A Balaton „a német nyugdíjasok paradicsoma”– aggódnak a spanyolok

2023. augusztus 13. 21:53

Attól tartanak, hogy a magyar tenger tönkreteszi az üzletüket.

2023. augusztus 13. 21:53
null

Hosszú cikket közölt a spanyol ABC nemrég arról, hogy a német nyugdíjasok a mediterrán üdülőövezetek helyett a Balatont választják lakhelyül idős korukra. Mint írták, az elmúlt időszakban Magyarországon 25 százalékkal nőtt a betelepülő német nyugdíjasok száma.

A lap több nyugdíjast is megkérdezett döntésükről. Az idős németek azt nyilatkozták, hogy a magas adók, a magas árak elől, valamint az emberségesebb bánásmód, illetve a és a jó közbiztonság miatt menekülnek el szülőhelyükről Magyarországra – idézte a cikket a Világgazdaság.

Egyre több idős német folyamodik segélyért odahaza

Az összeállításban arra is kitértek, hogy már statisztikák is bizonyítják, hogy a Balaton „a német nyugdíjasok paradicsoma”. A német nyugdíjbiztosító 2021-ben még 5 398 személynek utalt ki magyarországi bankszámlákra nyugdíjat. A 2022-es évre vonatkozó adatok még nem ismertek, de a hozzáérők szerint ez a szám megsokszorozódott:

 jelenleg is mintegy 14 ezer kérelem van folyamatban. 

Hozzátették, hogy úgy tudni, hogy tavaly 67 ezerrel több német nyugdíjas kért szociális segélyt, mint 2021-ben arra hivatkozva, hogy a nyugdíjuk nem fedezi a minimális megélhetésüket. Így ők már összesen 1,2 millióan vannak, csak 2022-ben 6 százalékkal emelkedett a létszámuk. Ennek okait egészen Gerhardt Schröder korábbi kancellárig vezetik vissza, aki 2003-ban benyújtotta az Agenda 2010 nevű reformot, ami átszabta a német szociális ellátórendszert. Ezt a programot okolják a német nyugdíjak csökkenéséért is – idézte fel a lap.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rigor_mortis
2023. november 12. 21:35
Jajjaj, szegény spanyolok, tönkremennek, mert nem százezer csak kilencvenezer német nyögdíjas költözik hozzájuk!
Turán
2023. augusztus 15. 21:16
Nagyságrendekkel több német vett házat vagy épített a balatonnál a kétezres években mint most. Arról nem beszélve hogy az ingatlanárak jelenleg az egekben, a balatonparti boltárak meg vicckategória. Télen is. Spórolni nemigen fog egy sváb papi se..😀
gacsat
2023. augusztus 14. 17:21
Itt azért tél is van. Sose lessz olyan, mint Andalúzia.
Reszelő Aladár
2023. augusztus 14. 10:17
Mivel egy jó részüknek már gyerekeik sincsenek, így nem nehéz onnan elmozogni. A házukat (ha az övék volt) eladják, abból bőven kapnak itt valamit, vagy csak bérelnek életük végéig. Ha nincs kire hagyni, akkor nem éri meg bármit is hagyni, így felélik amijük van. A spanyoloknak eddig ebből komoly bevételük volt. Most meg rinyálnak. Mi lesz a vége? Az éj leple alatt hoznak 100ezer tonna sót és beleborítják a Balatonba, hogy legalább a víz ne legyen édes? Kicsit kevesebb migri kellene náluk is, meg több közbiztonság, kevesebb templomot kell mecsetté alakítani és akkor még mindig menne a dolog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!