Menczer: A kereszténydemokrácia a jelen és a jövő

2021. november 11. 22:27

A kereszténydemokrácia – a balliberális felfogással szemben – nem a múlt, hanem a jelen és a jövő része – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budakeszin.

2021. november 11. 22:27
null

Menczer Tamás kiemelte: ami értékes, nem lehet elavult, és a kereszténydemokrácia által támogatott közösségek nem megkötnek, hanem megtartanak. A politikus a Kereszténydemokrácia jelene és jövője című előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg világszintű vita folyik két felfogás, a kereszténydemokrata és a balliberális között.    

A balliberális felfogás azt hirdeti – folytatta –, hogy a családi, vallási, nemzeti közösségek elavultak és csak béklyót jelentenek az egyénnek.    

Azt hirdetik, hogy az ember akkor lesz szabad, ha megszabadul ezektől, sőt „akkor leszel a legszabadabb, ha már azt sem tudod, fiú vagy-e vagy lány” – tette hozzá. Ez hazugság, viszont ha magára marad az ember, akkor válik tökéletesen befolyásolhatóvá – mondta.    Ezzel szemben, a kereszténydemokrácia azt hirdeti, hogy a közösség azért fontos, mert tisztában van a múltjával, jelenével és a közösség tagjai megvédik egymást – fűzte hozzá.    

Menczer Tamás kijelentette, a kormány kereszténydemokrata családpolitikát folytat

Egymillió család részesül ugyanis a családi adókedvezményből, az otthonteremtési program alapján 200 ezer család jutott 600 milliárd forint támogatáshoz.    A politikus hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány a migráció vonatkozásában is kereszténydemokrata politikát folytat, ami 250 ezer embert segített abban világszerte, hogy ne váljon migránssá.    

A többi között a Hungary Helps programban 48 országban 179 projekt megvalósítását támogatták 21 milliárd forint értékben – sorolta.    

Ugyanakkor a terrorizmussal járó tömeges bevándorlást elutasítja a kormány. Annál is inkább, mert az elmúlt években 330 európai halálos áldozata volt a terrortámadásoknak és 1300-an megsebesültek. Európától délre 60 millió olyan ember él, aki élethelyzete miatt bármikor elindulhat Európa felé – figyelmeztetett.    

Menczer Tamás visszautasította azt az állítást, hogy a magyar kormány homofób, kirekesztő politikát folytat

A kormány csak azt mondja: minden felnőtt úgy él, ahogy akar, viszont a kiskorúakat semmilyen szexuális propagandának nem akarják kitenni.    

Szerinte nem igaz, hogy LMBTQ-propaganda nem létezik.

Svédországban például az állam 50 millió forintnak megfelelő koronával támogatja azt a programot, amelyben nőnek öltözött férfiak tartanak meseórát gyerekeknek – mondta. További példákként említette, hogy Skóciában már egy négyéves gyermek is kérhet nemátalakító műtétet a szülők beleegyezése nélkül, Kanadában pedig azért zártak be egy férfit, mert a lánygyermekét „lánynak szólította”.    

A német zöldek pedig azt javasolják, hogy a társadalombiztosítás 14 éves kortól támogassa a nemátalakító műtéteket – sorolta a politikus.    Menczer Tamás arról is szólt: miközben a magyar kormány 3000 templomot épített vagy újított fel a Kárpát-medencében, Nyugat Európában galériává, könyvtárrá, szállodává, kocsmává és mecsetté alakítják a templomokat.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. november 12. 14:53
A múlt sem nagyon. A kereszténydemokráciát képviselő politikai pártnak Magyarországon mérhetetlenül alacsony, kb. 0,1% támogatottsága van. Ha nem tartaná fent a narancssárga nagy testvér a saját vérével, akkor már régóta nem is létezne a KDNP.
realista
2021. november 12. 13:30
"A kereszténydemokrácia a jelen és a jövő" A Fidesz se nem keresztény sem pedig demokratikus, bár szereti magát annak nevezni. Bármilyen mezt felvesznek, ha abból politikai hasznot remélnek.
Láncfűrészes Attasé
2021. november 12. 10:26
Már csak hívő és gyakorló keresztények kellenek hozzá az üres templomok meg az ún. politikai kereszténység helyett, különben olyan lesz, mint a kommunizmus 1989-ben, van, csak éppen senki nem hisz benne igazán és felülről van összetartva és előhazudva a rendszer, addig, ameddig.
files32
2021. november 12. 07:24
Mondja, aki a focit nem tudja megkülönböztetni a sakktól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!