Erről fog beszélni Orbán Viktor Tusnádfürdőn az elemzők szerint

2022. július 22. 12:58

Nagy Attila Tibort és Deák Dánielt kérdeztük arról, hogy mik lehetnek a miniszterelnök idei tusványosi beszédének legfontosabb témái.

2022. július 22. 12:58
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Orbán Viktor szombaton délelőtt – magyar idő szerint fél 10-kor – lép színpadra Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, azaz a Tusványoson. A miniszterelnök idén „Tusványos 31 – Van, ami örök!” címmel tartja meg előadását, várhatóan ebben az esztendőben is nagyívű, hosszú távra érvényes gondolatokat fogalmaz majd meg. Politikai elemzőket arról kérdeztünk, szerintük idén mi lesz a fő témája Orbán beszédének.

Energiaválság, háború, rezsiárak

Nagy Attila Tibor politikai elemző: „Úgy gondolom, a nemzetpolitikai kérdések lesznek a fókuszpontban. Szerintem arról fog hangsúlyosan beszélni a miniszterelnök, hogy az orosz-ukrán háború árnyékában

s hogyan tudunk most helytállni ebben a helyzetben. Orbán Viktor már korábban is szólt arról, hogy háborús évtized kezdődött, ezért nyilván latolgatja annak az esélyét, hogy kitörhet-e a harmadik világháború, aminek a veszélyére utalt már Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is. Emellett feltehetően téma lesz majd az energia, valamint a rezsiár is, ezek az ügyek persze alapvetően összefüggenek a háború kérdésével is.” 

Mi a magyarság feladata a következő években?

Deák Dániel, a XXI. Század vezető elemzője: „A háború a koronavírus-járvány után még mélyebb válságba taszította az európai országokat. Ez a negatív gazdasági környezet Magyarországon is érezteti a hatását, amely többek között a háborús inflációt is eredményezi. Úgy vélem, Orbán Viktor ezekre a gazdasági fókuszú kérdésekre mindenképp kiemelt figyelmet fog majd fordítani, és arra keresi a választ, a várhatóan recesszióba süllyedő nyugati világban hol van Magyarország helye, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy mi megelőzzük a legrosszabb forgatókönyveket.

A tusnádfürdői beszédek híresek arról, hogy

így feltehetően szól arról, hogy korszakhatárhoz érkeztünk, s vázolja, mi a feladata a kormánynak, a magyarságnak, hogy megmaradjon az ország felfelé ívelő pályája, amely az elmúlt évtizedet jellemezte.

(Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke /b/ és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban /Tusványos/ az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én.MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. július 22. 16:28
A felcsúti Cipolla igehirdetése..a hazudozás folytatódik..
pemete jakab
2022. július 22. 14:53
"Erről fog beszélni Orbán Viktor Tusnádfürdőn az elemzők szerint" Az ideológiai ámokfutásának egy újabb performansza következik.
kékvérű
2022. július 22. 14:49
a vetyát már megdughatná egy román-magyar medve. Lenne tusványosi csoda utód. Csüngöhasú maci.
Láncfűrészes Attasé
2022. július 22. 14:34
Viktor már megmondta, hogy 2017 a lázadás éve lesz! Na hát azóta is, minden pénteken, miután a hét többi napján a nyugat hanyatlik, és a dicső Szovjetunió csillaga ragyog fenn az égen ismét! Stratégia és vízió, elftársak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!