Nagy Márton: Januárban megszűnik a hiteltörlesztési moratórium

2022. december 13. 13:23

Döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.

2022. december 13. 13:23
null

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát – jelentette be keddi közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A moratóriumban lévők száma ugyanis jelentősen lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent.

Részletek

Nagy Márton ismertette: döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop – amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint – már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt. A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott arról is, hogy a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági és inflációs helyzetet szem előtt tartva a kormány úgy döntött, hogy jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A kabinet rögzítette azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg. 

Közleményében a miniszter ismét kitért arra, hogy a kormány továbbra is mindent megtesz a családok és a vállalkozások megvédése érdekében, már 11 intézkedésből áll a szankciók elleni védelmi vonal. „Támogatjuk az energiaintenzív vállalkozásokat, Gyármentő Programot hirdettünk, rendkívül kedvezményes hiteleket biztosítunk a Széchenyi Kártya Programon keresztül, továbbá a kkv-kra is kiterjesztettük a kamatstopot. A családokat pedig a rezsicsökkentés, a kamatstop, az élelmiszerárstop és a diákhitelekre kiterjesztett kamatstop védi” – sorolta Nagy Márton. 

A miniszter felidézte: a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a kormány számos intézkedést hozott a háztartások és a vállalkozások megvédése, terheik csökkentése érdekében. Az első ilyen intézkedések egyike volt az átmeneti fizetési moratórium 2020. márciusi bevezetése, amely valamennyi lakossági és a vállalati ügyfélre egyaránt vonatkozott. 

(MTI)

Nyitóképen Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2022. december 13. 22:11
Ha a covid is úgy akarja..
Gyzoltan
2022. december 13. 15:46
"Nagy Márton ismertette: döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop – amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint -" -még mindig ennyi embert érint a "devizahiteles", svájci frankot nem látott, pénzügyi terrormerénylet, számtalan halálos áldozattal, az egész magyar nemzet, a magyarság megrendülésével járt! A bűntett megtorolatlan maradt! -nyilván védett bűnözőkről szól a történet...
Dugin
2022. december 13. 14:24
Egyetértek a döntéssel, bár néhány embernek kurvára fog ez fájni, különösen, hogy az alapkamat sem piskota. De egyébként a szép lassan az összes ilyen piacellenes intézkedést kivezetik, lehet visszaerősödik a Forint 350-ig lasacskán és az végül mindekinek jobban megéri.
llnnhegyi
2022. december 13. 13:56
Egyre jobban érik a Fidesz/ Kdnp koalíciós pártok újabb 2/3-a! A szedett-vedett libbcsikommcsi ellenzék is győzelmi tort ül ma. Győzött Orbán Viktor miniszterelnök az EB-ben. Így már nekik nem kell vért izzadva küzdeni, Magyarország ellen. Karácsony az övék is. Nem az ünnepre,karacsonyfára gondoltak ám! A főpolgármesterre! Ő is győzött a Blahán! Kedves libbcsikommcsi magyarok, egy rakáson!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!