultúrán nyugszik.

Mindebből érthető talán, hogy bár a nagy nemzeti feladat megvalósításában úttörő szerepet egy párt visz, amely »politikai szervezetként a kollektív akarat teremtménye« (Robert Michels), de ugyanennyire fontos a tömegtámogatás megnyilatkozása és a mögüle sugárzó intellektuális erő. ”

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. november 02. 19:50
CsakOlvas Nagyjából. Viszont a szoc. szómágiát mindenki felejtse el, pro és kontra se lehessen használni. Vallással visszaélni meg, a legalja.
CsakOlvas
2023. november 02. 09:53
Üdv Pelso, a nemzetállamra ez egész jó szvsz.: http://lexikon.katolikus.hu/N/nemzet%C3%A1llam.html nem árt a "nemzet" linket is hozzáolvasni. A "népi demokrácia" olyan, mint a "sampinyon gomba", értelmetlen duplázás, szoci szómágia, a "narratívák uralásának vágya". Úgy van, a kereszténység fontos kellék egyeseknek, msok élnek vele, s van, aki vissza.
Pelso j.
2023. november 02. 05:26
CsakOlvas üdv. "Ha a Fidesz egy nemzetállamot szeretne kormányozni és nem egy népi demokráciát, az csak keresztény módon történhet." Nos, ez esetben: -valaki melléhablaty nélkül. közérthetően, de részletesen definiálja a nemzetállam fogalmát. - a népi demokrácia szónak rossz a csengése, tehát ........? - továbbra is kellékként használva a kereszténység? -igen....
CsakOlvas
2023. november 01. 17:59
"Ha a Fidesz egy nemzetállamot szeretne kormányozni és nem egy népi demokráciát, az csak keresztény módon történhet." még ha egy kicsit nem beszélünk a féligazságokról, akkor majd egésszé válnak. Te lennél az utolsó, aki ebbe beleegyeznél, ha megvalósulna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!