Az asztalra csapott a MOL: nem kímélték sem az ukránokat, sem a horvátokat

2023. szeptember 14. 22:29

„A megemelt tranzitdíjak az egész régióban kihívást jelentenek az üzemanyagpiaci szereplők számára” – jelentették ki.

2023. szeptember 14. 22:29
null

A Mandiner csütörtökön beszámolt róla, hogy az ukrán tranzitdíj áll az üzemanyagár növekedése mögött. A MOL Ukrajnából a Barátság, Horvátországból pedig az Adria vezetéken keresztül vásárol kőolajat, ami eleve kiszolgáltatottá teszi hazánkat.

A mai nap folyamán azonban világossá vált,

a MOL megelégelte, hogy az ukrán és a horvát cégek az egekbe emelték a területükön keresztülhaladó csővezetékek használati díját.

„A MOL csoport ukrán és horvát partnerei visszaélnek Csehország, Szlovákia és Magyarország történelmi kiszolgáltatottságával” – közölte az olajtársaság a Világgazdaság érdeklődésére.

A lap tájékoztatott róla, hogy a Barátság csővezetéken közel háromszoros drágulás ment végbe másfél év alatt.

Ukrajna júniustól tonnánként 17, augusztustól már 21 eurót számít fel. Előtte ez 13,6 euró volt, a háború előtt pedig mindössze 9. Ezen felbuzdulva a horvátok is növelték az árakat, ugyanakkor a konkrét tarifákat még mindig nem lehet tudni. 

Kiderült, hogy a tranzitdíjak jelentősen kihatnak az üzemanyag literenkénti árára is. Ezzel kapcsolatban az MBH Bank elemzője, Rácz Balázs például azt mondta a lapnak, hogy „a növekvő tranzitdíj egyértelműen hozzájárult az üzemanyagárak meredek emelkedéséhez. A jelentősen emelkedő szállítási költség az üzemanyagárak alakulásában is érezteti a hatását.”

A MOL leszögezte, hogy az ukrán és horvát partnereik magatartását visszaélésként értékeli. 

A megemelt tranzitdíjak az egész régióban kihívást jelentenek az üzemanyagpiaci szereplők számára”

– jelentették ki.

A horvátok húzásával azonban kényes helyzet állt elő. A lap rámutatott, hogy a MOL csoport egyedül az Adria vezeték horvátországi szakaszán tud beszerezni nem orosz kőolajat ahhoz, hogy megfeleljen az uniós szankcióknak. Tekintve, hogy a horvátok extrém árakat diktálnak, a hosszú távú ellátásbiztonságot jelentő szerződés helyett egyelőre csak rövid távú szerződések megkötésére volt lehetőség.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképen: a Barátság kőolajvezeték. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
xantua
2023. szeptember 15. 14:54
9-ről 21 euróra emelés az tonnánként 12 euró többlet, vagyis 4620 Ft - azaz 0,8kg-ra, azaz 1 literre = kb 4 Ft-os emelés magyaráz meg. De mitől nőtt meg 26 Ft-tal a Diesel ára, ha csak 4 Ft-tal nőtt meg a tranzitdíj? Ne mondja már a kormány és a MOL, hogy csak a tranzit díj miatt volt szükség 26Ft-os áremelésre?
Obsitos Technikus
2023. szeptember 15. 14:42
Május közepe óta óránként 250-300ezer köbméter földgáz megy KIFELÉ Ukrajnába. Ez nem lehet zsarolási potenciál? Nyilván nyugati gáz, amit momentán csak rajtunk keresztül tudnak fogadni. Apropó, ennek mennyivel emeltük a tranzitdíját? Vagy ingyen tesszük, mint annyi minden mást?
chief Bromden
2023. szeptember 15. 12:15
Oké, többe kerül. Megfizettetik az emberekkel. Na de a többszörösét?
bagira002
2023. szeptember 15. 11:42
Ne a szovjetek régi talpnyalói oktassanak bennünket az 1956-os forradalom eszméjéről. https://www.youtube.com/watch?v=ziYH3R0DwbA
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!