Kedves István, nem búcsúzom, mert hiszem: csupán előre mentél

2023. október 30. 19:21

Ma délután a Vajdaságban kidőlt egy magyar tölgy, és ennek súlyát mi itt, a Karmelitában is éreztük.

2023. október 30. 19:21
Nagy János
Nagy János
Facebook

„Pásztor István (1956 – 2023)

Ma délután a Vajdaságban kidőlt egy magyar tölgy, és ennek súlyát mi itt, a Karmelitában is éreztük.

Egy komoly ember tért meg Teremtőjéhez, aki törhetetlenül kemény volt, végtelenül segítőkész, de legfőképpen ízig-vérig magyar. Délvidéki magyar.
Elkötelezett munkájával és erős tekintélyével nemcsak a magyarok tiszteletét, de a szerbek elismerését is kivívta.

Hiányozni fog. Nemcsak úgy, mint megbízható szövetséges, bajtárs, bölcs politikai vezető, de úgy is, mint őszinte és egyenes barát.
Hálát adok a Jóistennek, hogy számtalan alkalommal harcolhattunk és dolgozhattunk együtt. Közös képeinket nézegetve az utolsóval búcsúzom, mely leginkább illik személyéhez.

Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöknek két dolog kiemelten fontos volt: a víg kedély és a magyar nemzethez való engesztelhetetlen ragaszkodás.  

Kedves István, drága Barátom, nem búcsúzom, csak egy rövid időre, mert hiszem: csupán előre mentél.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Elhunyt Pásztor István

„Elment a harcosok útján” – így búcsúztatta a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét Orbán Viktor.

 

Nyitókép: Nagy János Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa-0
2023. november 01. 18:52
Nagyra értékeltem a délvidéken élő magyarokért végzett tevékenységét. Hiányozni fog. Nyugodjék békében!
tintapaca
2023. október 31. 15:54
Pásztor István egy kevés számú, tragikus sorsú magyar kisebbség nagy politikusa volt. Népének igazi pásztora. Nyugodjék békében. De ezúton üzenem a karmelitázóknak, hogy az a palota a Miniszterelnök rezidenciája, és Orbán Viktor nem a karmelita kolostor főapátja. Váljanak már meg a hülye névhasználattól. Protestáns hitüként egyébként is legalábbis furcsállom, hogy egy szerzetesrend a szocializmusig az ország egyik legfrekventáltabb helyén birtokolhatott egy ilyen palotát!
CsakOlvas
2023. október 30. 20:05
"Kedves István, drága Barátom, nem búcsúzom, csak egy rövid időre, mert hiszem: csupán előre mentél." Igy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!