Megint frakciót alapíthat a Párbeszéd, amely soha nem indult önállóan

2022. április 07. 14:00

Bár egyéni sikereket értek el a Párbeszéd politikusai az elmúlt években, pártként egyszer sem tudtak értékelhető teljesítményt felmutatni. Karácsony Gergelyék történetében volt pártból való kilépés, árulás és megfutamodás.

2022. április 07. 14:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Bár lesújtóak a választási eredmények a baloldal számára, vannak olyan pártok, amelyeknek még így is megérte a beszállni az összefogásba. Ilyen az évek óta gyakorlatilag mérhetetlen támogatottságú, az önálló indulást soha egyetlen választáson sem vállaló Párbeszéd Magyarországért, amely újra frakciót alakíthat az Országgyűlésben.

A Karácsony Gergely és Szabó Tímea által vezetett párt javára kell ugyanakkor írni, hogy például a Jobbikkal szemben vannak egyéni képviselőik, akik most megnyerték a körzetüket: Szabó mellett a fővárosban Jámbor András és Tordai Bence, míg Pécsen Mellár Tamás (bár utóbbi esetében még rezeg a léc).

A Párbeszéd a megállapodásokat követve elvileg hétfős frakciót alakíthat, de az egyéni győzteseken kívül még nem tudni, pontosan kikkel.

Az összefogás listáján szereplő Karácsony Gergely már korábban jelezte, főpolgármester marad,

ahogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként elbukó Márki-Zay Péter is bejelentette, ő is inkább megtartja polgármesteri posztját. Ahhoz viszont, hogy helyükre párbeszédes politikus kerülhessen, át kell venniük mandátumukat, hogy azt továbbadhassák. Ebben az esetben a Kocsis-Cake Olivio, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka trióból kerülhetnek ki a befutók. Ha Karácsonyék ezt nem teszik meg, a közös listán következő jelölt veszi át helyüket. A hetedik képviselő mindenesetre a párt roma politikusa, Nógrád megyei alapszervezetének elnöke, Berki Sándor lesz, aki 15. volt a közös listán.

Elkelt a külső segítség

Emlékezetes: 2018-ban csak nagy nehézségek árán sikerült kilobbiznia a Párbeszédnek, hogy képviselőcsoportot alakíthasson az Országgyűlésben. Bár Karácsony Gergelyék pártja ezen a választáson sem bízta a véletlenre az indulást, a szocialistákkal szövetkezve vágtak neki a megmérettetésnek.

Az MSZP-vel közös pártszövetség 11,9 százalékot ért el, ami azt jelentette, hogy három képviselőt küldhettek a parlamentbe: az egyéniben győztes Szabó Tímea mellett  a most a társelnöki székbe készülő Tordai Bencét és az attól búcsúzó Karácsony Gergelyt, aki azonban lemondott mandátumáról. Helyét Kocsis-Cake Olivio foglalta el a törvényhozásban.

Három fővel azonban nem lehet frakciót alakítani, így az MSZP-P listáról a liberálisok képviseletében mandátumot szerző Bősz Anett csatlakozott Szabóékhoz, akik rajta kívül leigazolták a szocialista Burány Sándort is. Bősz azonban 2018 májusában botot tett a küllők közé: faképnél hagyta a képviselőcsoportot, amely így négy fősre olvadt. Ekkor azonban a segítségükre sietett a függetlenként a parlamentbe jutó Mellár Tamás, aki csatlakozásával megmentette a frakciót.

Pártalapítás, szövetségkötés

Ebből a történetből is kiderül, hogy ez a párt soha nem tudott megállni a saját lábán.

Ami a korábbi előzményeket illeti: a Párbeszéd Mozgalmat 2013 januárjában alapították az LMP-ből kilépő szakadárok, akik nem értettek egyet az akkor Schiffer András által vezetett párt döntésével, miszerint nem lépnek a választási szövetségre a Bajnai Gordon vezette együtt 2014 Mozgalommal. Döntésükkel Karácsonyék egyben az LMP frakciót is bedöntötték, amely azonban fél évvel később, egy alkotmánybírósági döntést követően végül újra tudott alakulni.

A Párbeszédesek márciusban már szövetséget is kötöttek az Együtt-el. A később a szocialistákkal és a DK-val  is kiegészült Összefogás azonban nem ért el átütő sikert a 2014-es választáson, az Együtt-PM mindössze négy listás parlamenti helyhez jutott, amelyből csak egy maradt a Párbeszédnek. Az egyetlen képviselőjük Szabó Tímea lett.

Az Együtt-el való összefogást azért nem dobták sutba, a májusi európai parlamenti választáson is együtt indultak és sikerült megcsípniük egy képviselői helyet, amivel Bajnai Gordon mehetett volna Brüsszelbe. Ő azonban nem élt a lehetőséggel, így végül Jávor Benedek ült be az EP-be. Az őszi önkormányzati választáson Karácsony Gergely Zugló polgármestere lett az Együtt-PM jelöltjeként.

A Párbeszéd politikusai akcióznak a parlament ülésén 2013 március 11-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A Párbeszéd politikusai akcióznak a parlament ülésén 2013 március 11-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Jöhetett a 2018-as választásra való felkészülés, megint csak szappanoperába illő jelenetekkel. Az egész azzal kezdődött, hogy a Párbeszéd 2017 áprilisi tisztújító taggyűlése újra társelnökké választotta Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt, akit egyben a párt miniszterelnök-jelöltjének is megválasztottak. Így haladtak tovább az Együtt-el közösen készülve az egy évvel későbbi megmérettetésre.

Közben azonban az MSZP is állított önálló miniszterelnök-jelöltet, Botka László személyében, aki ugyanakkor nem csak a szocialisták, hanem az egész ellenzék jelöltje szeretett volna lenni. A feltételeit azonban nem fogadták el a többiek, az ellenzéki pártok sorra jelentették be, hogy saját listával és kormányfő-jelölttel akarnak nekivágni a választásnak. Botka körül elfogyott a levegő, így végül lemondott a jelöltségről, kemény kritikával illetve az ellenzéki oldalt.

Karácsony az elején még támogatta Botkát, de ahogy a többiek egyre-másra hátráltak ki a szegedi polgármester mögül, fű alatt megállapodott a szocialistákkal,

hogy ő legyen a két párt miniszterelnök-jelöltje. Bár a Párbeszéd vezetője az elején még próbált terelni és nem ismerte be a megállapodást, később azonban lehullt a lepel. Az Együtt – amelyet meglepett, hogy Karácsony felrúgta a megállapodásukat – azonnal szakított a Párbeszéddel.

Karácsony, a főpolgármester

2017 decemberében kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen Karácsony konkrétan azt mondja, hogy “Alapvetően az az érzésem, hogy a f.sznak hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Úgy folytatta: „annyi hatása volt, hogy a PM felment 0 százalékról 1-re, ennyit tudtunk elérni ezzel. Sokkal beljebb nem vagyunk.”

Ettől függetlenül pártja és az MSZP kitartott a jelölése mellett, de ahogy fentebb említettük a pártszövetség nem ért el átütő sikert. Egy évvel később azonban már sikerült a következő mutatvány, Karácsony Budapest főpolgármestere lett a kormányoldal által támogatott Tarlós Istvánnal szemben.

A főpolgármesteri poszttal a puttonyában nagy reményekkel vágott bele az ellenzéki előválasztásba, a miniszterelnök-jelöltek versenyének első fordulójában azonban csak második lett Dobrev Klára mögött, megelőzve Márki-Zay Pétert. Utóbbi azonban nem lépett vissza, és ahogy telt az idő, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Márki-Zay lehajrázza Karácsonyt, aki végül bedobta a törülközőt és beállt a hódmezővásárhelyi polgármester mögé, aki végül az ellenzék miniszterelnök-jelöltje lett.

A párt másik társelnöke, Szabó Tímea, az óbudai választókerült győztesének eddig pályafutása is sok érdekességet tartalmaz. Erről itt írtunk bővebben. A választások előtt az derült ki róla, hogy kokainbizniszből finanszírozhatták a kampányát. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított.

Nyitókép: Karácsony Gergely és Szabó Tímea (fotó:facebook/Párbeszéd Magyarországért)

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. április 08. 00:59
"Kocsis-Cake Olivio (...) a párt roma politikusa (...) Berki Sándor lesz" Micsoda nevek, micsoda arcok, úgy hiányoznak, mint egy falat kenyér, pláne, hogy ezekre a faszokra élő magyar ember soha nem szavazott.
kitiltott
2022. április 07. 23:39
Önállóan egy fél képviselője sem lenne ennek a torpepártnak ..
Akitlosz
2022. április 07. 22:53
Ki tartja hatályban a választási törvényt? Csak nem a Fidesz? A KDNP sem indult önállóan mégis lesz frakciója. Mire fel? Frakció annak a pártnak jár, de neki aztán jár, amelyik eléri az 5%-os bejutási küszöböt. A többinek meg nem. Ahány legalább 5%-ot kapott lista, annyi frakció. Ez lenne a korrekt és tisztességes.
nempolitizálok
2022. április 07. 19:22
Kell a CIA embereinek egy frakció. Próbálná Gyurcsány ne összerakni nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!