Schanda: Politikai hisztériakeltés a Fudan elleni tüntetés

2021. június 05. 16:56

Az államtitkár szerint alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők.

2021. június 05. 16:56
null

Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a tiltakozásnak azért nincs értelme, mert még csak a tervezésnél tart a folyamat. Sem a költségekről, sem a megvalósításról nincs döntés, csak 2022 második felében várható, elfogadott tervek birtokában – tette hozzá. 

Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a fővárosi és kerületi vezetők „politikai bohóckodás” és utcatábla-avatók helyett hajlandók végre dolgozni is, akkor a tárgyalóasztalnál segítsenek az előkészületekben. Ellenkező esetben az ő felelősségük lesz, ha a nagyszabású településfejlesztés helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek vagy „hatalmas méhlegelőnek” – mondta. Véleménye szerint józan ésszel könnyen belátható, hogy a tervezett diákváros az egyetemmel jól kiegészítik egymást.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a sanghaji központú Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, amelynek több mint 4500 oktatója csaknem 30 ezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási eredményekkel büszkélkedhet. Ez az intézmény választaná Budapestet az első külföldi kampusza helyszínéül – tette hozzá. Az államtitkár kijelentette, a kormány továbbra is azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, az egyetemi beruházás pedig a diákvárosi fejlesztéssel együtt élhetővé, vonzóvá tenne egy lepusztult, elhanyagolt fővárosi területet.

(MTI)

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. június 06. 04:45
"Az eseményről élőző kollégáink találkoztak egy ujgur demonstrálóval is, aki azt mondta, Németországból érkezett, jelenleg ott él, csak a tüntetés kedvéért érkezett Magyarországra. Azt mondta, az elmúlt két évben két rokona is meghalt Kínában olyan táborokban, melyeket az ujgur muszlim kisebbség elnyomására és átnevelésére hoztak létre." https://444.hu/2021/06/05/gyulekeznek-az-emberek-a-fudan-elleni-tuntetesre Fotón: https://assets.4cdn.hu/kraken/7btt2vhx6hWUUyHQs.jpeg?format=auto&width=663&height=371
Robur
2021. június 05. 23:22
Annyi pénzből a magyar felsőoktatást is lehetne fejleszteni. Szóval remélem kútba esik az egész.
annamanna
2021. június 05. 23:17
"a tiltakozásnak azért nincs értelme, mert még csak a tervezésnél tart a folyamat." Te húgyagyú, PONT AKKOR VAN ÉRTELME TILTAKOZNI ELLENE, AMIKOR MÉG CSAK A TERVEZÉSNÉL TART A FOLYAMAT.
Google
2021. június 05. 18:19
Mehlegelo. Legyen inkabb mehegyetem. Vagy CEU-s kaptár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!