Élő adásban derült ki, hogy Csárdi Antal nem ismeri a saját javaslatát

2021. október 09. 16:18

A lakástörvényről vitatkozott volna.

2021. október 09. 16:18
null

A Hír TV „Csörte” című műsorának vendégei péntek este Böröcz László és Csárdi Antal voltak, akik a többi között az új lakástörvényről, valamint Karácsony Gergely visszalépéséről is vitatkoztak. Ismert: Karácsony Gergely visszalépett az előválasztáson Márki-Zay Péter javára, akit ugyanakkor az LMP nem támogat.

Élő adásban derült ki, hogy Csárdi Antal nem ismeri a saját módosítóját

A pénteki vitaműsor egyik fő témája az új lakástörvény volt, melyet Böröcz László, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be a parlamentnek, és amellyel szemben Csárdi Antal, az LMP politikusa módósító-javaslattal élt. A műsor egy pontján Csárdi Antal a többi között kiemelte, hogy az általa benyújtott módosítóban szerepelt, hogy a „94-es lakásvásárlási időszakban azok, akik nem vették meg a lakásukat, azok megvehették volna”.

Azonban Böröcz László emlékeztette a képviselőt, hogy ez pont hogy nem szerepelt az LMP képviselője által benyújtott dokumentumban. Mint Böröcz László fogalmazott:

képviselő úr, az ön javaslata éppen azt tartalmazta, amit a bérlők és a lakók nem szerettek volna, hogy a részletszabályokat a polgármester asszony, és az önkormányzat állapíthatta volna meg”

– tisztázta a helyzetet a frakcióvezető. Hozzátette: „képviselő úr vagy rosszul emlékszik, vagy szándékosan hazudik”. A Fidesz frakcióvezetője elmondta azt is: Csárdi Antal szövetségese V. Naszályi Márta polgármester asszony nem tartotta be a választási kampányában tett ígéreteit a bérlakásokkal kapcsolatban, amin a választópolgárok jogosan háborodtak fel. 

Az LMP Gyurcsány Ferenccel szemben jött lére, mégis összeálltak vele

A baloldali előválasztásról szólva Csárdi Antal kiemelte, hogy „jön a második forduló”, amelyet követően – mint fogalmazott – az LMP „tiszteletben fogja tartani a választók akaratát”, és a többi ellenzéki párthoz hasonlóan, be fog állni a győztes miniszterelnök-jelölt mögé (akár Dobrev Klára, akár Márki-Zay Péter lesz majd – a szerk.).

Erre reagálva Böröcz László emlékeztetett: 

az LMP a képviselő úr szavai szerint azért jött lére, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéke legyen, ehhez képest az LMP beállt Gyurcsány Ferenc soraiba”.

Hozzátette: „ez kicsit hiteltelenné teszi az egészet”.

A teljes adást az alábbiakban tekintheti meg:

Nyitókép: YouTube

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. október 10. 17:15
azé me! nem ő írta!
Abiondi
2021. október 10. 08:34
Na ez van akkor, amikor szinte csak megélhetési "politikusok" üllnek a Parlament balos oldalán ellenzékben! Egy esetben nyomnak csak igen gombot, ha a képviselői bért kell emelni, de azt örömmel vigyorogva teszik! A további képviselői tevékenységük szóra sem érdemes!
Ronee
2021. október 09. 19:10
Na én végig néztem...hát no komment...1 az 1-ben iskola példa a politikus meg a balfasz között...tipikus ellenzéki kiabálás, mutogatás, félre magyarázás, balfaszoskodás...volt 2 pillanat amikor realizálta a csárdi, hogy szénné égeti magát élő adasban....minősíthetetlen az ellenzéki vita kultúra sajnos ...egyébként ezek jó műsorok..a csörte is kinőtte magát, a tranzit is fasza volt.
states
2021. október 09. 19:01
És ezek készülnek kormányozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!