„Ne mossák le az elektromos rollert a zuhanyzóban” – hasznos tanácsokkal látták el a Momentumot a parlamentben

2022. május 09. 14:38

Dömötör Csaba sportszerűen jó munkát kívánt, majd hasznos tippekkel látta el Fekete-Győr Andrást és pártját a parlament hétfői ülésén.

2022. május 09. 14:38
null

Fekete-Győr András első parlamenti felszólalására Dömötör Csaba válaszolt, aki először is gratulált azoknak, akik a választók megbízásából először lettek képviselők a parlamentben, és munkájukhoz sok sikert kívánt.

Az elektromos rollertől a DK-s ifjúsági tagozatig

Dömötör elmondta: egyetért abban Fekete-Győrrel, hogy az Országgyűlés szerepét erősíteni kell, ám nem tud attól eltekinteni, hogy az alakuló ülés előtt épp a Momentum vetette fel az alakuló ülés bojkottját. A Fidesz képviselője ezután pár javaslatot fogalmazott meg a Momentum részére.

– fogalmazta meg első javaslatát Dömötör, utalva arra, Fekete-Győr a múltban a Momentum romániai testvérpártja mellett kampányolt. Ezek után Dömötör azt is kérte: ne fúrják meg az olimpiát, ha pedig szomszédos országban háború robban ki, „ne tegyenek elhamarkodott kijelentéseket, ne akarjanak fegyvereket és katonákat küldeni”.

„Ha nem értenének egyet a kormánnyal, és emiatt tüntetnének – ami egyébként alapvető joguk –,  akkor ne dobjanak füstgránátot a rendőrökre” – fogalmazta meg következő javaslatát Dömötör. Fekete-Győr füstgránátos akciója még 2018 decemberében történt. 

Szilvay Gergely: A képviselői fizetés kell, de dolgozni nem akarnak érte?

Akit parlamenti képviselőnek választottak, attól elvárható, hogy a parlamentben képviselje a választói érdekeit. Bővebben...

Kísért a múlt

Dömötör emlékeztetett arra is: Fekete-Győr a múltban arról beszélt, hogy nem lép koalícióra az MSZP-vel. „Aztán mi történt? Közösen indultak az MSZP-vel, Gyurcsány Ferenc választási listáján” – húzta alá Dömötör Csaba.

– fogalmazott a képviselő. 

Dömötör arra is megkérte a lila színű pártot: lehetőség szerint „ne képviseljék a 2010 előtti kudarcpolitikát”.

 Beszédét Dömötör azzal zárta: nem tudni, hogy a Momentum megfogadja-e tanácsait, „lehet, sokan már azzal is megelégednének, ha legközelebb nem mosnák le az elektromos rollert a zuhanyzóban”.

Nyitókép: Facebook-videó

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nabakker
2022. május 10. 08:09
Szia Uram! Napelemes atomerőmű érdekel?
-Zsolt-
2022. május 09. 18:09
Dömötör államtitkárként jobb lenne az ország jobbításán dolgozna, nem a választók egy részével ironizálgatna! Nem kellet volna beszarni a nolimpiától, és hagyni, az emberek hagy döntsenek. Ja persze ez nem volt olyan egyértelmű (tehát felesleges) kérdés, mint hogy vetítsenek-e pornót az óvodában.
Iván cár
2022. május 09. 16:50
Hová lett a híres (valójában sosem volt) balliberális szürkeállomány? Ezek egytől egyig annyira nívón aluliak, tájékozatlanok, unintelligensek, buták, bénák, hogy az már szégyen. Ennyit tudott itt összekotorni a hazai és a nyugati ballib oldal? Ez kritikán aluli
grün
2022. május 09. 16:47
sehol se mossák le, szellőztessék...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!