Nyilvánosak az idei felsőoktatási ponthatárok

2021. július 22. 20:49

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.

2021. július 22. 20:49
null

A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról. A koronavírus-járvány miatt egy év kihagyás után tartották meg a hivatalos ponthatárváró eseményt Budapesten. Ezúttal az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán, ahol Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szimbolikus gombnyomással hirdette ki a ponthatárokat.    

Az ITM tájékoztatása szerint a felvételizők a ponthatárok kihirdetését több vidéki városban is figyelemmel kísérhették, például Debrecenben, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szegeden.    

A ponthatárok határozzák meg, hogy a jelentkező az általa megjelölt melyik képzésre kerül be. Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt.

ELTE, BME, Debrecen a top 3-ban

Töretlennek nevezte népszerűségét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), közölve, idén több mint 11 ezer jelentkezőt vettek fel; a legmagasabb ponthatár idén az osztatlan tanárszakon volt, a matematika-olasztanár szakra 492 ponttal lehetett bekerülni.

Csaknem 4800 új hallgatót vesz fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), az intézmény azt tudatta, hogy az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma magas, meghaladja a 425 pontot.

Évről évre több hallgató választja a Debreceni Egyetemet, az idei általános felvételi eljárásban az intézmény 6958 hallgatót vett fel, 787-tel többet a tavalyinál, ami 13 százalékos növekedést jelent.

(MTI)

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Falfirka
2021. július 23. 07:57
elte? ahol már csak ideológiát tanítanak, semmi mást?
bolá
2021. július 22. 21:15
"Töretlennek nevezte népszerűségét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), közölve, idén több mint 11 ezer jelentkezőt vettek fel; a legmagasabb ponthatár idén az osztatlan tanárszakon volt, a matematika-olasztanár szakra 492 ponttal lehetett bekerülni." Ez az oregoni matematika? https://mandiner.hu/cikk/20210216_oregonban_feher_elnyomasnak_szamit_a_hagyomanyos_matematika
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!