Ennyibe került a 3-as metró öt és fél évig tartó, uniós rekordernek számító felújítása

2023. május 22. 16:19

A fővárosi önkormányzat a költségek 3 százalékát állta a 2014–2020 közötti uniós kohéziós program legnagyobb támogatással rendelkező projektjének.

2023. május 22. 16:19
null

Hivatalosan is befejeződött a 3-as metró öt és fél évig tartó rekonstrukciója, miután átadták a Lehel téri és a Nagyvárad téri megújult állomásokat is.

Így és ennyiből zajlott a felújítás

Az M3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukciója három ütemben valósult meg. A korszerűsítés 2017. november 6-án kezdődött a vonal északi szakaszán, Újpest-központ és a Lehel tér között. A megújult állomásokon (Újpest-központ, Újpest-városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Göncz Árpád városközpont, Dózsa György út) 2019. március 30-án indult újra az utasforgalom. A déli rész felújítása a Népliget és Kőbánya-Kispest állomások között 2019. áprilistól 2020 októberéig tartott, a középső szakasz rekonstrukciója pedig több ütemben valósult meg, és némi csúszással mostanra fejeződött be.

A Nagyvárad téren tartott hétfői záróeseményről szóló MTI-tudósítás szerint

a metrófelújítás 225 milliárd forintba került. A BKV sajtóanyagában az áll: az Európai Unió felé elszámolható támogatás összege 172,7 milliárd forint, a hazai társfinanszírozás összege pedig 44,7 milliárd. A fővárosi önkormányzat 7,1 milliárd forintot állt.

Az eseményen részt vett Agnes Monfret, az Európai Bizottság egységvezetője, a regionális és várospolitikai főigazgatóság képviselője is, aki elmondta: a 3-as metró felújítása az eddigi legnagyobb uniós támogatással rendelkező projekt volt a 2014–2020 közötti kohéziós programból.

Tarlós nem volt ott az ünnepségen

Tarlós István, akinek városvezetése idején megkezdődött a rekonstrukció, már előre jelezte Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy köszöni szépen a meghívást, de egyéb elfoglaltsága miatt nem tud részt venni az eseményen, amelyhez jó hangulatot kívánt.

A Magyar Nemzetnek eljuttatott levelében Tarlós kifejtette, hogy a meghívást személyes gesztusként is értékeli Karácsony részéről mindazokért − mint fogalmazott − „a nemtelen és nehezen értelmezhető támadásokért, amik a metrófelújítások, illetve -építések kapcsán korábban ellenzéki körökből napvilágot láttak”.

A hétfői átadón a kormányt a területfejlesztési miniszter képviselte, aki arról beszélt, hogy a felújítással a kormány, a főváros és az EU együttműködése kézzelfoghatóan is testet öltött. Navracsics Tibor reményét fejezte ki, hogy a jövőben, az uniós források megérkezésével, több ilyen együttműködésnek adhatnak majd teret.

Karácsony köszönetet mondott a kormánynak, az unióban, a beruházásban közreműködőknek, valamint a fővárosban közlekedőknek is a türelemért. „Itt is szeretném ösztökélni a magyar kormányt, rendezze vitáit az Európai Unióval, hogy a források megérkezhessenek Magyarországra" – tette hozzá.

Akadálymentes a metró, de klíma nincs rajta

A teljes felújított metróvonal akadálymentes lett, a ferdepályás felvonókat pedig elsőként itt alkalmazták hazánkban.
A metrószerelvények ugyanakkor nem klimatizáltak, pedig

Karácsony Gergely és párbeszédes párttársai a 2019-es önkormányzati választási kampányban – még ellenzékből – hangosan követelték a klímaberendezéseket a 3-as metróra.

A Deák téri metróállomáson egy szál törölközőben ücsörgő Tordai Bencéről és politikustársairól készült „szaunázós” képet itt elevenítheti fel.

Nyitókép: a 3-as metró Nagyvárad téri felújított állomása. Fotó: MTI/Mónus Márton

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. május 23. 07:02
Utólag oldották meg az akadálymentesítést is,Pista bácsi leszarta a témát..
-Zsolt-
2023. május 23. 01:04
Tarlós nem merte odadugni a narancslekváros orrát 🤡 , mert tudja, hogy neki csak a mutyisan beszerzett orosz felújított, klímátlan marhavagon kocsik "köszönhetőek"! 🤣🤣🤣
-Zsolt-
2023. május 23. 00:39
Szép lett! ❤️❤️❤️ Köszönjük Brüsszel és doktorfőpolgármester úr! 👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿👏🏿
Obsitos Technikus
2023. május 22. 21:53
"2012-ben megindult a kis moszkvai körgyűrű elővárosi vasúttá átépítése, vagyis megkezdődött az 54 kilométer hosszú 14-es vonal, más néven a központi körgyűrű építése. 2016 májusában megindult a próbaüzem, először a Kanatcsikovo–Lihobori szakaszon, majd július elején a teljes vonalon. Megnyitására 2016 szeptemberében került sor, ekkor 26 állomást adtak át, ezt november 8-ig még további öt követte."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!