Nyomozás indult az LMP-s Csárdi Antal ellen

2022. március 11. 15:38

Hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoznak az LMP-s képviselő ellen, akit korábbi főbérlője jelentett fel.

2022. március 11. 15:38
null

Mint arról korábban beszámoltunk, egy magánszemély feljelentette Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselőt. Az ügy előzménye, hogy Csárdi számára lakást bérelt az Országgyűlés Hivatala, ami azoknak a képviselőnek jár, akik nem rendelkeznek budapesti lakcímmel. A politikus egy ügyintézéshez gyártott egy meghatalmazást, amelyre a gyanú szerint aláhamisította főbérlője aláírását.

Az LMP-s politikus által korábban bérelt ingatlan egy dupla teraszos, dunai panorámás lakás volt, amely a Halászbástya alatt helyezkedik el. Számos konfliktus volt a tulajdonos és Csárdi között, például abból is, hogy a képviselő a lakásban dohányzott – holott erre lett volna lehetősége a teraszon is. A fő konfliktus abból adódott, hogy nem fizették be a gázszámlát, így a gázszolgáltatást kikapcsolták.

Csárdi úgy akarta megoldani a problémát az Index szerint, hogy a gyanú szerint a külföldi tulajdonos nevét aláhamisítva írt egy meghatalmazást, amellyel a szolgáltatónál ő maga is eljárhatott. A portál szerint a dokumentumot hitelesítő tanúk a politikus felesége és anyósa. A dologra akkor derült fény, amikor Csárdi kiköltözött a lakásból és az Amerikában élő tulajdonos megkérte képviselőjét, hogy ellenőrizze, nem halmozódott-e fel újabb tartozás a közműszolgáltatónál. A képviselő azonban nem tudott eljárni az ügyben az MVM-nél, mivel Csárdi Antal egy olyan, a tulajdonos aláírásával ellátott meghatalmazást mutatott be, amely szerint ő jogosult intézkedni az ingatlannal kapcsolatos ügyekben.

A lakás tulajdonosa állítja: ő nem adott ilyen meghatalmazást az LMP-s politikusnak, a hamisított szignót tartalmazó dokumentumot pedig egy feljelentés kíséretében eljuttatta a hatóságoknak.

Megkeresésére tájékoztatom, hogy egy magánszemély feljelentése alapján a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyomozást rendelt el”

– írta a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóosztálya Csárdi Antal ügye kapcsán.

A politikus az őt ért vádak kapcsán az Indexnek reagálva azt mondta: „Jogosulatlan meghatalmazást soha nem használtam, az egész ügyet a választókerületben reménytelen helyzetben lévő Fidesz kétségbeesett próbálkozásának tekintem, és a hazugságok miatt a megfelelő jogi lépéseket megtettem”.

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Most80
2022. március 12. 07:03
Ez is kitűzheti a kék szalagot (bár anélkül is megismerjük őket).
nyugalom
2022. március 11. 19:24
A sunyi! Nagyon pénztelen lehet! Szegény artatlan!
hoci74
2022. március 11. 18:53
Főbérlő... Faxom felejtsétek már el az 50-60as évek szókincsét.... Nincs már főbérlő,csak tulajdonos és bérlő,és albérlet sincs csak bérlemény. Mégavalami?
tevevanegypupu
2022. március 11. 18:15
Pedig micsoda beképzelt, nagyképű alak ez is..hihetetlen, hogy mindegyik benne van valami korrupcióban..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!