Tüttő Kata: Elkerülhetetlen a vízdíjemelés

2023. július 24. 08:16

A baloldali főpolgármester-helyettes szerint a bevételek duplájába kerül a víz „előállítása” Budapesten.

2023. július 24. 08:16

„Az egész hazai vízszakma megnyugodott attól, hogy a kormány végre önálló államtitkárságot hozott létre a vízügyek kezelésére és nekilátott a vízdíjak rendezését célzó törvénymódosításnak. Azt már több fórumon, így az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülésén is bejelentették, hogy új egységes vízdíjat alakítanak ki” – állítja Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki ugyanakkor attól tart, hogy a Fidesz által diktált feltételek miatt egy átláthatatlan, torz, de Budapestet mindenképpen hátrányos helyzetbe hozó jogszabály-változtatásra készülnek az államtitkárságon – erről a Népszava számolt be.

Nonszensz, hogy sok más mellett a Karmelita kolostornak, Tiborcz szállodáinak, állami intézményeknek és cégeknek, erőműveknek, de még a kormány által országba hívott vízfaló akkumulátorgyáraknak is kedvezményesen, féláron kell ivóvizet adni. 

Ez akár tiltott támogatásnak is minősülhet” – fogalmazott lapunknak Tüttő Kata. Elmondta, hogy a Fővárosi Vízművek idei várható vesztesége 10 milliárd forint lesz, amelyet a fővárosi önkormányzatnak kellene beletenni a kasszába, csakhogy szerinte az az egyéb kormányzati elvonások miatt amúgy is üres. „Budapesten 80 kilométer csövet kellene cserélni évente. Ehhez képest a legjobb évben sem futotta többre 20 kilométernél, de akadt jó néhány év, amikor egyre se tellett” – fogalmazott. 

A jelenlegi vízdíj emelése biztosra vehető,

 ám szerinte a lakossági díjhoz most nem is kellene feltétlenül hozzányúlni, ha a gazdasági társaságoknak a valós költséget tükröző árat szabna a kormány. A hatályos jogszabály ugyanis kifejezetten lehetőséget ad arra, hogy a lakossági fogyasztók esetében a miniszter kedvezményes díjrendszert alkalmazzon – írja a Népszava.

Nyitókép: Tüttő Kata a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén 2019. november 5-én. (Fotó:MTI/Balogh Zoltán)

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2023. július 26. 08:53
Csak a panasz, a másra mutogatás megy. Ezenkívül: ha az ivóvíz előállítása ilyen drága, ezt mióta nem fedezi annak díja?! Tegnap óta?! Dilettánsok gyülekezete, nem értenek semmit a gazdálkodáshoz(sem). Mehetnek, vissza se nézzenek!
Krupp Skya
2023. július 24. 15:44
Orbán a hibás, nem kellett volna vizes VB rendezni, eléglett volna a száraz VB is.
Krupp Skya
2023. július 24. 15:37
Ez azért van Kati néni, mert összelovagoltad a vizet és mire megtisztítják attól a szennyeződéstől hogy beleáztattad a lónak a lónak a faszát, lehet hogy a cunid, a cunid is beleért, akkor még drágább a tisztitás . Azért írtam két lovat mert akkora van a lónak mint két lónak. a cunidból is kettőt írtam mert abból is biztos a nagyobb van.
cutcopy
2023. július 24. 15:31
És akkor Tüttő Kata kilovagol a vízből..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!