Orbán Viktor: A rezsiharc örök

2021. november 24. 21:17

A rezsiharc örök, és ez a mostani, előttünk álló választáson sem lesz másképpen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén.

2021. november 24. 21:17
null

A kormányfő a Szépművészeti Múzeumban tartott eseményen azt mondta: „vagyunk mi, akik a rezsit csökkentettük, alacsonyan akarjuk tartani”. És vannak, akik azt mondják, hogy ez ésszerűtlen, hagyni kell, hogy a piac szabályozza ezt a kérdést, az emberek majd fogyasztanak inkább kevesebbet, és „fölmondják a liberális tankönyveket”. Ennek, ha politikai gyakorlattá vagy kormányzati tevékenységgé válik, az lesz az eredménye, hogy megemelkednek a megélhetési költségek – mutatott rá Orbán Viktor.

Jön a meló

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a 2006-ban megalakult Nézőpont Intézet az elmúlt három választás fényében jól szokta megítélni a várható végeredményt.

Hozzátette: egy nagyarányú választási siker megszületéséhez először elemzésre van szükség, majd tervezésre, ezután pedig dolgozni kell, „jön a meló”, és a végén kihirdetik az eredményt. Egy komoly választási győzelemhez, az egymásra következő választási győzelmekhez pedig még inkább nagyon sok munkát kell elvégezni. „A győzelmet nem fújja be a szél”, kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után – fogalmazott.

2006-2010: A hazugság kora

A miniszterelnök a 2006-os őszödi beszéd utáni időszakot a hazugság korának nevezte. Hangsúlyozta: azokban az években tudatosan és összehangoltan „megvezettek egy egész országot”, úgy lehetett választást nyerni, hogy titkolták és meghamisították a költségvetés számait, nehogy kiderüljön az emberek a választók számára, hogy mi is a valóságos helyzet.

A kormányfő George Orwellt idézve azt mondta: a hazugság korában kimondani az igazat, forradalmi tettnek számít.

Így ha a Nézőpont Intézet 2006-os megalakulására gondolnak, akkor nyugodtan minősíthetik az intézetet egy forradalmi szervezetnek. A Nézőpont ugyanis egy olyan intézményként jött létre, amely akkor is ki merte mondani, hogy „kettő meg kettő az négy”, amikor mindenki az ellenkezőjét harsogta – mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta: nem győznek hálásak lenni a Nézőpont Intézetnek azért, hogy segítettek leszámolni a „hazugság korával”.

Kellenek a magyar „think tankok”

Kifejtette: a politikai elemzés, mint szakma 2006-ban meglehetősen kezdetleges állapotban volt Magyarországon, és innen jutottak el oda, hogy ma már korszerű, nyugat-európai mércével is felépítettnek mondható elemző-kutató munka folyik. Azt mondta, ha van olyan szakma, ahol kell távolságtartás, személyes elfogultságtól mentes, objektív nézőpont, amely tájékoztat arról, hogy

akkor az mindenképpen a politikusok szakmája. Kell egy olyan háttér – ilyen a Nézőpont Intézet is –, amelynek az a küldetése, hogy torzításmentesen, a valóság igényével és a tudomány eszközeivel szemlélje ezt a munkát – magyarázta. Megjegyezte: a Nézőpont volt talán az első olyan magyar intézet, amely átgondoltan és tudatosan a nyugati think-tankek mintájára jött létre Magyarországon.

„A Nézőpont fennállásának 15 évéből 12-t kormányon voltunk”

A kormányfő felidézte: a Nézőpont alapítása óta eltelt 15 év, és „ebből 12 évet kormányon voltunk”. A Nézőpont Intézet segített abban, hogy megismerhessék az emberek véleményét, emellett szükség van a szakpolitikai javaslatok kidolgozására, „ezeket is tisztelettel köszönjük” – fogalmazott, hozzáfűzve: a harmadik dologért is, a médiaviszonyok értő elemzéséért is hálás. Úgy vélte, nem egyszerűen csak hasznos, ha ilyen intézetek léteznek egy országban, hanem egy szabad ország esetében elkerülhetetlen.

– jelentette ki. Hozzátette: fontos, hogy legyenek olyanok, akik magyar szemmel és a magyar érdekekből kiindulva írják le, hogy a magyar érdekek felől nézve hogyan fest a világ.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha szabad és szuverén Magyarországot akarunk, akkor nézőpontra, nézőpontokra, magyar kutató- és elemző intézetekre múlhatatlanul szükségünk van. Arról is beszélt, hogy jövőre választások lesznek, és Magyarország szabad és demokratikus ország, ahol azt a kérdést, hogy „merre menjünk és kiknek a programját és kikkel valósítsuk meg”, a választópolgárok fogják eldönteni.

„Ilyen arányban vezetni a választások előtt, ez a legveszélyesebb dolog, ami előfordulhat”

– mondta. Közölte: bár sok minden meg tud változni nagyon rövid idő alatt, „mégiscsak azzal kell észszerű módon kalkulálnunk, hogy az előttünk álló választásnak a mi politikai közösségünk úgy vág neki”, hogy esélyes. Egyelőre úgy látni a mostani elemzésekből, hogy „elegendő a következő 5-6 hónapban bravúrok bemutatása nélkül, tisztességesen, becsületesen, napi sok-sok órát dolgozva az emberek megélhetését szem előtt tartva elvégezni a munkánkat” – értékelt. Elmondta: az olimpián a második hely megsüvegelendő teljesítmény, ezüstérmet adnak érte. De a politikában nincs második hely, nincs ezüstérem, csak két dolog van: győzelem vagy vereség – mutatott rá Orbán Viktor.

(MTI)

Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. november 25. 18:28
A rezsiharc örök, mert az oroszoktól vásárolunk gázt, mert másnak nincs a környéken. Az idióta németek meg inkább megfagynak amerikai segédlettel.
olajfa1
2021. november 25. 12:58
Hát'... ilyen kifordult helyzetben a rezsiharcot ha nem is örökké... de hogy még nagyon sokáig vívni kell az egésszen biztos!
nick89
2021. november 25. 10:18
Amikor tizedennyi volt a földgáz és huszadennyi a kőolaj ára, akkor tized- huszadannyiért adták a magyarembereknek a NER-cégek a gázt és a benzint?
szarcsi1
2021. november 25. 10:17
"2006-2010: A hazugság kora" A hazugság kora a moslékellenzék képében vissza akar térni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!