Még idén emelkedhet a minimálbér összege!

2023. szeptember 05. 18:08

Az évközi minimálbér-emeléstől a munkáltatók sem zárkóztak el.

2023. szeptember 05. 18:08
A,Woman,Puts,Hungarian,Forints,In,Her,Wallet.,The,Woman

Várhatóan tovább emelkedik a minimálbér idei összege, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának augusztus végi ülésén a munkáltatók is elismerték, hogy indokolt a bérkorrekció – írja a Napi.hu nyomán a Portfolio

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője kiemelte, hogy 

a minimálbér idén januárban 16 százalékkal emelkedett, ugyanakkor az éves infláció minden várakozás szerint ennél magasabb lesz, 

vagyis korrekció nélkül reálbércsökkenés érné a legalacsonyabb keresetűeket és a szociális juttatásra jogosultakat. Ennek elkerülése érdekében van szükség évközi minimálbér-emelésre, amelytől a munkáltatók sem zárkóztak el.

Egy olyan javaslat is érkezett, amely szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összeolvadna. 

Nem zárkóztunk el a tárgyalásoktól a minimálbér évközi emelésétől, de ennél előrébb nem jutottunk a szakszervezetekkel való egyeztetés során”

– mondta a lapnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. 

Ahhoz, hogy érdemben lehessen tárgyalni a minimálbérről, szükség van a kormány új inflációs és GDP-prognózisára, ami szeptemberben érkezik” – emelte ki Perlusz László. 

A minimálbér idén 16%-kal nőtt, a legtöbb makroközgazdász pedig 17,5-18%-os éves átlagos inflációt vár. Vagyis a minimálbér reálértéke idén kismértékben csökkenhet. Ennél nagyobb csökkenés látható a garantált bérminimumon dolgozók esetében, ugyanis a szakmunkás minimálbér csak 14%-kal emelkedett idén.

Nyitókép: Kamil Zajaczkowski

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. szeptember 05. 19:23
Harsány címben a feltételes mód, bravó.
Kanmacska
2023. szeptember 05. 19:08
Ha az élelmiszer árakat vesszük, akkor legalább 60 százalékos az emelkedés. Jó, most csökkennek az árak, de még mindig magasak. Bár legtöbb ember még kibírja. de kell az a béremelés!.
drogqueen
2023. szeptember 05. 18:47
Szeptember közepe, és még semmi konkrétum.. Azaz, ez fideszes sajtókacsa.
Lobodi
2023. szeptember 05. 18:33
Ha az árakat nézzük, mehet a duplájára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!