Márki-Zay nem tervez konzervatív kormányzást

2021. október 18. 10:02

A baloldali miniszterelnök-jelölt elismerte, „olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak”.

2021. október 18. 10:02
null

Márki-Zay Péteren keresztül a baloldal most jobboldali emberek szavazatát akarja megszerezni ahhoz, hogy hatalomhoz jusson” – reagált Kocsis Máté arra, hogy Dobrev Klára elismerte vereségét Márki-Zay Péterrel szemben a baloldali előválasztáson. Mint a politikus fogalmazott, szerinte

osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy nincs már elég szavazó a baloldalon, ezért ráfogják Márki-Zayra, hogy jobboldali, hátha onnan tud még szerezni támogatókat”.

Közös program lesz baloldali, zöld, liberális elemekkel

A Fidesz frakcióvezetőjének írását azonban nemcsak politikai elemzők, de maga Márki-Zay is alátámasztja. A hódmezővásárhelyi polgármester a harmadik előválasztási vitán ugyanis elmondta: „bárki is legyen Magyarország miniszterelnök-jelöltje, egy olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak”.

Márki-Zay leszögezte, „szó sincs arról, hogy egy konzervatív kormány alakulna Magyarországon”. 

Kapcsolódó

Elemző: Véget ért a szappanoperába illő előválasztási műsor

Lecserélték Karácsonyt Márki-Zayra, minden más maradt a régi – összegez Deák Dániel.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 354 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
overall
2021. október 18. 19:30
Nem tervez konzervatív kormányzást. Ez, a MAGYARSÁG szempontjából nagyon nem helyén való! Odavetni - még ma is szuverenitásáért harcoló országot történelmének, kultúrájának, vallási és politikai hovatartozásának ellenére - olyan balfácánok kezébe, mint Bruxelles, valóban nem konzervatív politikai elkötelezettség. Nyilvánvaló - már ahogy MZP gondolja és mondja, ha ő, mint faxfej lenne valaha is MAGYARORSZÁG miniszterelnöke lenne -, hogy nem is kéne miniszterelnököskednie, mert Bruxelles "mindent elintéz", így neki csak bólogatnia kell Qrcsány mintára nap, mint nap. A minta adott, csak nehogy egyetlen magyar is magáénak gondolja a parlamenti választáskor szavazásával!
figyelő4322
2021. október 18. 19:22
Ez a Márki-Zay egy igen érdekes figura... Vagy inkább az lenne, ha most nem bújt volna bele a Fletóék hátsójába. Bevallja, nem ígér, nem akar KONZZERVATÍV politikát, ha ő lesz a ME! Ez nem is meglepő, de inkább azoknak, akik csak felületesen ismerik az embert a politikus álarc mögött. Ott nem igen van konzervatív jellem és hitelesség. Az interneten van némi információ az emberke hátteréről, a család történetéről - viszont KONZERVATÍV háttér nem nagyon derül ki az emberről, aki mára a moslék jelöltje lett. Ami kevés megtalálható, az inkább egy SZEKTÁKKAL "flörtölő" opportunista figurára következtet! Aki KONZERVATÍV ezekre akar szavazni, annak érdemes alaposan átgondolni!
nempolitizálok
2021. október 18. 17:13
Azért el ne bízd magad Márki-Zay "Valójában parlamenti helyekért küzdünk, és ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi választhatunk kormányfőt" mondja a főnököd.
antioxi
2021. október 18. 17:12
Remélem, a magyar titkos szolgálatok utána néznek Márkzaj kanadai- és usa-beli életének. A fazon több mint gyanús.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!